2009. augusztus 17. 14:11 | piac-profit.hu
kulcsszavak:kkv, válság, k&h, bizalmi index
K&H BIZALMI INDEX
A kis cégek már nem bírnak béren kívüli juttatást adni
A kkv-k elkövetkezendő egy évre vonatkozó várakozásait mutató K&H kkv bizalmi index legutóbbi eredményei alapján jelentősen csökkenek a kis- és középvállalkozások által nyújtott béren kívüli juttatások: a cégek több mint harmada semmilyen formában nem fogja ezeket alkalmazni. A juttatások közül továbbra is az étkezési hozzájárulás a legnépszerűbb.
A béren kívüli juttatások adóztatására vonatkozó kormányzati döntések jelentősen befolyásolják a vállalkozások által nyújtott juttatások tervezett mértékét. Míg akár három hónappal korábban is a cégek mintegy 72%-a kívánta alkalmazni ezeket, addig a K&H kkv index legutóbbi, második negyedéves eredményei szerint az elkövetkezendő egy évben csupán 66%-uk kíván élni ezzel. Jelentős eltérés mutatkozik azonban a béren kívüli juttatások mértékében a különböző méretű vállalkozások között. Míg az elkövetkezendő évben a mikrocégek csupán 62%-a tervez adni béren kívüli juttatást dolgozóinak, addig a kisvállalkozásoknak 70%-a, a középvállalatoknak pedig 78%-a fog nyújtani ilyen juttatásokat.
A béren kívüli juttatások közül egyértelműen az étkezési hozzájárulás a legnépszerűbb, a kutatásban megkérdezett vállalkozások közül minden második (47%) tervez nyújtani az elkövetkezendő egy évben. Ezt követi a közlekedési hozzájárulás (34%), majd a nyugdíjpénztári hozzájárulás (22%), míg üdülési csekket csak minden ötödik vállalkozás (20%) szándékszik adni dolgozóinak.
Egy éven belül tervezett béren kívüli juttatások, %
Csökkenő munkáltatói megtakarítások
A recesszió nyomán értéküket veszítő magánnyugdíjpénztár megtakarítások hatása jól megfigyelhető a munkáltatók tervezett magánnyugdíjpénztári hozzájárulásaiban, hiszen 2008 ősze óta folyamatosan csökken annak alkalmazása. Míg egy évvel ezelőtt a vállalkozások 32%-a tervezte, hogy hozzájárul alkalmazottai nyugdíjpénztári befizetéseihez, most mindössze 22%-uk kíván élni ezzel a juttatási formával. Az elkövetkezendő egy évben egészségpénztári befizetést a munkáltatók csupán 15%-a szándékszik nyújtani, szemben az egy évvel ezelőtti 25%-hoz képest, életbiztosítást pedig a kkv-k csupán 7%-a kíván adni dolgozóinak az egy évvel korábbi 11%-hoz képest.
- Cafeteria 2012: kevesebben kapnak
- Keresik a válságból levonható tanulságokat
- A magyar cégeket is leminősíthetik
- Külföldön megoldás, itthon a túlélésért hajt a kiscég
- Romló versenyképesség, csökkenő bizalom
- A bizonytalanság tesz tönkre
- Nehéz lesz talpon maradni 2012-ben
- Kigazdálkodhatatlan az elvárt béremelés
- Behálózott üzlet
- Növekedni kellene, de csak védekeznek














