Beszédes számok, empatikus kontrollerek

Empátiára és kiváló kommunikációs képességekre is szükségük van a kontrollereknek ahhoz, hogy sikerrel láthassák el a munkájukat.

Egyebek mellett ez is kiderült a Sikeres Controller Felmérésből, amelyet a stuttgarti központú IFUA Horváth & Partners vezetési tanácsadó cég végzett el német nyelvterületen és Magyarországon. Nálunk a Profession.hu támogatta a kutatást, amelyben csaknem 300 magyar gazdasági vezető, illetve szakember vett részt.

Egyre inkább csapatmunka a döntéshozatal

A gyorsan változó gazdasági környezet miatt a vállalatvezetők mind jobban igénylik a naprakész, számszerűsített információkat, elemzéseket, ám a kimutatásokat nem célszerű egyszerűen eléjük tenni, a kontrollereknek támogatniuk kell a vezetőket ezek értelmezésében.

Németországban a válaszadók ennek megfelelően igen fontos kompetenciának tartják az empátiát és a kommunikációs képességet, ám Magyarországon ennek jelentőségét még nem ismerték fel. Pedig az itthoni vállalatoknál is előtérbe kerül a csapatmunka, egyszemélyi vezetők helyett egyre inkább vezetői teamek hozzák meg a döntéseket, s a kontrollereknek mind nagyobb mértékben kell együttműködniük más szakterületekkel, teamekkel, illetve saját kollégáikkal.

Miért olyan fontos a kontrolling?
Hogyan válik hatékonnyá a HR nyomott költségvetés mellett? – erről kérdezte a szakembereket a HR Portal. A válaszok között szerepelt az is, hogy még tudatosabbnak kell lennie a HR-nek. A kontrolling segítségével azonban bebizonyítható, hol térül meg a befektetés, és az is kiderül, mit is csinál valójában a HR osztály.
Hiányoznak a szükséges képzések

A kontrollereknek a korábbinál sokkal gyorsabban, jóval több adatot kell elemezniük, s a pénzügyi-számviteli fókuszú riportok helyett előtérbe kerülnek az üzleti környezetet és a vevőt központba állító elemzések.

Nem csoda, hogy a kontrollerektől egyre komplexebb szakmai tudást várnak el a vállalatok. Ugyanakkor ennek megszerzésében nemigen támogatják őket, a vállalatok többsége nem nyújt számukra megfelelő tanulási, továbbképzési lehetőségeket.

 

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo