Adót vetnek ki a nagy lakásokra

Ingatlanadót kell fizetniük januártól Salgótarjánban azoknak a magánszemélyeknek – az egyedülálló nyugdíjasok kivételével –, akik 140 négyzetméteresnél nagyobb lakásban élnek. Erről rendkívüli ülésen döntött kedden a nógrádi megyeszékhely közgyűlése. Nem ez az egyetlen szokatlan helyi adónem.

Kép: Freedigitalphotos/iosphere

Az adó mértéke 210 négyzetméterig 100 forint/négyzetméter, 211 és 280 négyzetméter között 150, efölött 200 forint négyzetméterenként. Az érintetteknek március 15-éig kell bevallást tenniük. Az önkormányzat 25-30 millió forintos bevételre számít az önbevalláson alapuló adóból, amelynek legalább harmadát a tömegközlekedésre fordítják. Salgótarjánban a mindenkori önkormányzat hosszú évek óta nem tudja kezelni a működési hiányt, de míg a hiányzó pénzt korábban az állami támogatások fedezték, 2014-től ez már nincs így.

(Nem ez az egyetlen szokatlan helyi adónem, van, ahol a munkanélküliek fizetnek.)

Az idén több mint 150 önkormányzat határozott a településen élők vagy az ott tevékenykedők terhének emeléséről vagy módosításáról, összesen közel kétszáz új elvonást vezettek be. A települések sokáig igyekeztek a szavazóikat mentesíteni a közterhek megfizetése alól, kevesen vezettek be a lakosságot terhelő adót, ám idővel egyre többen kényszerültek erre is. Az idén közel 40 önkormányzatnál jelent meg például a kommunális adó. Ezt az elvonást már több mint 2200 település alkalmazza, vagyis a képviselő-testületek kétharmada. Nem sokan terhelik azonban az ingatlanokat: telekadót 521 település vet ki, a lakóingatlanokat alig több mint hatszáz, a nem lakás céljára szolgáló helyiségeket pedig mindössze 23 önkormányzat adóztatja meg. Idegenforgalmi adót valamivel több mint 800 település vet ki.

Szakértők már tavaly év végén számítottak rá, hogy egyre több helyen vetnek majd ki helyi adót.

Mikor aránytalan mértékű a helyi adó, illetve mikor diszkriminatív a helyi adóztatási gyakorlat? Mit tehet az adózó, ha nézete szerint az önkormányzat az ingatlanait aránytalan mértékű adóval terheli, vagy az adót diszkriminatív módon állapítja meg? Milyen eljárás keretében nyílik lehetősége a jogszabálysértőnek tekintett helyi adórendelettel szembeni jogorvoslatra? Visszakaphatja-e az általa már befizetett helyi adót, illetve milyen mértékű kamat illeti meg? Itt találja a válaszokat, a Kúria joggyakorlata alapján.

Így változnak a helyi adók
2017. január 1-jétől szigorúbbak lesznek az építmények és a telkek után járó helyiadó-mentesség szabályai, igaz, adómentes lesz a radioaktív hulladék tárolására szolgáló épület, és egyablakossá válik a bevallás benyújtása.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo