Egy jó csapat nem csak tud, szeret is

2016. március 25. péntek - 18:30 / odora
  •    

A jó csapat fontosságáról rengeteg szó esik, ez a siker talán legfontosabb alapja. A rossz hír, hogy még az is kevés, ha a legjobb szakembereket szedjük össze. Hogy az emberekből csapat legyen, az érzelmeken múlik.

Az élet bármely területéről legyen is szó, egy vezető mindig arra törekszik, hogy azokból az emberekből, akiket maga köré választ egy feladathoz, egy munkahelyre, gördülékenyen együttműködő közösség váljon. A leglényegesebb az „együtt” kifejezés. Ebben minden benn van, hiszen a végső célokhoz, a sikerhez, a profithoz minden egyes tag hozzájárul, de egyéni teljesítményük együtt alkot valami igazán nagyot.

Ahhoz, hogy sikeres csapatot vezessünk, érdemes figyelembe venni néhány alapvető szempontot. Első blikkre azt gondolnánk, hogy meghatározzuk és célt, hogy miért jött létre a csapat és hajrá, mindenki előre. (Mondjuk a célmeghatározás már önmagában nem annyira egyszerű, mint ahogy elsőre tűnik.) Ezt azonban alaposabban ki kell bontanunk ahhoz, hogy a csapat minden tagja világos információkkal rendelkezzen. A konkrét célok és elvárások meghatározása mellett a szükséges, tervezett utat, a részfeladatokat is ismertessük, kitől pontosan mit várunk.

A cég, az adott projekt stratégiája mellett fontos hangsúlyozni, hogy milyen értékek, milyen irányelvek, milyen kitűzött állomások mentén kell haladnunk, sőt azt is, hogy milyen módszerekkel dolgozunk. A szakértők szerint a munkatársak akkor tudnak maximálisan összhangban dolgozni, ha az egyéni képességek jól integrálódnak a kizászlózott közös irányvonalon. Vagyis nem mindenkinek kell mindenhez érteni, hanem a különböző készségeknek kell egymást kiegészíteni. Ami pedig ennél is fontosabb, a csapattagoknak látniuk kell a maguk és mások fontosságát is a közös cél elérésében.

iroda, szíves lufikkal a fejek felett

Nem csak szakma van az irodában
Kép:Regus

Természetesen jó szakemberekre van szükség, ez nem is kérdés. De emellett nagyon fontos az érzelmi elköteleződés is. A sikeresség egyik kulcsa, hogy teljes szívvel, odaadással vegyünk részt a projektben. (Felmérések szerint a boldog dolgozók kétszer olyan jól teljesítenek.) Fontos, hogy a saját szerepének a fontosságát mindenki átérezze, jól elvégzett feladatokat éppen ezért el kell ismerni, tudatosítani kell mindenkiben, hogy az adott tagok mit tettek hozzá a végső sikerhez. A siker elismerést és a lehetséges következményeket is jó, ha előre tudják a csapattagok, mindkettő kellő motiváló szereppel bírhat.

Hétköznapi csapatépítés kezdőknek
Meglévő csapatot erősíteni sokkal egyszerűbb és olcsóbb, mint egy újat felépíteni. Az alapok megteremtéséhez nem is kell sok, első lépésként elég megismerni egymást. A cégek többségében ez sajnos egyáltalán nem evidens, pedig az őszinte kommunikáció a bizalom kiépülését eredményezi. Ismerős környezetben csökken az agresszió, növekszik a megértés, a csoport tagjai jobban ki tudják számítani egymás reakcióit, ami csökkenti a félreértések és konfliktusok esélyét, összességében pedig a hatékonyságot növeli. Adunk néhány tippet, hogyan kezdjünk hozzá.

Fontos az is, hogy engedjünk teret az új ötleteknek. A kreativitás, az új ötletek nem gátolják a munkát, sőt. Ismerjük fel, hogy bár előre meghatározott úton haladunk, be kell vállalnunk időnként kockázatot és teret kell engedni akár egy-egy innovatív ötletnek. Sokkal jobban magáénak érezheti a sikert az a csapattag, aki valami újat vitt a folyamatba.

Azért, hogy ettől ne essen szét, ne aprózódjon el egy projekt és ne állandó konfliktustereppé változzék a cég, szükséges egy vezető, egy koordinátor. Ő határozza meg a következő lépést, irányít, szervez, előteremti a szükséges feltételeket. Erre azért van szükség, hogy a végső célunkat soha ne veszítsük szem elől, ne tereljen más irányba egy-egy döntés menet közben.

De ahhoz, hogy jól menő szekéren ülhessünk, legyen szó egy alkalomról vagy egy munkahelyről, a csapattagoknak komplett, gördülékenyen működő egységet kell alkotniuk, valódi kohéziónak kell kialakulnia. Ennek megalapozása pedig a toborzással kezdődik. Minden egyes részfeladatra a megfelelő embert kell kiválasztani, de úgy, hogy ő ne kiemelkedjen, hanem belesimuljon a csapatba. A cél eléréséhez a csapatnak rendelkeznie kell a szükséges tudással, képességekkel, készségekkel, amelyek egyéni értékekből, kompetenciákból adódnak össze. De csak akkor, ha mindenki képes saját adottságait a köz érdekében hasznosítani.

Litkey Farkas évről évre sikeres csapatokat vezet, hol a Kékszalag Vitorlásversenyen, hol a Soling hajóosztály világbajnokságán. Hosszú évek tapasztalata alapján ő a szíve szerint hozza meg a döntést arról, kivel száll egy hajóba.

Nálunk a legnagyobb összetartó erő az, hogy a csapattagok szeretik egymást és tűzbe megyünk egymásért.

– Lehet, hogy sokan meg fognak lepődni, de én elsősorban az alapján döntök, hogy kivel szeretek együtt lenni, és ki illeszkedik ebből a szempontból is leginkább a csapatba. Nálunk a legnagyobb összetartó erő az, hogy a csapattagok szeretik egymást és tűzbe megyünk egymásért.

Farkas korábban más szemszögből közelített a csapatépítéshez. – Eleinte kizárólag szakmai alapon állítottam össze a csapatomat és a fellelhető legjobb vitorlázókat gyűjtöttem össze, mondja a világbajnok. Hamar rá kellett jönnöm azonban, hogy ettől még nem tud hatékonyan együtt dolgozni a társaság, sőt. Hozzáértő lévén mindenki ragaszkodott a saját meglátásához és gyengítettek engem. Nem azt állítom, hogy a jelenlegi csapatom nem hozzáértő vitorlázókból áll, de azt igen, hogy esetükben sokkal fontosabb, hogy megfelelő módon állnak hozzám is és egymáshoz is: szeretjük egymást. Minden más tanulható, fejleszthető, de ez nem. Életem során megtapasztaltam többször, hogy nincs ennél erősebb és hatékonyabb csapat dinamika.

Vagyis  minden szakmai szigor mellett a megértés, elfogadás és szeretet az, ami garantáltan sikeresebbé teszi majd a csapatot. Ideje elfogadni, hogy cégünk szempontjából hosszútávon rengeteget profitálhatunk belőle.

Balhé az irodában? Így kezeljük jól
Talán meglepő, de nem az a legjobb munkahely, ahol egyáltalán nincs konfliktus, hanem ahol jól kezelik azokat. Szakértő segítségével áttekintettük a legfontosabb elveket és azt, mi a vezető szerepe a munkahelyi konfliktusban.
Cégvezetés & irányítás
Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!

Segítünk kiszámolni

EKÁER kalkulátor

kalkulátor

Céges bankszámla

kalkulátor

Pályázatkereső

kalkulátor