Adótartozásnál kötelező lesz a könyvvizsgálat

A Számviteli törvény tavalyi változásával ugyan szűkült a könyvvizsgálatra kötelezettek köre, azonban a jogszabály módosításának értelmében kisebb cégeknél is kötelezővé válik, amelyekre korábban nem vonatkozott.

Ha tartozik, akkor számítson rá! - Kép: SXC

Bár a köztudatban az a hír maradt meg elsősorban, hogy a könyvvizsgálati kötelezettség határértékének 300 millió Ft-ra történő felemelésével szűkül a könyvvizsgálatra kötelezettek köre, azonban a Számviteli törvény  változása következtében ezt a fajta mentességet nem alkalmazhatja minden társaság. Sőt, a jövőben olyanokra is kiterjedhet a könyvvizsgálati kötelezettség, akikre korábban nem vonatkozott – hívja fel a figyelmet a LeinerLeitner adótanácsadó, könyvelő és könyvvizsgáló cég blogbejegyzése.

A módosítás értelmében ugyanis nem mentesülnek a könyvvizsgálati kötelezettség alól az értékhatár alapján azok a cégek, amelyeknek az adott üzleti év mérlegforduló napján 10 millió forintot meghaladó, 60 napnál régebben lejárt – az adózás rendjéről szóló törvény szerinti – köztartozásuk van. Ez a tiltás a tárgyévi üzleti évet követő üzleti évre vonatkozik. Mindez azt jelenti, hogy ha a társaság az említett nagyságrendű, lejárt köztartozással rendelkezik a fordulónapon, akkor az adott üzleti évet követő üzleti évben kötelező lesz számára a könyvvizsgálat, függetlenül attól, hogy korábban kikerült a könyvvizsgálatra kötelezettek köréből, mert nem érte el az értékhatárt.

Ha a társaságnak (azt feltételezve, hogy az üzleti éve megegyezik a naptári évvel) 2013.12.31-én 10 millió forintot meghaladó, 60 napnál régebben lejárt köztartozása van, akkor a 2014-es üzleti évre könyvvizsgálót kell megbíznia. A változás célja a független könyvvizsgáló bevonásával a költségvetési bevételekkel kapcsolatos kockázatok csökkentése, amely összhangban a törvénymódosítások többségével a gazdaság kifehérítését szolgálja.

A beszámoló készítése is sürgetővé válik
Bár a cégvezetők számára a május 31-i dátumról főképpen a társasági adóbevallások benyújtásának határideje jut eszébe, legalább ennyire fontos, és mulasztásának következményeit tekintve is meghatározó jelentőségű, hogy az éves beszámoló közzétételére és letétbe helyezésére vonatkozó határidő is ekkor jár le.

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo