Bejelentette már a számlázó programját?

2014. október 1-től minden vállalkozásnak be kell jelentenie a NAV-nál, hogy milyen számlázóprogramot használ. Így a pénztárgép és a kézi-számlatömb után a számlázószoftverek is nyilvántartásba kerülnek. Ön bejelentette már a programját?

Míg az adóhivatal nagyjából két évtizede nyilvántartja a kézi számlatömb beszerzéseket (a szigorú számadású nyomtatványokkal kapcsolatos szabályokról itt olvashat), addig számlázóprogramot lényegében bárki vásárolhatott mostanáig. Október 1-től viszont már a telepített és az online használt számlázó-szoftvereket is be kell jelenteni a NAV-nak. Szemben a számlatömb vásárlással – amit az azt értékesítő bolt jelent be – a szoftver használatának kezdetét, illetve később annak esetleges befejezését is, maga az adózó köteles az erre a célra rendszeresített űrlapon az adóhivatallal közölni. Aki már most is használ valamilyen számlázó szoftvert, annak november 15-ig kell megtennie a bejelentést, aki pedig október 1. után kezd bele, annak a használatbavételtől számított 30 napja van, hogy ezt megtegye. Az új kötelezettség több százezer vállalkozást érint.

Bejelentésre felkészülni!
Kép:Pixabay

Számlázóprogramot egyébként bárki készíthet, a szoftver maga nem engedélyköteles. Sőt, már a szoftver fejlesztőjének nyilatkozata sem kell a jogszabályi megfelelőségről, viszont kötelező a részletes felhasználói dokumentáció, és a program csak olyan műveletet hajthat végre, ami e dokumentációban szerepel. A  számlázóprogram funkcióinak módosítása esetén az értékesítő, rendelkezésre bocsátó köteles gondoskodni arról, hogy a vevő, felhasználó rendelkezésére álljon a dokumentáció funkciómódosítást leíró kiegészítése, módosítása. E szabály, valamint a bejelentési kötelezettség is a saját fejlesztésű szoftverekre ugyanúgy vonatkozik, mint a telepített és az online számlázókra, eltérés csak a bejelentéshez szükséges adatokban van - hívja fel a figyelmet a Számlázz.hu. Hogy mi van akkor, ha régen megvettük a szoftvert, de nem fizetünk a követésért, arról itt olvashat. 

A bejelentést október 1-től lehet megtenni online, az ügyfélkapun keresztül, vagy papír alapon. Mindkét esetben a NAV weboldalán megtalálható „Szamlazo” elnevezésű elektronikus nyomtatványt kell használni. (Egyelőre tervezetként elérhető a NAV honlapján.) Az űrlapon a saját adatok mellett meg kell adni a szoftver fejlesztőjének és üzemeltetőjének nevét és elérhetőségeit, illetve azt az időpontot is, amikor a programot vásároltuk vagy használatba vettük.

Mit kell jelenteni?

a) nevét, azonosítóját; b) fejlesztőjének nevét, és – ha van – adószámát; c) értékesítőjének, rendelkezésre bocsátójának nevét, adószámát; d) beszerzésének, használata megkezdésének, vagy – saját fejlesztésű program használata esetén – a rendeltetésszerű használatbavételének időpontját; e) a d) pont szerinti időpontot követő 30 napon belül az adóhatósághoz, az erre a célra rendszeresített nyomtatványon bejelenteni.

Emellett az adóalany köteles a használatból kivont program adatait, továbbá a használatból történő kivonásának időpontját is bejelenteni az adóhatóság számára.

Hasonló bejelentéseket kell megtenniük azoknak az adóalanyoknak, akik számláikat online számlázási rendszeren keresztül bocsátják ki, a bejelentés adattartalma azonban eltér.

Online számlázó rendszer esetén:

a) a rendszer nevét és elérhetőségét; b) az online számlázási szolgáltatást nyújtó nevét, adószámát; c) az online számlázási szolgáltatás igénybevételének kezdő időpontját.

A bejelentéseket egy külön erre a célra rendszeresített nyomtatványon kell megtenni, méghozzá 30 napon belül. Az első bejelentést elegendő 2014. november 15-ig megtenni, azaz a jogszabály bevezetésére tekintettel a jogalkotó további 15 napot biztosított az adózóknak.

A számlázási programhoz a fejlesztőknek továbbra is dokumentációt kell készíteniük, amelyet a felhasználók rendelkezésére kell bocsátaniuk. A számlázási program nem rendelkezhet olyan funkciókkal, amelyek nem szerepelnek a program dokumentációjában. Ez azt is jelenti, hogy amennyiben a program funkciói megváltoznak, akkor a dokumentációt is frissíteni kell. A felhasználónak a program dokumentációját meg kell őriznie, méghozzá az ezen számlázóprogrammal kibocsátott számlákban áthárított adó megállapításához való jog elévüléséig. Ez vonatkozik a program valamennyi kiegészítésére, illetve módosítására is. Az adóalany ennek a megőrzési kötelezettségének elektronikusan is eleget tehet.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo