Állami milliárdokra pályázhatnak kutatók

12 milliárd forint keretösszeggel megjelentek a felfedező kutatásokat ösztönző 2018. évi pályázati felhívások. Négyből két felfedező kutatási felhívás fiatal kutatóknak szól. Négyből két felfedező kutatási felhívás fiatal kutatóknak szól

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az elnyerhető források a természeti és társadalmi jelenségek megismerését célzó, új módszerek, eljárások kidolgozását megalapozó projekteket, valamint a fiatal kutatók tudományos pályájának elindítását, illetve a nemzetközi kutatási programok kezdeményezését ösztönzik.

A tudományos projektek jobb tervezhetősége érdekében a felhívásokat az eddig megszokotthoz képest korábban közzétette a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal. A felhívások ismét a korábban már jelentősen megemelt – összesen mintegy 12 milliárd forint – keretösszeggel jelentek meg.

Kép:Fotolia

A hazai költségvetési forrásból, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott pályázati rendszer a kutatói életpályát megkezdő posztdoktorok (PD_18), az önálló kutatást elindító és kutatócsoportot alapító fiatal kutatók (FK_18), valamint a tapasztaltabb kutatók számára (K_18) egyaránt célzott pályázatok keretében biztosít forrást alapkutatási projektjük megvalósítására. A nemzetközi együttműködésen alapuló kutatási projektek létrehozását külön pályázat ösztönzi (NN_18).

Kutatási témapályázat (K_18): Olyan önálló kutatócsoporttal rendelkező tapasztalt kutatók projektjeinek támogatása, akiket tudományterületük nemzetközileg elismert szakértőiként tartanak számon.

Fiatal kutatók által kezdeményezett kutatási témapályázat (FK_18): Olyan tehetséges, fiatal – 2018. február 6-ig a 40. életévüket be nem töltött – kutatók kutatási tevékenységének támogatása, akik önálló kutatócsoportot létrehozva saját kutatási témájukat kívánják elindítani.

A K_18 és az FK_18 pályázatok összesített keretösszege 9,4 milliárd forint.

Posztdoktori kiválósági pályázat (PD_18): A tudományos fokozatot megszerzett, pályájukat a tudományos kutatás területén tervező fiatal kutatók számára biztosít három évre kiszámítható támogatást. . A pályázat keretösszege 1,5 milliárd forint.

Nemzetközi együttműködésen alapuló kutatási témapályázatok (NN_18, ANN_18, SNN_18): Hazai kutatócsoportok külföldi együttműködésben megvalósuló projektjeinek ösztönzése, a magyar tudomány nemzetközi beágyazottságának erősítése. A pályázat teljes keretösszege 1 milliárd forint.

Várhatóan még januárban megjelenik, további 1,2 milliárd forinttal emelve a felfedező kutatások 2018-as támogatási keretösszegét az a felhívás, amelyre a jelentős nemzetközi hatású eredményeket elért kutatók pályázhatnak, akik tudományos közleményükkel a szakterületük felső 5 százalékába tartozó idézettséget értek el a megjelenést követő két éven belül.

A felhívások eddigi évekhez képest korábbra időzített megjelentetése és  a tavaszi benyújtási határidőt követő nyári támogatói döntések

Idén 82 milliárdra pályázhatnak az innovatív cégek
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap 2018. évi programstratégiájában a meghirdetendő pályázati konstrukciók teljes keretösszege 81,85 milliárd forint. Pálinkás József, az NKFI Hivatal elnöke, a jövő évi programtervről elmondta, hogy a tervezett felhívások a kutatók és a vállalkozások kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységéhez egyaránt igazodnak.
nyomán a projektek várhatóan már 2018 második felében elindulhatnak, mindettől  a kutatásfinanszírozás rendszerének kiszámíthatóbb működése várható.

A pályázatok értékelési folyamata a pályázati kiírásokban megjelent szempontrendszer szerint, anonim szakértők bírálatai alapján, szakértői csoportok (zsűrik) és tudományterületi kollégiumok részvételével folyik.

A tudományos műhelyek támogatására és a vállalkozások innovációs tevékenységének ösztönzésére az NKFI Hivatal összehangolt versenypályázati rendszert dolgozott ki 2015-ben.

Ezen belül a felfedező kutatások támogatásának hazai rendszerében egymásra épülő, átfogó pályázati rendszert alakított ki a kutatói életpályán elinduló kutatók ösztönzésétől kezdve a kutatói közösség tagjainak szélesebb köre által pályázható programokon át az élvonalbeli kutatások ösztönzéséig.

 

Véleményvezér

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján 

A magyar jogásztársadalom levizsgázott.
Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo