Egyre népszerűbbek a nyereménybetétek

Csaknem 4 milliárd forinttal nőtt az FHB nyereménybetét értékesítése 2017 első félévében, a jelenlegi kamatkörnyezetben ugyanis felértékelődött ez a megtakarítási forma. Három és fél év alatt 700 millió forintról 15,3 milliárd forintra emelkedett az FHB Bank teljes Nyereménybetét-állománya, a betétesek száma mára meghaladja a 114 ezret. A takarékok is beszálltak az értékesítésbe: júniustól a B3 Takarék Szövetkezet és a Pannon Takarék Bank Zrt. a hálózatában forgalmazza, az év végéig pedig valamennyi takarék fiókban kapható lesz a lakosság körében igen népszerű, gépjármű és egyéb értékes nyeremények sorsolásával kombinált pénzügyi termék.

A Nyereménybetét idei első félévi értékesítése még a tavalyi év kiugró dinamikáját is felülmúlta. Míg a Nyereménybetétben elhelyezett összes megtakarítás 2016-ban 5,2 milliárd forinttal nőtt, addig 2017 első hat hónapjában már 3,8 milliárd forinttal. Fél év alatt a Nyereménybetétek darabszáma 68 ezerrel, immár 400 ezer fölé emelkedett – ennyi van a jelenleg 114 ezer nyereménybetétesnél. Közel 5,5 ezer Nyereménybetétet ajándékba kaptak a tulajdonosaik, elsősorban a májusi ballagások, a nyári esküvők és a karácsonyi ünnepek idején. 2017. július 10-ig 635 darab nyeremény talált gazdára, közel 245 millió forint értékben. Van olyan szerencsés ügyfél, akinek a Nyereménybetétjét már négy alkalommal is kisorsolták, ketten háromszor, 18-an pedig kétszer nyertek.

Kép:Fotolia

Folyamatosan bővül a Nyereménybetét forgalmazói hálózata. A több mint 2000 postahivatal és a Takarék Csoporthoz tartozó FHB Bank fiókjai mellett immár a B3 Takarék Szövetkezet és a Pannon Takarék Bank Zrt. fiókjaiban is értékesítik azokat. 2017 végén már valamennyi takarékban meg lehet majd vásárolni e megtakarítási formát, melynek neve 2017. június 26-tól Takarék Nyereménybetét.

A 2011 augusztusában elindított speciális megtakarítási forma 2014-től vált még népszerűbbé, amikor a hagyományos, lekötött bankbetétek kamata elkezdett csökkenni. Emiatt ugyanis még többen választják ezt a megtakarítási formát. Bár a Nyereménybetétnek is van kamata – ami jelenleg évi 0,55 százalék –,abból a bank nyereményalapot képez ,amelynek egyharmadát tárgy-, kétharmadát pedig gépjárműnyeremény formájában sorsolja ki az Ügyfelek között minden hónap elején. A sorsoláson azok a Nyereménybetétek vesznek részt, amelyek legalább a sorsolást közvetlenül megelőző teljes hónapban (annak első napjától az utolsó napjáig) forgalomban voltak. Szerencsés esetben akár már 10 ezer forint névértékű betét egyhavi kamatáért cserébe értékes ajándékokhoz lehet jutni.

Szeretne jól kereső nyugdíjas lenni?
Miből fogok élni nyugdíjas koromban? Kapok majd az államtól annyi nyugdíjat, amivel a jelenlegi életszínvonalamat fenn tudom tartani? A válasz egyértelműen: nem! Hiába a ledolgozott évtizedek, a befizetett járulékok, tudomásul kell vennünk, hogy ha saját magunk nem gondoskodunk a jövőnkről, bizony, nyugdíjas éveinkben komoly nehézségekbe ütközünk majd.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo