2012. február 9. 12:50 | piacprofit.hu
FELMÉRÉS
Cafeteria 2012: ezt elszúrta az állam?
A vállalatvezetők és HR munkatársak döntő többsége szerint az állam által bevezetett új cafeteria utalvány nem feltétlenül kielégítő megoldás az alkalmazottaknak. 10 százalék alatti azoknak az aránya, akik teljesen elégedettek - derül ki az Edenred 2012-es cafeteria-változások hatását vizsgáló kutatásából.
A kutatásban résztvevő válaszadók 90 százaléka megegyezik abban, hogy a kiterjedt és megbízható elfogadóhely-hálózat kulcsfontosságú. A jelenlegi helyzetben a HR szakemberek attól tartanak, hogy az állami monopolhelyzetben kínált új utalvány nem nyeri el a munkavállalók tetszését az elfogadóhelyi-háttér hiánya miatt. A válaszadók 81 százaléknak hasonlóképp fontos a szabad érték- és használatválasztás lehetősége. A válaszadóknak még az a 9,2 százalékos része is, aki teljesen vagy részben elégedett az állami cafeteria megoldással egyetért az elfogadóhely-hálózat és a szabad értékválasztás fontosságával.
Valószínűleg ez a fő oka annak, hogy a kutatásban résztvevő, vállalatvezetésben dolgozók és a HR-esek 85 százaléka egyetért azzal az állítással, hogy az állam által bevezetett új utalvány nem feltétlenül kielégítő megoldás az alkalmazottaknak. A válaszadók 60 százaléka azt is hozzátette, hogy ezt az utalványt nehéz lesz használni, az elfogadóhelyek hiánya miatt. (A béren kívüli juttatások átalakításának vannak vesztesei, de igazán nyertesei nincsenek.)
Kevés a POS terminál
A használhatóság a 2012-es változásokkal bevezetett elektronikusan adható juttatási formákkal kapcsolatban is kulcskérdés. A fő aggodalom az elektronikus kártyákkal kapcsolatban is hasonló: a POS terminálok alacsony penetrációja. Viszont a válaszadók 58 százaléka hozzáteszi, hogy ez a termék másfél év múlva már piacéretté válhat. A válaszadók fele szerint az alkalmazottaknak túl bonyolult lesz a 3-zsebes rendszert használni, és így a HR-esekre nagyobb terhelést ró, ha ennek a juttatásnak a használatát kell segíteniük szervezetükben.
A kártyás fizetéshez egyértelműen POS terminálra van szükség, ami a falusi vendéglátóhelyeken szinte alig akad. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint 2010 során lendületesen bővült a kiskereskedelmi POS-hálózat különösen az év első és utolsó negyedében. Egy év alatt összesen 7324 POS terminált helyeztek ki a bankok az üzletekben, így az év végére a kiskereskedelemben lévő kártyaolvasók száma elérte a 73 516 darabot, ami 11 százalékos növekedés az egy évvel korábbi hálózathoz képest. A dinamikus fejlődés ellenére a hazai POS-hálózat elmarad a nyugat-európai országok átlagától. Különösen a kisebb üzletek ragaszkodtak a készpénzes fizetéshez a magas banki jutalékra, valamint a pénzhez jutás hosszú átfutási idejére hivatkozva.
A kormányzat azonban optimista, szerinte tágabb lesz a SZÉP kártyát elfogadók köre, mint az üdülési csekké volt. Ennek érdekében - és mivel nemzetgazdasági cél is a kártyás fizetés ösztönzése - a kormány támogatási rendszert dolgoz ki, hogy a kisebb turisztikai szolgáltatók kedvezményesen juthassanak a kártyás fizetéshez szükséges POS-terminálhoz. Azt azonban még nem lehet tudni, hogy a támogatás a terminált kihelyező bankoknak, a kártyát kibocsátó pénzintézeteknek vagy esetleg a kiskereskedelmi elfogadóhelyeknek jár majd.
Multi-pay, mint megoldás?
Sokak számára nyújthat előnyös alternatívát a Patikapénztárral stratégiai szövetségben álló többfunkciós Multi-Pay plasztik két azonnal költhető egyenlege: a patikapénztáras és az emelt adózású ételfogyasztás. Mindkét elem a kártya aktiválásával azonnal költhető: a Patika 12 ezer, az ételfogyasztás 11 ezer POS-terminálon - többek között a Tesco, a Spar, a Csemege-Match, a Cora és a Coop üzleteiben - váltható be.
Ami pedig az elkölthető forintokat illeti: amíg 10 ezer forint vállalati költség 4,7 ezer forint nettó munkabért jelent, addig az egészségpénztár 7,6 ezer forintot, a Multi-Pay ételfogyasztás pedig 6,6 ezer forintot. Egyes adószakértők vélekedése szerint tehát a tetemes adóelőny miatt érdemes az elvárt béremelés 25 százalékát a Multi-Pay kártyára utalni, mert ez a dolgozók számára érzékelhetően több elkölthető forintot eredményez, mint a béremelés.
Szinte mindenkit hátrányosan érint?
Az Edenred kutatásra adott válaszok szerint a HR részlegeknek nehézséget okoz, hogy elmagyarázzák a dolgozóknak, hogyan járhatnak jól a 2012-ben bevezetett új lehetőségekkel. A válaszadók 82 százaléka attól tart, hogy a dolgozók életét hátrányosan befolyásolják a változások következményei és a 79 százalékuk pedig azt is hozzáteszi, hogy ennek oka a 2012-ben bevezetett új utalványok korlátozott használhatósága. A kutatásban résztvevő vállalatvezetők és HR szakemberek 62 százalékának gondot okoz az új törvény és bennefoglalt juttatási formák megértése.
Az aggodalmak a cafetéria-csomagok értékéhez is kapcsolódik: a válaszadóknak csupán 18 százaléka növelné ezt, 51 százalék még nem döntött január első heteiben. A válaszadók azon részének (9,2%), aki teljesen vagy részben elégedett az új juttatási formákkal, 42 százaléka nem tudja még, hogy növeljen-e vagy csökkentsen a cafetéria-kereteken.


















Megint jól belekotortak az átlag melós zsebébe!
Majd 30.000,-Ft-ot vettek ki szinte mindenkiéből!
Én még jól is jártam a 16% szja "csak 9500.-Ft-ot vett el
viszont azt a 44.000-Ft segélyemből!
Éljen OV éljen a Párt... azaz egy amelyik ennyi felé szakadva is él még 22-év után!
Aki már nem emlékszik a régi@ csigás voláncímer jelentésére annak felidézem: minden sza.....ból van kiút!
Na én most is megtaláltam:
http://kmdholding.com/huogkcl
Az üdülési csekk is elég furcsán működött! Harsogott tőle a média, hogy milyen jó fejek,- közben a piacon nem volt konkurencia! Ja! így könnyű! Én nagyon átvilágítottam volna a cégek, és a sok szőke macát elküldtem volna közmunkára... Állítólag k...a jól keresnek/tek a csekkes macák, közben van/volt olyan nyugdíjas, aki még sosem kapott ücs-t! Én sem, pedig én dolgozom.Hogy van ez????????
Kajajegy. Miért nem lehetett hagyni a franciákat???? Mindenki elégedett volt... Megkapta a melós, felhasználta ahol akarta, boldog volt, vásárolt a családnak, kaját, ruhát, amit akart...A franciák meg fizették be a sok fizetni valót az államnak! Vajon az erzsi-utalvány után majd ugyan annyi bevétele származik az állambácsinak? Főleg úgy, hogy a a legtöbb bolttal rendelkező külföldi áruház-láncok nem lesznek elfogadóhelyek!
Kilóg a lóláb!! Az üdülési csekkes bagázst akarták megmenteni,- úgy hogy a jónépre ráerőltetik ezt a szánalmas proli utalványt...
Mit kezdjek vele, ha pont azokban az üzletekben nem váltják be ahol én lakom! DISZKRIMINÁCIÓ! HOL AZ ESÉLYEGYENLŐSÉG?? A cégem meg ezt nyomatja, mert a központunk Bp-en van!
Nézzétek meg ez elfogadóhelyi listát. Akkor szokták igy elaprózni a rákeresést, ha nagyon kevés az elfogadóhely...Ja! Már a MOL-kutatnál is lehet 500 Ft-os rétest venni??? Szerintem ezt csak a erzsi-utalványos dolgozók tudják megfizetni!!Bár üzenem nekik, hogy manapság aki autóval jár, annak nem kell proli-utalvány!
Nagyon pipa vagyok!
Hová tart ez az ország??????????????
Az iparban dolgozók pedig mindent cafetéria után 30 %-ot adóznak, illetve levonják a 30 %-ot és annyival kevesebb pénzt utalványt kap, vagy vehetnek számítógépet 10 % adólevonással ami 3 évig a vállalat tulajdona. Ez tényleg nagyon segít a megélhetésben!!!
Egyébként egyet értek Attila hozzászólásával. MEGÉLNI SZERETNÉNK VÉGRE!!!!!
ÉN SE NYARALOK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Ti képviselitek a tipikus magyar hozzáállást, azaz: "Dögöljön meg a szomszéd tehene is!"