Elég volt! Egyre többen számolják fel vállalkozásukat

A magyar gazdaság történetében még soha nem került sor annyi cég végelszámolására, mint az idén, az első félévben. Hat hónap alatt összesen 18 249 cég tulajdonosai döntöttek úgy, hogy befejezik a vállalkozásukat, kiegyenlítik beszállítóik követelését, és „lehúzzák a rolót". A végelszámolások számának növekedésére jellemző, hogy tavaly ugyanezen időszak alatt 11 326 ilyen eljárásra került sor, azaz az idei adat a múlt évihez képest 61 százalékos növekedést jelez.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az év első felében az összes vállalkozás 2,9 százaléka döntött a végelszámolással történő megszűnésről, tavaly - az összehasonlító időszakban - ez az arány 1,8 százalék volt - tájékoztat Iklódi András, a feketelista.hu portál főszerkesztője. Szomorú emellett az a tény is, hogy évek óta nem alakult olyan kevés új cég, mint idén az első félévben. 2012-ig jellemző volt, hogy folyamatosan több új céget alapítottak, mint amennyi megszűnt, idén azonban e téren fordulat állt be. Hat hónap alatt 13 055 új céget jegyeztek be, alig több mint a felét az egy évvel korábbinak (25 372).

Tavaly egyébként alaposan megugrott a cégalapítások száma, az egész évet tekintve meghaladta az 54 ezret. Ez döntően azzal magyarázható, hogy az idei év elejétől alkalmazott regisztrációs díj növekedése mellett jelentősen szigorították a cégbejegyzés követelményeit, ennek ismeretében sokan még a rendelkezés hatályba lépése előtt, a múlt év végén megalapították új cégüket. A cégnyilvántartásban ez év júniusának utolsó napján 640 268 cég neve szerepelt, 11 402-vel kevesebb, mint 2011 végén.

Végelszámolás
A végelszámolásról a döntést a cég legfőbb szerve hozza meg, és kiválasztja a végelszámolót, amire törvényességi felügyeleti eljárásban, a cégbíróság határozata alapján is sor kerülhet. A végelszámoló a végelszámolás során felméri a cég vagyoni helyzetét, behajtja követeléseit, kiegyenlíti tartozásait, szükség esetén értékesíti vagyoni eszközeit. A hitelezők kielégítése után fennmaradó vagyont a cég tagjai között felosztja, és megszünteti a cég működését. A vagyon a cég törlésére vonatkozó végzés meghozatala után adható ki.

Kényszereljárások

A végelszámolások ugrásszerű növekedésének oka azzal is magyarázható, hogy az adóhatóságnak törvény írta elő: a cégek fantomizálódásának megakadályozása, valamint a számviteli beszámolók közzétételének kikényszerítése érdekében a jogellenesen működő, azaz székhelyükön nem található, képviselővel nem rendelkező, avagy számviteli beszámolójuk benyújtását elmulasztó cégek adószámát függessze fel, majd kezdeményezze megszüntetésüket. A cégbíróságok az adóhatóság kezdeményezésére törvényességi felügyeleti eljárást folytatnak le, amelynek következményeként jellemzően kényszer-végelszámolást rendelnek el. Az a tény, hogy korábban a cégek jelentős része nem tett eleget a beszámolókészítési és -benyújtási kötelezettségének, nagymértékben növelte idén a végelszámolások számát - tájékoztatták a portált az adóhatóság munkatársai.

A mai kiszámíthatatlan üzleti klímában könnyen „befürödhet" a vállalkozás. Egy döntés, szerződéskötés, partnerválasztás előtt tanácsos minél alaposabban tájékozódni a másik félről, megismerni cége „életrajzát", belenézni „kulisszatitkaiba". Ezt szolgálja a feketelista.hu, ahol a végelszámolások naprakész nyilvántartása mellett egyetlen klikkeléssel összesen tíz másik állami nyilvántartásból szerezhet be számos fontos információt az érdeklődő. Az adatbázis jelenleg több mint félmillió cég csaknem egymillió ügyéről informál - mondja Iklódi András.


Forrás: feketelista.hu

Végelszámolások megyénként

A feketelista.hu részletezett adatai szerint az összes cég számához viszonyítva a legnagyobb arányú végelszámolásra idén is Nógrád megyében került sor, ahol az összes, 5888 cég 4,1 százaléka szűnt meg ilyen módon. Visszatekintve: az elmúlt évben is ebben a megyében volt a legnagyobb arányú - 5,6 százalékos - a végelszámolás alá vont cégek száma. Ez az adat azért kiemelendő, mert egyébként ebben a megyében működik a legkevesebb vállalkozás. Itt alapították a legkevesebb új céget is, mindössze 97-et. Bács-Kiskun megyében található viszont (Pest megye után) a legtöbb cég; a 24 650 élő vállalkozáshoz képest 3,9 százalékos a végelszámoltak aránya, akkora, mint 2011-ben volt.


Forrás: feketelista.hu

A legkedvezőbb adat Komárom-Esztergom megye nevéhez fűződik; 17 119 cégével szemben 1,1 százalék a végelszámolások aránya. Alig egytized százalékkal gyengébb ennél Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében; a 18 404 működő céghez viszonyítva mindössze 1,2 százalék. Átlagon aluli (2 százalékos) az arány Fejér megyében, ami azért szembetűnő, mert tavaly - egész évre vetítve - 4,9 százalékot jegyeztek a statisztikák. Kétszázalékos aránnyal szerepel Győr-Moson-Sopron megye is, ahol 465 céget vontak végelszámolás alá, miközben 466-ot alapítottak, s így a vállalkozások száma elérte a 22 884-et. Pest megyében jelenleg a 2011. december végihez képest 1651 vállalkozással kevesebb működik, számuk így is meghatározó 91 482. A megyében az idén összesen 1900 vállalkozást végelszámoltak (2,1 százalékos arány) és 1828-at alapítottak.

Végelszámolások városról városra

Figyelemre méltó adatokat tartalmaz a nagyobb városok statisztikája is. Budapest 253 276 élő vállalkozásával vitathatatlan szerepet játszik az ország gazdasági életében - annak ellenére, hogy fél év alatt 3875-tel csökkent bejegyzett vállalkozásainak száma. Az év első hat hónapjában 8755 cég szűnt meg végelszámolással a fővárosban, és közben 5235 új vállalkozást hoztak tető alá. Debrecenben alig csökkent a cégek száma; a jelenlegi 15 260 társaság 467 cég végelszámolásával és 296 alapításával alakult ki. Szegeden lényegében ugyanez a helyzet: 240 céget végelszámoltak, 270 került helyükre, így a létszám 12 392. Pécsen a végelszámoltak listáján 357 név szerepel, ennél kevesebb, 248 új cég alakult, a bejegyzett vállalkozások száma 11 597. Miskolcon 240-nel bővült a vállalkozások köre, és számuk június végére 11 071-re emelkedett. Nyíregyházán került a legkevesebb cég (109) végelszámolás alá, ennél több, 173 alakult. Összességében a fél évvel ezelőttihez képest 254 céggel több működik a városban, és számuk eléri a 8596-ot.

Véleményvezér

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján 

A magyar jogásztársadalom levizsgázott.
Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo