Átszervezne? Lesz pár buktató...

Ha a vezetésnek már mindennapi gondokat okoz a cégben lévő lukak és hatékonytalan folyamatok kezelése, ideje átszervezni! Nem könnyű nekilátni, de megéri. Szakértőnk segít!

A cég életében vannak olyan szakaszok, amikor a vezetés állandóan a sok felbukkanó zavar, probléma, párhuzamosság, szervezeti lyukak kezelésével foglalkozik. Megáll a szervezet fejlődése, és a cég működési pályáját a keletkezett szervezeti tehetetlenségi nyomaték visszaveti. Ez az a pont, amikor szervezni kell! Ám sok vezető azt gondolja, hogy ez rengeteg munka, és különben sincs erre idő, hiszen a termelés a sok probléma miatt visszaesett. Szóval róka fogta csuka!

Ügyfeleim közül egy pont ezzel a gondolatmenettel érkezett hozzánk. Aztán rögtön folytatta: igaz, eddig rosszul tenni volt időm, most időt kell szakítani arra, hogy javítsak ezen. Nézzük csak meg, hogy milyen akadályok állnak a vezetés előtt, amikor elkezd szervezni!

  • Idő, amit ki kell szakítani a vezetők munkaidejéből, akár az operatív munka, termelés terhére.(Ennek megoldásában egy ERP rendszer is segíthet.)
  • Szembenézés kényelmetlensége az akár évek óta eltakart, elfedett szervezetlenségekkel, szekrénybe zárt csontvázakkal.
  • Konfrontálódás a szervezetbe beégett rögeszmékkel. Mi mindig így csináltuk, miért változtassunk rajta? – elképzeléssel.
Aztán, amikor mégis belevágnak a szervezésbe …
  • Elsődleges és megállító hiba, hogy nem közlik a munkatársakkal a szervezés célját, elérendő célkitűzéseit. Ezzel nem válnak partnerré, résztvevőkké a munkatársak, hanem „STOP” táblákat fognak tartani felénk. (Pedig a cél teszi csapattá a munkatársakat, nem a tréningek.)
  • Bármilyen rendrakást mindig megelőzi a káosz – ha visszaemlékezünk egy tavaszi, őszi nagytakarításra – rögtön tudjuk, hogy milyen állapot ez. Tehát számíthatunk burkolt ellenkezésekre, „most nem érek rá”, „most éppen más prioritással dolgozom”, „Főnök, inkább vegyük meg azt a jó gépet vagy szoftvert, „most melyik utasítást hajtsam végre” mondatokra.
  • Találkozni fognak a szervezés során olyan üres betöltetlen funkciókkal, amelyek hiánya alapvetően gátolja a cég fejlődését, terjeszkedését. Azonban ennek a betöltése extra kapacitások igénybevételét követelik, amelyek váratlan erőfeszítéseket kívánnak.
  • Fellázadnak a munka során olyan „fontos” munkatársak, akikről kiderül, hogy a személyes PR-jukkal ellentétben nincs semmi érdemleges feladatuk, sem eredményük. Ezek a munkatársak sokszor azt a megoldást választják a felbukkanó vészhelyzet kezelésére, hogy nyíltan kritizálnak mindent, főleg a szervezést.  Mottójuk: „ A legjobb védekezés a támadás!”
Kép:FreeDigitalPhotos.net/waitporn

Ezek a felmerülő „akadályok” sok esetben megállítják, de biztosan lelassítják a szervezési folyamatokat. Erre nem érdemes sok figyelmet helyezni, mivel itt egy alapvető és megfigyelt törvényszerűség működik. Megállítások, akadályok jelentkeznek, és amit ilyenkor tenni kell, az a szervezés folytatása. Kitartóan és következetesen haladni a kitűzött, felállított szervezési célkitűzések irányába. Közben nem adni figyelmet a megállító tényezőknek, de annyira kezelni, megoldani őket, hogy ne veszélyeztessék a haladást.

A szervezési munka közepén szembesülünk további megállításokkal,  problémafelvetéssel:

  • „Ez szerintem felesleges!”
  • „Mi speciálisak vagyunk, és nálunk ez nem így működik!”
  • „Mi ezt eddig nem így csináltuk, és működött, miért változtatnánk rajta?”
  • stb.
A kezelés hasonló, mint előbb! FOLYTASSUK tovább a tudatos és módszeres munkát.

Ahogy haladunk és építkezünk, megjön az eredmény:

  • A csapat egy irányba áll, a közös célok mentén.
  • Mindenki érti és tudja, hogy mi a saját és mi a többi munkatárs feladata.
  • Eltűnnek a rendszerből a kóborló, kószáló feladatok, kezeletlen reklamációk, azonosíthatatlan fecnik, megszűnik a nem jó helyre küldött e-mailek tömege.
  • Megjelenik a szervezetben a rendszerszemlélet, ami logikus és ésszerű mindenkinek.
  • S utoljára, de nem utolsósorban: mióta elkezdtük a szervezést – a kezdeti nehézségek leküzdése után – azóta a forgalmi számaink soha nem látott mértékben nőttek! Olyan partnereink jelentkeznek megrendelésekkel, akik az utóbbi években eltűntek! Valahogy most a termékeink kívánatosabbak és érdekesebbek a piacon, mint azelőtt!
Próbálja ki Ön is!

Pénzes Zsuzsa Comline Budapest Kft.

Véleményvezér

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.
Jó hír, mégsem pusztul el a világ

Jó hír, mégsem pusztul el a világ 

Sokan úgy gondolják, hogy addig létezik a világ, amíg vannak méhek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo