Tényleg nem menő már az akció?

Alaposan átalakulnak a vásárlói szokások: míg korábban az volt a lényeg, hogy mindent megkapjunk olcsón, egy helyen, addig ma már egyre inkább előtérbe kerül, hogy kellemes élményt jelentsen a bevásárlás.

 

Amikor az emberek általában négy-öt élelmiszerüzlet közül kiválasztják, hogy melyikbe menjenek, első számú szemponttá lépett elő, hogy a vásárlás kellemes élményt nyújtson. Második legfontosabb tényező, hogy a polcokon könnyen és gyorsan megtalálják, amire szükségük van. Utána következik, hogy amit meg akarnak venni, az legyen készleten. Többek között ezt állapítja meg a Nielsen tanulmánya a vásárlási szokásokról.

Arra a kérdésre, hogy miért nem vesz élelmiszert online, a válaszadók több mint egyharmada azt mondta, hogy számára öröm és élmény üzletben vásárolni. Átalakulnak a fogyasztók igényei, hiszen például hat éve még a boltválasztás leglényegesebb kritériumának számított a vevőknél, hogy megtaláljanak egy helyen mindent, amire szükségük van. Harmadsorban pedig azt említették, hogy az élelmiszerek érjék meg az árukat.

Több százmilliárd múlik egy élményen
A magyar fogyasztók 26%-a hajlandó akár 10%-kal is többet fizetni a termékekért vagy szolgáltatásokért, ha egyúttal kimagasló ügyfélélményt kap – derül ki a Develor kutatásából. A vállalatvezetők szerint a bevételük 21,2%-át bukhatják azok a cégek, amelyek nem foglalkoznak ezzel.
Lojálisabbak is lettek a magyar fogyasztók. Amíg egy évvel korábban a felmérést megelőző négy hét során 11 százalékuk keresett fel csak egy üzletet, addig legutóbb már 16 százalékuk. „Élelmiszert online még kevesen vásárolnak; csak a válaszadók 8 százaléka. Arányuk azonban duplája az előző évinek, és a trend várhatóan folytatódik” – mondja Szűcs-Villányi Ágnes, a Nielsen osztályvezetője. „Jelzi az internet mind fontosabb szerepét, hogy kiskereskedelmi vállalatok honlapján a megkérdezettek több mint fele tájékozódik promóciós ajánlatokról. Tízből négyen pedig termékekről informálódnak a neten”.

„Persze a fogyasztók más és más elvárásokat támasztanak különböző csatornákkal és egyes láncokkal szemben. A bolti szolgáltatásokkal pedig eltérő mértékben elégedettek. Forgalmukat azok a kiskereskedők növelhetik, akik választékukat vevőik igényeinek megfelelően, harmonikus eladótéri környezetben helyezik el, a keresett árukat mindig készleten tartják, továbbá kedvező árakkal, és fogyasztóik számára érdekes promóciókkal kellemessé teszik a vásárlást”.

Hiánycikk a mosoly a boltokban
Kicsivel kevesebbet mosolyognak a magyar eladók, mint a megelőző 2 évben, köszönteni viszont az esetek több mint 90 százalékában köszöntik a vevőket - derül ki abból a vevőkiszolgálási felmérésből, melyben 61 ország próbavásárlást végző szolgáltatói vettek részt világszerte, több mint 1,1 millió esetet vizsgálva.

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo