Ezt azért néhány éve még senki sem gondolta. A Panama-iratok már a neten is elérhetők, bárki megnézheti őket vagy keresgélhet bennük. Sőt már eljárások is indultak a dokumentumok alapján azonosítható személyekkel és cégekkel szemben, hogy tisztázzák, jogszerűen parkoltatták-e pénzüket adóparadicsomi helyszíneken. De egy percig se higgyék, hogy ezzel vége! Az irdatlan dokumentumtömeg ellenére ez még csak a gazdasági jéghegy teteje, annak is legfeljebb a csúcsa. A jó hír csak az, hogy a globális felháborodásból táplálkozó „gazdaságpolitikai éghajlatváltozás” ezeket az elpusztíthatatlannak gondolt jégtömböket sem kíméli – vélekedett szerkesztőségünknek küldött elemzésében a Mazars adótanácsadó és könyvvizsgáló cég.

Ne legyenek illúzióink, nálunk is van jócskán offshore cég.

Mi a baj?

Azt eddig is tudtuk, hogy az adóparadicsomok torzítják a világgazdasági folyamatokat: olyan helyszíneken jelennek meg hatalmas vagyonok, amelyeknek még marginális reálgazdasági szerepük sincs. Ne féljünk kimondani, adóparadicsomban két okból tartanak pénzt: hogy láthatatlanná tegyék, vagy nem akarnak adózni utána – illetve egyszerre mindkettő. Reálgazdasági szempontból egyik sem túl pozitív törekvés, sőt valójában mindkettő abszolúte illegális.

Adót ugyanis ott kell fizetni, ahol a jövedelmet megtermelik, illetőleg ahol a jövedelem gazdája él. Az offshore egy távoli helyszín, ahol az esetek döntő részében a jövedelem vagy a vagyon tulajdonosa, haszonélvezője még soha nem járt. Azonban ha az összeg gazdája máshol él, egyszerűen nincs olyan helyzet, amely indokolná, hogy ez a pénz az offshore helyszínén adózzon. Egyrészt azért, mert ott valójában nincs is adózás, másrészt pedig mert ott semmilyen értékteremtés nem történik, tehát valódi jövedelem sem keletkezhet.

Annak ellenére így van ez, hogy ügyvédi irodák vagy adótanácsadók – a pénzintézetekkel karöltve – méregdrága „adótervezési” konstrukciókat alakítottak ki és adtak el befektetőknek ezekre a helyszínekre. Ezek a konstrukciók most a szemünk láttára omlanak össze, mennek a levesbe, hiszen védhetetlenek egy igazi érv ellen: a tartalom mindig elsődleges a formával szemben.  Ezeknek a konstrukcióknak ugyanis – formától függetlenül – csak a már említett két célja lehet: adóelkerülés és/vagy pénzeltüntetés.

És ez sajnos akkor is így van, ha a konstrukciót IP-boxnak, treasury vagy financial centernek hívjuk, mert esetleg – rendkívül kreatívan – egy ottani társaságba apportálják a cég/cégcsoport által birtokolt jogokat, részvényeket, követeléseket, likvid pénzeszközöket.

Tűr, tilt vagy támogat?

A legnagyobb gond a nem együttműködő offshore helyszínekkel van, azokkal, ahonnan semmilyen érdemleges információt sem lehet megtudni a befektetőkről és befektetéseikről. Itt tűnnek el végleg a minden ellenőrzési rendszeren kívül kerülő vagyonok; mozgásuk, nagyságrendjük sokszor még meg sem becsülhető. A helyzetben az a legmegdöbbentőbb, hogy az ilyen helyszínek működését a fejlett országok jogrendje nemcsak hogy nem akadályozza, de még támogatja is.

Ezek a pénzek ugyanis nem nejlonszatyorban vándorolnak ki az offshore helyszínekre, hanem bankokon keresztül rendes átutalási megbízásokkal.  Habár léteznek a pénzmosás megakadályozását célzó jogszabályok, láthatóan nem akadályozzák meg a pénzintézeteket abban, hogy teljesítsék ezeket az átutalásokat. Az offshore vállalatok azután pénzeket helyeznek el fejlett országok pénzintézeteiben, amelyek olyan befektetési konstrukciókat működtetnek legálisan, hogy azok alapján már a saját nevükben fektetik be, sőt gyakorlatilag tisztára mossák ezeket az offshore vagyonokat.

Nem véletlenül szólalt meg Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója két hete, hogy komoly tárgyalásokat kell kezdeni annak érdekében, hogy a kialakult helyzet megváltozzon. Finoman fogalmazott, de nyilatkozata fontos, mert a pénzintézetek világa éppen az a szféra, amelyik proaktívan támogatja az offshore ügyleteket.

A kérdés az, hogy elég bátrak-e az országok, hogy markáns döntésekkel szembemenjenek ezzel a tendenciával. Ilyen radikális lépés lenne, amennyiben hatósági engedélyezés alá vonnák, horribile dictu illegálisnak nyilvánítanák a nem együttműködő offshore helyszínekhez kapcsolódó pénzügyi ügyleteket, például, az odairányuló befektetéseket, illetve az átutalások fogadását vagy indítását.  Hasonlóan radikális lépés lehetne, ha büntetőjogi konzekvenciákat vonna maga után egy bank, ügyvéd vagy adótanácsadó ilyen ügyekben történő közreműködése.

Levélben üzentek

Hétvégi hír, hogy több mint 300 vezető közgazdász írta alá azt a nyílt levelet, amelynek egyértelmű üzenete: itt az ideje véget vetni a nem együttműködő (offshore) helyszínek működésének. Az aláírók nagyágyúk: köztük a sztárközgazdász Thomas Piketty, a Nobel-díjas Agnus Deaton, Jeffrey Sachs a Columbia Egyetemről, Olivier Blanchard az IMF korábbi vezető közgazdásza, 47 akadémikus közgazdászprofesszor az Oxfordról és a London School of Economicsból és még sorolhatnánk.

A levél hangsúlyozza: azok a helyszínek, amelyek lehetőséget nyújtanak a pénzeszközök elrejtésére, amelyek támogatják a profit felhalmozását offshore társaságokban – miközben ezek semmilyen valós üzleti tevékenységet nem végeznek –, torzítják a világgazdaság működését. Sachs azt is hozzáteszi, hogy az adóparadicsomok nem léteznének a világ vezető hatalmai – különösen az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok –, illetve a pénzek mozgatását végző fő pénzügyi, számviteli és jogi szervezetek konszenzusa nélkül.

A szakemberek azt egyértelművé teszik, hogy az offshore-ok ellen nem lesz könnyű fellépni, hiszen világszerte jelentős befektetői és üzleti érdekek kötődnek a status quo fenntartásához. De ahogy Adam Smith annak idején fogalmazott: a gazdagoknak hozzá kell járulniuk a köz költségeihez nemcsak bevételük és jövedelmük arányában, hanem azon túl is. Nincs olyan gazdasági szempontrendszer, amely igazolhatja az Adam Smith-i elveket is megcsúfoló offshore-ok fenntartását.

Mi lesz a folytatás?

A gazdasági elit doyenjei által jegyzett levelet a május 12-én Londonban tartott korrupcióellenes csúcsnak juttatták el. A csúcson – amelynek vendéglátója David Cameron brit miniszterelnök volt –, valamint az azt megelőző napon tartott konferencián a civilszervezetek, az üzleti élet és kormányok képviselői is részt vettek. A csúcs célja az volt, hogy megoldásokat találjon a 2,7 trillió fontra becsült adóelkerülés és a korrupció visszaszorítására.

Hat ország (Egyesült Királyság, Franciaország, Nigéria, Afganisztán, Kenya, Hollandia) bejelentette, hogy a területén lévő befektetések tényleges tulajdonosait nyilvánosságra hozza. Hat további ország megfontolás tárgyává teszi ugyanezt. 11 ország pedig csatlakozott ahhoz a 29 országhoz, amelyik ugyan nem teszi közzé ezeket az információkat, de az adatokat megosztja minden kormánnyal , amelyik kéri.

David Cameron több mint 100 ezer, a külföldi befektetők kezében lévő brit ingatlan tulajdonosát is megszólította: kormánya kötelezni fogja őket arra, hogy hozzák nyilvánosságra a tényleges tulajdonosok nevét. A csúcson több államfő, kormányfő ismertette akciótervét, és felszólalt Christine Lagarde is. A részt vevő országok kollektív nyilatkozatot adtak ki, amelyben többek között 2018-ig közös büntetőjogi normák bevezetését javasolják.

Kétségtelenül megérett a helyzet arra, hogy a nem együttműködő offshore helyszínek legális működését megakadályozzák. Erre láthatóan megvan a politikai és a gazdaságpolitikai szándék is. Az OECD BEPS programja, amely a G20-ak erőteljes támogatásával jött létre, már önmagában borítja a status quót. A G20-ak 2016 júniusában kiadott akcióterve, az OECD, az ENSZ, az EU, a Világbank és az IMF ez évben elindított programjai eddig még soha nem látott intenzitású közös fellépést és elhatározást jeleznek.