Az olcsó borok is drágulnak

A tavalyi szélsőséges időjárás miatt a világ bortermelése 8 százalékkal csökkent – a 2017-es a legrosszabb szüret volt 1961 óta, ezért áremelkedésekkel kell számolni.

 

A bortermelők világszervezetének adatai szerint 247 millió hektoliterre csökkent a szüret eredménye, ami azt jelenti, hogy csaknem

3 milliárd üveggel kevesebb kerül forgalomba.
A fagyok és a hőség a világ három legnagyobb bortermelőjét, a francia, a spanyol és az olasz szőlészeteket egyaránt érintette, köztük a Rioja és a prosecco borokat. Utóbbiakat a tömegek számára elérhető árakon hozzák forgalomba a szupermarketek, azokban így áremelkedésre kell számítani.

Kép: Pixabay

Bordeaux, a legnagyobb francia borvidék termelése tavaly 40 százalékkal volt alacsonyabb a korábbinál, a kemény fagyok különösen Saint-Émilion szőlőit érintették. Bordeaux 150 vezető borgazdasága nagyjából megúszta, de voltak olyanok, amelyek a termés 90 százalékát elveszítették. A kisebb termés magasabb árakat jelent.

Nagy-Britanniában az asztali borok árának 3–5 százalékos emelkedésére számítanak. Ott is kevesen tudják, hogy az értékesített importborokban a termék ára csak 10 százalékot tesz ki, a többi a különböző illetékekből, a forgalmi adóból, a logisztikai költségekből jön össze.

(Forrás: Guardian)

Lendületet adnának a magyar bor- és gasztrokultúrának
2017 júniusától új alapokra került a bor- és gasztromarketing irányítása a Magyar Turisztikai Ügynökségnél (MTÜ) annak érdekében, hogy a szakmával szorosabb együttműködés jöhessen létre olyan kulcsprojektek kapcsán, mint amilyen a turisztikai országmárka kialakítása is.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo