Akkor is gond lehet, ha nem a NAV tart razziát

A vállalkozásoknak számos jogszabályra kell figyelemmel lenni mindennapi működésük során.Nem csak a NAV ellenőrzéstől retteg a legtöbb cég, de más hatóságok megjelenésétől is. Mutatjuk, mire készüljön fel, ha az OEP ellenőriz.

Kép:sxc

A hatósági ellenőrzések nem örvendenek túlzott népszerűségnek az ellenőrzöttek köreiben, pedig elvileg csak azt kérik számon, amit a jogszabályok előírnak. Nincs ez így másként az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) ellenőrzéseivel sem. Együttműködő partnerünk, az UCMS Group Magyarország blogbejegyzésében a foglalkoztatókat és társadalombiztosítási kifizetőhelyeket szeretné segíteni az OEP által kiemelt ellenőrzési célok és tárgykörök ismertetésével, azaz 2015-ben mely jogalkalmazási területek ellenőrzése kap kiemelt figyelmet.

Az OEP a szakigazgatási szervek vonatkozásában ellenőrzi többek között az egészségbiztosítási pénzbeli ellátások és a baleseti táppénz megállapítását és kifizetését. Ennek érdekében, mint szakmai irányítószerv az irányítása alá tartozó ellenőrzési hatóságok vonatkozásában évente ellenőrzési tervet bocsát ki, mely alapján a hatóságok elkészítik a hatósági ellenőrzési tervet.

A gyakorlat azt mutatja, hogy a néhol előforduló jogértelmezési bizonytalanságok miatt a legnagyobb szakértelemmel és odafigyeléssel sem könnyű a jogszabályokat megfelelően alkalmazni. Az ellenőrzések a foglalkoztatók, társadalombiztosítási kifizetőhelyek vizsgálatára irányulnak az egészségbiztosítási pénzbeli ellátások és a baleseti táppénz vonatkozásában – a leírás alapján – elsősorban megelőző célzattal. A hibák feltárása és a jogkövetésre való figyelmeztetés, mint ellenőrzési cél a második helyen áll, s a sor végén a hibák szankcionálása a jogkövetés és egységes jogalkalmazás érdekében. Elengedhetetlennek tartják a jogkövetkezmények következetes, szigorú, ám méltányos alkalmazását, nem csak a biztosítottak jogainak érdekében, de a kötelezettségeinek megtartása végett is, figyelembe véve a hibák súlyosságát és gyakoriságát.

További cél a foglalkoztatók, társadalombiztosítási kifizetőhelyek támogatása, annak érdekében, hogy feladataikat szolgáltató jelleggel a jogszabályoknak megfelelően tudják ellátni.

Rászállnak az adóellenőrök az egyéni vállalkozókra
Az adóhatóság revizorai az idén kiemelt figyelmet fordítanak az egyéni vállalkozók ellenőrzésére, de fókuszban marad az internetes kereskedelem is, a pénztárgépek használatát pedig a “segítő” ellenőrzés helyett a kockázatelemzésen alapuló váltja fel.
2015-ben a kifizetőhelyeknél kiemelten vizsgálják a 2014. évi jogszabályváltozások betartását, ideértve kiváltképpen a gyed extra intézkedéseket, az egyidejűleg történő több ellátás folyósítását, a jogalap nélkül kifizetett ellátásokkal kapcsolatos szabályok alkalmazását, az ügyintézési határidők betartását, az előírások szerinti kifizetőhelyi nyomtatványok kiállítását és vezetését, a végzések és határozatok alakszerűségét, valamint a fellebbezési eljárások lefolytatását.

Azoknál a foglalkoztatóknál, ahol nem működtetnek kifizetőhelyet, a pénzbeli ellátások megállapításához közölt adatok helyességét vizsgálják. Ellenőrzésre kerül az elektronikus úton továbbított ellátások iránti kérelmek esetében az elektronikus és a papíralapú dokumentumok adatainak egyezősége is. Továbbá hangsúlyt kap a biztosítási jogviszony bejelentéséről szóló igazolások kiadása, valamint az ellátások iránti kérelmek és igazolások átvételének és beérkezésének igazolása.

Természetesen a többi nem említett számos jogszabályi rendelkezés betartása ugyanolyan fontos, csak mindig van egy-két általában az új jogszabályok érkezésével kapcsolatos kiemelt terület, amire jobban odafigyel a hatóság.

Itt a lista, hol kopogtatnak idén a munkaügyi ellenőrök
A Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatósága kiadta a 2015. évre szóló munkavédelmi és munkaügyi ellenőrzéseinek az irányelveit, amelyekből kiderül, hogy az idei évben, mikor, milyen szektorok munkáltatói számíthatnak munkavédelmi és munkaügyi ellenőrzésekre.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo