Az utalvány a menő, az ajándék a múlté

Ebben az időszakban felpörög az online értékesítés, a vásárlók csaknem fele elsősorban ajándékutalványt szeretne kapni, másodsorban utazást vagy valamilyen szórakozással kapcsolatos élményt, harmadsorban pedig tárgyi ajándékot.

Az év végi ünnepi időszak előtt felpörög az internetes értékesítés, a vásárlók a tökéletes ajándékot azonban már nem a boltokban, hanem egyre inkább mobileszközeik segítségével találják meg. Idén a tavalyihoz képest 10%-kal többet terveznek költeni – derült ki a PwC friss kutatásából.

„A kiskereskedők 62%-a forgalomnövekedésre számít az ünnepek alatt. A vásárlók 84%-a nyilatkozott úgy, hogy idén legalább annyit költ, mint tavaly, azonban azt is elmondták, hogy az ünnepi költségvetésük csaknem felét ajándékvásárlás helyett utazásra és szórakozásra fordítják. Az ajándékokra szánt összeget pedig évről évre egyre inkább utazással és szórakozással kapcsolatos ajándékokra költik, nem pedig tárgyi ajándékokra. A kereskedőknek ezért különböző kreatív eszközöket kell bevetniük annak érdekében, hogy a vásárlókat üzleteikbe csalogassák – és ott is tartsák őket” – mondja Osztovits Ádám, a PwC Magyarország tanácsadási üzletágának vezető cégtársa.

Kép:Pixabay

Utalvány, utazás, élmény

Figyelemre méltó, hogy a vásárlók csaknem fele (42%) elsősorban ajándékutalványt szeretne kapni, másodsorban utazást vagy valamilyen szórakozással kapcsolatos élményt (31%), harmadsorban pedig tárgyi ajándékot, például ruházati cikket vagy játékot (27%). Válaszaik alapján szeretnek a kapott utalvánnyal saját maguknak vásárolni. Családtagjaik és barátaik számára viszont tárgyi ajándékokat (52%) – döntően a gyermekek számára vásárolt ajándékok tartoznak ide –, ajándékutalványt (32%) vagy valamilyen élményt (16%) választanak.

Ha veszélyes a játék, nem számít a pénz
Tízből kilenc szülő tisztában van a gyermekeknek szánt játékokon feltüntetett jelölések jelentésével, ám csak minden második esetben kerül az előírásoknak megfelelő, biztonságos termék a kosárba. Vásárláskor egyébként leginkább az áru összetételét, az ajánlott életkort és a forgalmazót nézzük meg, elektromos játékok esetében pedig minden második szülő helyben ellenőrzi a csatlakozókat is.
A hipszter vásárlók az idei ünnepi időszakban a többi vásárlóhoz képest többet fognak költeni. A technológia iránt fogékonyak, ezért a többi vásárlóhoz képest előnyben vannak amiatt, hogy a termékeket és ajánlatokat mobileszközeiken találják meg. Ők a hagyományos üzletek helyett (43%) a – gyakran mobileszközön történő – online vásárlást részesítik előnyben (57%).

A frissdiplomások is alaposan költekeznek: ajándékvásárlási keretük harmadát saját magukra fordítják. Jellemzően cipőt, ruházati cikkeket és elektronikai készülékeket vásárolnak, valamint szabadidős tevékenységre és utazásra költenek. Sőt, utazásra kétszer annyit fordítanak, mint általában a többi vásárló. Árengedményeket, akciós ajánlatokat és kuponokat e-mailben szeretnek kapni, az őket érdeklő márkákról pedig elsősorban nem a televízióból, hanem a közösségi médiából tájékozódnak, jellemzően a választásukat befolyásolókat követve. A fiatal vásárlókhoz hasonlóan a hipszter vásárlókat is jobban vonzzák azok a márkák, amelyek szem előtt tartják a társadalmi és környezetvédelmi célokat.

A Z generáció az idősebb fogyasztók vásárlóerejével ugyan még nem rendelkezik, de az interaktív digitális tartalom, különösen a mobilvideók terjedésében betöltött szerepük vitathatatlan. A vásárlás a márkahű Z generációs fogyasztók számára közösségi élmény. Az üzleteket barátaikkal és családtagjaikkal szeretik felkeresni, hogy ott a személyiségüknek megfelelő cikkeket vásároljanak. A Z generáció a kézzelfogható dolgokat - a hordozható elektronikai cikkeket, ruhát, cipőt és játékokat - részesíti előnyben. Az ezredfordulós generációhoz képest a Z generáció ünnepi kiadásaiból nagyobb részt is képviselnek a tárgyi ajándékok - a ruhák, cipők, kiegészítők. Jellemző rájuk, hogy kivárják a Black Friday hetét, ami köreikben örvend a legnagyobb népszerűségnek.

Pin kód kell az online vásárláshoz? Fogjon gyanút!
Az ismert magyar webáruházak megfelelő biztonsági szintet alkalmaznak, egy kevés odafigyeléssel, felkészültséggel és hétköznapi lépésekkel az internetes vásárlás veszélyei elkerülhetők – hangsúlyozta a KÜRT Információbiztonsági és Adatmentő Zrt.
Az ezredfordulós generáció szülővé vált tagjai – a teljes munkaidős állásban dolgozó és emellett kisgyermekeket nevelő „digitális bennszülöttek” – a többi fogyasztóhoz képest kétszer nagyobb valószínűséggel fizetnek mobileszközök segítségével. Az ezredfordulósok közel 90%-a állandóan, éjjel-nappal magánál tartja okostelefonját. Amellett, hogy jellemzően olyan korú gyermekeik vannak, akiket még elvarázsol minden, ami a karácsonnyal kapcsolatos, a többi vásárlóhoz képest – a nem gyermekes ezredfordulósokat beleértve – kevesebbet költenek magukra. Közülük többen adományoznak számukra kedves célokra – közösségfejlesztésre, egészségügyi és szociális szolgáltatásokra, oktatásra –, amiben az ezredfordulós apák vezetik a sort.

Több csatornán, több bevétel

A vásárlók idén ötvözik a hagyományos, üzletben történő és az online bevásárlás előnyeit – ami azt jelenti, hogy valószínűleg többet fognak vásárolni. Felmérésünkből az iparági kutatások eredményeivel egybehangzóan az is kiderült, hogy az egy csatornán keresztül vásárlók kevesebbet költenek. Ők szeretnek az érzékeiken keresztül az üzletekben, egy vonzó, megtapasztalható környezetben benyomásokat szerezni a termékekről, ahol tájékozott eladók segítségével könnyen megtalálják az árukat és szabadon válogathatnak, miközben mobiltelefonjaikon összehasonlítják a különböző ajánlatokat.

A kenyérpirító is menő, de a mobil a sláger karácsonykor
Kenyérpirító, vasaló, porszívó, mikró vagy egyéb háztartási kisgép beszerzését majdnem minden ötödik ember tervezi idén karácsonykor, de a sláger még mindig a mobiltelefon. Utóbbi minden harmadik magyar háztartásban kerül majd a karácsonyfa alá. A magyarok fele 25 ezer forintot költ majd ajándékokra, de akad olyan megye is, ahol a 100 ezer forintot is meghaladhatja ez az összeg. Az áruhitelen kívül a személyi hiteleket meglepően kevesen választják ilyenkor, a magyarok nagy többsége saját megtakarításából állja a karácsonyi meglepetések költségeit.
A márka a felmérésben részt vevők 80%-a számára fontos – legyen szó jól bevált háztartási márkákról, helyi üzletekről, független kiskereskedőkről vagy új piaci szereplőkről. A helyi márkák jelentős erővel bírnak, mert a vásárlók a közös értékeket és a közösségi érzést keresik: a vásárlók mintegy 75%-a helyben tervezi a bevásárlását intézni, míg 56%-a független kiskereskedőket részesít előnyben. Az új piaci szereplők a közösségi hálózatok erejének köszönhetően rövid időn belül lojális vásárlókra tehetnek szert. Míg a legtöbb vásárló a televízión keresztül tájékozódik a márkákról, az online videó egyre nagyobb teret hódít az ezredfordulósok és a Z generáció körében. Az internetes videoreklámok az amerikai internetes reklámpiac leggyorsabban növekvő szegmensét jelentik, annak ellenére, hogy a felmérésben részt vevő vásárlók 81%-a elnémítja azokat.

A legtöbb kiskereskedő a digitális kereskedelem bővülésére számítva többet fektet az online értékesítési csatornákba – azáltal, hogy bővíti a lehetőségei tárházát, erősíti az elektronikus kereskedelmi ellátási láncokat, fejleszti az online ügyfélkapcsolatokat és cégen belül is támogatja az online kereskedelem felé történő elmozdulást. A közösségi médiára is 66%-kal, vagyis számottevően többet terveznek költeni, válaszul arra a vásárlói visszajelzésre, hogy a közösségi médián keresztül kapott ünnepi ajánlatok képesek leginkább befolyásolni az ünnepi vásárlási magatartást. A vásárlókat a közösségi médiában megjelenő tesztek, kommentek, visszajelzések és reklámok is befolyásolják. Az idei szezonban az online vásárlásban a kisebb eszközök – okostelefonok, tabletek – is felzárkóznak a laptopok és asztali számítógépek mögé, mivel a tavalyi évhez képest 25%-kal nőtt és így egyre mindennaposabbá válik a mobileszközökön keresztül történő vásárlás.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo