Csányi Sándor már sejt valamit

2016. március 08. kedd - 10:11 / piacesprofit.hu
  •    

A Csányi Sándor érdekeltségébe tartozó szingapúri alap vett 70.000 MOL és 400.000 OTP részvényt. Az Erste elemzői szerint sejthet valamit a magyar piaccal kapcsolatban. Már jó ideje, 2-3 hónapja felülteljesítő a magyar piac.

csányi, matolcsy és áder

kép: MTI

Egyrészt gyakorlatilag az összes blue-chip kezd fundamentálisan egyre jobb állapotba kerülni, amire már rég volt példa, másrészt a feltörekvő piacokat is újra megtalálták, azután, hogy a fejlett piacokon kissé megnövekedett a bizonytalanság. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a CECE index átsúlyozása is hoz keresletet a piacra. Így nem lepődnénk meg, ha a másik két blue-chip-ből is vett volna az alap. (Persze ezek esetében nincs bejelentési kötelezettség.)

Közben Kínában nagyon gyenge lett az export adat. A várt 11 százalékkal szemben több mint 20 százalékkal csökkent év/év összehasonlításban. Az erőteljes csökkenés mögött a kínai holdújév áll, ráadásul két évvel ezelőtt hasonló csökkenést láthattunk, ennek ellenére az adat aggodalommal tölt el bennünket.

USA

Vegyesen zárták a hét első kereskedési napját a vezető tengerentúli indexek, a Dow Jones index már 5 napja emelkedik (Dow Jones 0,4%, S&P500 0,09%, Nasdaq -0,19%). Stanley Fischer, a Fed alelnöke szerint a munkaerőpiac megközelítette a teljes foglalkoztatottság állapotát, és jelenleg már halvány jelei vannak az inflációs ráta emelkedésének. A márciusi kamatdöntő üléssel kapcsolatos várakozásokat nem kommentálta az alelnök.

A Ford és a General Motors értékesítései februárban év/év alapon 9%-kal estek Kínában azután, hogy a kormány tavaly év végén támogatni kezdte az üzemanyag-takarékos autók értékesítését.

Európa

Minimális mínuszban zártak tegnap az európai indexek. A mai napon visszatérnek Görögországba a hitelezők szakértői, hogy folytassák a reformintézkedések felülvizsgálatát, tájékoztatott a holland pénzügyminiszter. Hozzátette továbbá, hogy vannak költségvetési hiányosságok, és a reformokat tovább kell mélyíteni.

Törökország és az EU vezetőinek tegnapi csúcstalálkozója meglepetést hozott. A törökök azzal álltak elő, hogy kétszer annyi pénzért (2018-ig 6 milliárd eurót jelentene) és az EU csatlakozás felgyorsításért cserébe készek az Európába beáramló migránsokat befogadni. A végleges megoldásra egyelőre várni kell.

Olaj, arany

A WTI 37,5 dolláron stagnált ma reggel, vagyis megállt az olajárak több napos emelkedése. A piac aggódik a készletek emelkedése miatt. A piaci várakozás 3,5 millió hordó készletemelkedés az Egyesült Államokban. A piac a március 20-i tárgyalások miatt viszont optimista: a hírek szerint többen is jelezték az olajtermelők közül, hogy csatlakoznak az olajtermelés befagyasztásához, ezzel is támogatva a piaci árak stabilizációját.

Az arany 1.272 dollárra emelkedett. Jelentős fundamentális hír nem látott napvilágot: a részvénypiacok vegyesen mozogtak, az olaj emelkedése viszont ismét előtérbe hozhatja az infláció emelkedését. A legfontosabb tényező továbbra is a dollárkamatok emelkedése, ami leginkább meghatározó az arany árára.

Devizák

Fontos makrogazdasági adatok nem érkeztek a tengerentúlról, mégis hullámvasútra került tegnap az EUR/USD devizapár. Az árfolyam 1,094-ig esett az 1,1-es nyitást követően, ahol megfordult az árfolyam, és zárásra 1,101-ig kapaszkodott vissza. A reggeli kereskedésben is folytatódik az emelkedés, de fontos ellenálláshoz érkezett a kurzus: a 20, 30 illetve 200 napos mozgóátlaghoz, amely 1,1045-nél húzódik. Az erős szint áttörésével pedig tovább gyengülhet a dollár.

Visszapattant az EUR/HUF devizapár a 307,5 forintos szintről, és a pénteki forinterősödésnek délutánra már nyoma sem volt. Az árfolyam 310-nél zárta a kereskedést, és ma reggel is folytatódik a forint gyengülése, a következő ellenállás a 312-nél húzódó 200 napos mozgóátlagnál található.

Távol-Kelet

A kiábrándító kínai export adathoz képest egész szépen tartotta magát az ázsiai részvénypiac, 1%- nál kisebb mértékű eséssel megúszták a vezető részvényindexek. A Nikkei 0,8%-ot, a Hang Seng 0,7%-ot, a Shanghai index 0,3%-ot veszített értékéből.

A negyedik negyedévben a japán GDP csak 1,1%-kal csökkent évesített szinten, ami nyilvánvalóan negatív, de még mindig kedvezőbb, mint az elsőre becsült 1,4%-os évesített visszaesés. A különbséget az üzleti beruházások okozzák, melyek növekedési ütemét felfelé módosították.

A kínai export összezuhant februárban. Az export dolláralapon 25,4%-kal zuhant, lényegesen többel, mint a 14,5%-os várakozás. Az import 13,8%-kal esett, miközben a várakozás 12,0% volt. A rendkívül gyenge adatok ellenére a piac nem esett kétségbe, a visszaesést igyekeznek a februári holdújévre fogni, ami időben átrendezhette a külkereskedelem lefutását.

Határidős piacok

Mind az amerikai, mind az európai határidős piacokon negatív hangulat uralkodott ma reggel.

Jogi nyilatkozat
A kiadványban foglalt információk az Erste Bank Hungary Zrt. – 1138 Budapest, Népfürdő u. 24–26., tev. eng. szám: I-2061/2004 (továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A kiadványban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A kiadványban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A kiadvány kiadása időpontjában érvényes. További részletek: www.erstebank.hu, Treasury szolgáltatások, Hirdetményekben. A kiadvány nem a befektetési elemzések függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem vonatkozik rá a befektetési elemzések terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalom.”

Segítünk kiszámolni

EKÁER kalkulátor

kalkulátor

Céges bankszámla

kalkulátor

Pályázatkereső

kalkulátor