Csúcsra jár az adóhivatal: sorban kaszálják a cégeket

Minden eddiginél több, 336 700 adóvégrehajtás van jelenleg folyamatban, amelynek révén 873,3 milliárd forint beszedését célozta meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A végrehajtások száma 2,5 százalékkal, az érintett adótartozás pedig 14,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban volt.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) adatbázisában 1 673 012 olyan cég, illetve magánszemély neve szerepel, akik összesen 1962 milliárd forint adó befizetésével „sárosak”. Az összeg ugyan 253,4 milliárd forinttal kevesebb, mint egy évvel korábban volt, az adósok listája viszont azóta 124 616 névvel bővült. Összességében tehát kisebb összeggel, de többen tartoznak az államnak. A megközelítően kétezer milliárd forint hiánytalan beszedésére csekély az esély, annak ellenére, hogy az adóhatóság meglehetősen változatos eszközöket alkalmaz a behajtásra. A központi költségvetés ebben az évben a tavalyit 3,5 százalékkal meghaladó, 10 901 milliárd forint adóbevétellel számol - közölte a feketelista.hu

340 milliárdot behajtottak

Több mint 800 milliárdot szedhet be a NAV a végrehajtásokból.

Leggyakrabban és legeredményesebben az inkasszót alkalmazzák, ha ez nem vezet eredményre, az ingó- és az ingatlan-végrehajtás következik. Az elmúlt évben 340,717 milliárd forintot sikerült végrehajtással behajtani, 2,8 százalékkal többet, mint a megelőző esztendőben. Ennek az összegnek, több mint a felét – 178,731 milliárd forintot – inkasszóval szedték be. A végrehajtás hatására teljesített befizetés összege 149,150 milliárd forint volt. Mintegy 20 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest a követelésfoglalás összege (3,444 milliárd forint) és 12,5 százalékkal a jövedelem letiltás összege (6,975 milliárd forint). Az ingó- és ingatlanárverések értéke 2012-ben nem érte el a megelőző évi összeget; 1,860 milliárd forintot tett ki az ingó- és 558 millió forintot az ingatlan árverésből származó adóbehajtás.

Az adóhatóság tapasztalatai szerint a folyamatosan növekvő számú adóstól egyre nehezebb a tartozást beszedni. Elsősorban azért, mert döntő többségük a már nem működő cégek listáján szerepel. A 97 271 nem működő gazdálkodó szerezetnél gyűlt össze a teljes adóság 71,8 százaléka, megközelítően 1410 milliárd forint hátralék. A működésüket megszüntető és az adóbefizetést hátrahagyó gazdálkodó szervezetek száma egy év alatt 2949-cel bővült. A működő gazdálkodók közül jelenleg 396 481 cég neve szerepel az adósok listáján; összesen 376,7 milliárd forinttal tartoznak, 3,3 százalékkal többel, mint egy évvel korábban. Az adósok népes tábora e kategóriában egy év alatt több mint 35 000-rel „gyarapodott”. Az adóbefizetéssel elmaradtak jegyzékében számszerűen a magánszemélyek dominálnak: 1 179 260 egyén összesen 175,4 milliárd forinttal tartozik. A magánadósok köre az elmúlt évben megközelítően 88 ezer fővel bővült, tartozásuk összege viszont lényegében nem változott.

Leghatékonyabb az inkasszó

Csaknem kétezermilliárdnyi az adótartozás
Összesen 1970 cég neve szerepel azon a listán, amelyet az adóhatóság a 100 millió forintnál nagyobb összeggel 180 napnál hosszabb idő óta tartozó cégekről tett közzé. Az egy évvel ezelőtti hasonló kimutatásban még 2482 társaság neve szerepelt. Sajnos nem arról van szó, hogy javult volna az adófegyelem, az adósok számának látszólagos csökkenése alapvetően annak következménye, hogy az adóhivatal a „százmilliósok” közül 450 felszámolás alatt álló cég esetében a követelések kezelését egy szakcégnek, a Magyar Követeléskezelő Zrt.-nek adta át, s így ezek a társaságok kikerültek a közzétett listából. Ezzel arányosan csökkent az adóhatóság által nyilvántartott adótartozás összege is. Ennek nagysága jelenleg – a magánszemélyek hátralékaival együt – összesen 1897,2 milliárd forintra rúg, 16 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban volt.
Milyen esetben és milyen eszközöket vett be az adóhatóság az adótartozások behajtására? – kérdezte a feketelista.hu a NAV illetékeseit. Az adóhivatal válasza szerint a cégek esetében az egy évvel korábbihoz képeset 16,3 százalékkal több inkasszót és 60,4 százalékkal több követelésfoglalást foganatosítottak. Tovább növekedett a jelzálogjog bejegyzések és a járműfoglalások száma. Az adóhatóságnál jelenleg több mint 127 700 cég ellen van folyamatban végrehajtás, az érintett cégek száma 16,2 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. Esetükben összesen 706,3 milliárd forint behajtása a tét.

A nem működő társaságok döntő többsége felszámolás alatt áll. Itt az adóhatóság a végrehajtási eljárás eszközeit nem alkalmazhatja, mivel a cég felszámolásának irányítása a felszámoló, illetve a bíróságok kezében van. A végelszámolással megszűnő cégek esetében viszont jellemzően folyamatban van az adóhatósági végrehajtás. Tény azonban, hogy a végelszámolások többsége is előbb-utóbb felszámolásba fordul. A behajtásra reménytelen követelések mind jelentősebb hányadát a NAV engedményezési megállapodás alapján a Magyar Követeléskezelő (MKK) Zrt.-nek adja át. Így került a követeléskezelőhöz 19 000 felszámolás alatt álló céggel szembeni, összesen 463 milliárd forint adótartozás rendezése. Adószakértők szerint ennek az összegnek néhány százaléknyi behajtása is eredménynek számítana.

Vállalkozók figyelem! Fontos határidő február elsején!
A gazdasági társaságokról szóló törvény, valamint a cégtörvény módosítása miatt a legtöbb cég esetében kötelező cégmódosítást kell lefolytatni. Aki elhalasztja a határidőt, akár 900 ezres bírságot is kaphat, a legrosszabb esetben a cég is törlésre kerülhet! A gazdasági társaságokról szóló törvény, valamint a cégtörvény módosítása miatt a legtöbb cégnek kötelező cégadat-módosítást kell végrehajtania legkésőbb február elsejéig. A módosítás azokat a cégeket érinti, akik 2012. március 31. előtt alakultak, vagy módosultak utoljára. A változás érinti mind a kkt-kat, bt-ket, kft-ket, részvénytársaságokat, valamint az egyéni cégeket.
A cégek adótartozása egyértelműen a rendezetlen, labilis vállalati gazdálkodásra, pénzügyi zavarokra mutat. A felelős piaci szereplőnek alaposan meg kell gondolnia, hasznos-e, kifizetődő-e ilyen társasággal partneri, üzleti kapcsolatba lépnie. Érdemes tehát előzőleg tájékozódnia a kiszemelt ügyfél megbízhatóságáról. A feketelista.hu nemcsak az adótartozásokról, hanem összesen tizenegy állami intézmény valamennyi elmarasztaló döntéséről pontosan informál. Regiszterünkben egyetlen klikkeléssel csaknem félmillió cég több mint egymillió adatát ismerheti meg az érdeklődő. Hasznos, kifizetődő olvasmány – tájékoztat Iklódi András, a honlap főszerkesztője.

Havonta jönnek a végrehajtók

Egyértelműen körültekintésre, óvatosságra int az a tény, hogy az adóvégrehajtás alá vont cégek száma egyetlen év alatt több mint 16 százalékkal növekedett. Százával bukkanhatunk olyan vállalatokra, amelyek ellen havonta indított végrehajtást az adóhatóság. Egyetlen év alatt például tizenháromszor volt dolguk az adóvégrehajtóknak a kaposvári Vitamin Expressz Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-vel. Már „törzsügyfélnek” számít a cég, öt év alatt harminchétszer indítottak ellene végrehajtást. Ugyancsak Kaposváron van bejegyezve a Hír-Manó Szolgáltató és Kereskedelmi Bt., ahol 2012-ben tucatszor fordultak meg a végrehajtók. Folyamatos adóhátralékára néhány év alatt összesen negyvenkétszer kellett felhívni a figyelmét.

Átlagosan havonta indítottak végrehajtást a múlt évben a dombóvári székhellyel rendelkező VTS Fémtömegcikkgyártó és Szolgáltató Bt. ellen is; a cég vezetői eddig összesen harminckilencszer találták szemben magukat hasonló eljárással. További három társaság szerepel még 12 alkalommal a 2012. évről gyűjtött összesítésben. Az Iregszemcsén található Ireg-Transz Kereskedelmi és Szolgáltató Bt., a dunaföldvári Duna-Tisza Kereskedelmi és Szolgáltató Bt, valamint a paksi Vergotec – Feldolgozóipari és Kereskedelmi Kft. Az összes eddig elindított adóvégrehajtást tekintve kétségtelenül a kaposfői címen bejegyzett Barbix 2000 Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. a rekorder; adótartozás beszedésére néhány év alatt negyvenötször kellett ellene végrehajtási eljárást indítani.

Véleményvezér

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján 

A magyar jogásztársadalom levizsgázott.
Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo