Aki nem ijedt meg a kockázattól, az idén nagyot szakíthatott

Az idei évben továbbrobogtak a részvénypiacok, annak ellenére, hogy a befektetőknek számos kockázattal kellett farkasszemet nézniük. A jelenlegi magas árfolyamszintek mellett már kevés alulárazott tőzsdével találkozhatunk, az európai fronton azonban vannak még vonzó lehetőségek a K&H Alapkezelő szerint.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

„A folyamatosan javuló gazdasági kilátások, a kismértékben emelkedő inflációs mutatók és a jegybankok által nyújtott szinte végtelen likviditás hátszelén 2017-ben is továbbkapaszkodtak felfelé a részvénypiacok. Az előzőekben említett tényezők azonban önmagukban nem lettek volna elégségesek, ha a geopolitikai (pl. Amerika–Észak-Korea-konfliktus) vagy éppen a rendszerszintű kockázatok (parlamenti választások nyomán kialakuló feszültség, európai függetlenedési törekvések) nem enyhülnek az év során” – részletezte az eredményeket Hajósi Péter, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

Új szuperhős a befektetők szolgálatában
Célegyenesbe fordult a jócskán felturbózott európai befektető-védelmi direktívának (elhíresült nevén, MiFID 2-nek) való megfelelési munka a tőkepiaci szektorban, amelynek januártól a befektetők számára is kézzel fogható előnyei lesznek.
„A két számjegyű részvényhozamok igazán jól mutatnak majd a karácsonyfa alatt, de azok sem maradnak ki a jóból, akik inkább a hazai kötvénybefektetések mellett döntöttek. A nemzetközi hitelminősítők és a jegybank nem konvencionális eszközei által is lejjebb tornázott magyar kötvényhozamok még mindig látványosak” – mondta el a befektetési szakember.

2018-as kilátások

A következő évben várhatóan további javulást láthatunk majd a gazdaság teljesítményében, azonban egyes országokban, régiókban (pl. Amerikai Egyesült Államok) egyre közelebb kerülünk a kilábalási ciklus végéhez, ami megnehezíti a jelenlegi árfolyamcsúcsok leküzdését. Érdemes ilyenkor szelektálni, és a potenciális növekedéssel rendelkező piacok felé fordulni, ahol az értékeltségek még nem rugaszkodtak el a valóságtól.  „Véleményünk szerint 2018 egyik Jolly Jokere az európai börze lehet: a német DAX index esetén az árfolyam/várható eredmény mutató (P/E) értéke jelenleg 13,6 ponton áll, ami közel 15 százalékkal elmarad a 10 éves rekord szinttől” – tanácsolja Hajósi Péter.

„A kötvénypiacok kapcsán már borúsabbak a kilátások. A rekordalacsony hozamok kora a végéhez közeledik, hiszen az amerikai jegybank után az európai is megkezdheti a monetáris kondíciók szigorítását, ami a kötvényhozamok emelkedését hozhatja magával. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy megfelelő menedzseléssel ne érhetnénk el pozitív hozamot akár ebben a szegmensben is, de az idei évben ajándékba kapott hozamokról jövőre már nagy valószínűséggel le kell mondanunk” – hívta fel a figyelmet Hajósi Péter.

Hol fektessünk be 2018-ban?
Államkötvénybe fektetné pénzét? Habár a magas hozam sokszor kompenzálja a rizikót, érdemes megismerni azokat a kockázati tényezőket is, amelyek komoly buktatói lehetnek egy sikeres, jövedelmező üzletnek.

Véleményvezér

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján 

A magyar jogásztársadalom levizsgázott.
Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo