Áfacsökkentés sok kérdőjellel

A múlt héten bejelentett áfacsökkentés sok fogyasztó és vállalkozás számára jelenthet pozitív változást, de mivel még csak a tervek léteznek, így a részletek ismerete nélkül szinte több a kérdés, mint a válasz. Ezekből gyűjtöttünk össze néhányat az RSM-DTM szakértőjének segítségével.

Múlt héten szerdán jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, hogy a kormányzat több területen is mérsékli a kirívóan magas 27 százalékos áfaterhet. A bejelentés részleteit itt olvashatja! A költségvetési terveket jelenleg még a Költségvetési Tanács vizsgálja, a végleges változat még nem ismert, így a bejelentés, – bár első hallásra régen várt segítséget jelenthet sok vállalkozásnak és a fogyasztók jelentős részének, – egyelőre több kérdést is felvet, ezekből mutatjuk be most a legégetőbbeket.

Kép: PP

Csak a csirke, vagy a libatepertő is?

A bejelentés során első körben az alapvető élelmiszerek áfakulcsának 5 százalékra történő csökkentését említették, azonban később már csak egy szűkebb körről – a tej, a tojás és baromfihús – volt szó. A sertéshús áfa kulcsának csökkentésekor a baromfiágazat képviselői – egyébként okkal – tiltakoztak az egyoldalú áfakulcs csökkentés versenytorzító hatása miatt. Kérdés, hogy ezúttal a marha- a juh- a kecske-, a nyúl- vagy éppen a haltenyésztők tiltakozására lehet-e számítani.

A baromfihús esetében a sertéshúsra vonatkozóhoz hasonlóan várható lesz majd egy részletes adóhatósági tájékoztató, mely segít abban eligazodni, hogy mi minősül baromfinak, illetve milyen kulccsal adózik például a csirkecomb mellett a pulyka párizsi, a darált pulykahús, vagy éppen a libatepertő!

Nem lesz Airbnb-adó, de nem ússzuk meg ingyen
A kormányzat nem tervez különadót kivetni az Airbnb-szolgáltatókra. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a lakáskiadással foglalkozóknak nem kell adót fizetniük a tevékenységük után. Mutatjuk, hogyan és mennyit.
A tavalyi sertéshús áfakulcs csökkentés indokaként szerepelt az ágazat hazai szereplőinek támogatásán túl az áfacsalások visszaszorítása is, nevezetesen ha alacsonyabb az adóteher kevésbé éri meg az áfá-t elcsalni. A bejelentésben felsorolt termékek komolyan érintettek voltak a szervezett visszaélésekben, de miért nincs szó például a cukorról, a lisztről, az étolajról, melyek egyszerre alapvető élelmiszerek és egyúttal a körhintacsalások „kedvelt” szereplői – teszi fel a kérdést Hegedüs Sándor az RSM-DTM adóüzletág vezetője legfrissebb blogbejegyzésében.

(A tejtermelők demonstrációja nemrégiben ráirányította a figyelmet, hogy mekkora gondot jelent az áfacsalások rendszere a magyar élelmiszeriparban. nemcsak a tej és tejtermékek körül van baj ugyanis: gyümölcspiacról vészjósló hírek érkeznek, a tojáspiac is megzápulóban van. Felmérések szerint az összes áfa negyede landol az adócsalók zsebében.)

A mosogatás áfája is csökken?

A tervek szerint csökkentik az éttermi szolgáltatások áfáját, mely jó hír az érintett vállalkozások számára, hisz bizonyosan növeli például az éttermek jövedelmezőségét. Egy korábbi NAV tájékoztató ismérveket sorol fel az éttermi, vagy cukrászdai szolgáltatás és a termékértékesítés elkülönítésére, hiszen jelenleg sem mindegy, hogy valaki beül egy cukrászdába, vagy éppen hazaviszi a megvásárolt süteményt. Ugyanis drágább a helyben elfogyasztott sütemény, mint a hazavitt: ezt nemcsak a mosogatás, kiszolgálás vagy éppen kulturált környezet biztosításának költségei magyarázzák, hanem az eltérő áfa kulcs is!

Az egész áfát csökkenteni kellene
A sertésáfa csökkentése kapcsán újra napvilágra került a magyar adórendszer legnagyobb gondja: a túl magas áfakulcs. Európa legmagasabb forgalmi adója ugyanis adóelkerülésre ösztönzi a vállalatokat, a feketegazdaságban eltűnő pénz mennyisége több százmilliárd forintra tehető.
Míg a szolgáltatásnyújtás 27 százalékkal, addig a bizonyos élelmiszerek értékesítése „csak” 18 százalékkal adózik. A fenti logikát követve azonban érdemes lehet arra figyelni, hogy 2018-tól, amikortól az éttermi szolgáltatás áfaja a tervek szerint immár 5 százalékra csökken, jóval előnyösebb helyzetbe kerülhetnek a menüt is biztosító éttermek, vagy éppen a helybeni fogyasztást is lehetővé tevő kifőzdék, mint az ételkiszállítást vállaló vállalkozások.

Internetszolgáltatás adókulcs csökkentése – Brüsszelre várva

Az internetszolgáltatás adókulcsának csökkentése már korábban bejelentésre került. Itt azonban már távolabbra mutató problémával, illetve kérdéssel állunk szemben. Míg az élelmiszereket és éttermi szolgáltatásokat az uniós áfadirektíva egyértelműen megemlíti a kedvezményes adókulccsal adóztatható terméke szolgáltatások között, addig ugyanez nem igaz a távközlési szolgáltatások közé tartozó internetszolgáltatásra. A jelenleg hatályos EU szabályozás (ami hamarosan megváltozhat) szerint ugyanis csak azok a szolgáltatások és termékek adóztathatók kedvezményes adókulccsal az egyes tagállamokban, melyek szerepelnek a direktíva hármas számú mellékletében, vagy derogációt kaptak rá. Tekintettel arra, hogy az internetszolgáltatások nem tartoznak ide, a kedvezményes áfamérték bevezetéséhez szükség lesz a magyar Országgyűlésen túl Brüsszel, illetve a tagállamok jóváhagyására is!

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo