Ennyi egyéni vállalkozó még sose volt

2017 során közel 70 ezer egyéni vállalkozás indult, mely messze meghaladja a korábbi évek szintén extrém magas értékeit is.

„Immár 5 éve folyamatosan és meredeken növekszik az egyéni vállalkozások száma Magyarországon, ezzel mára az egyik legnépszerűbb gazdasági formává nőtte ki magát” – mondja Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója.

Kép:Pixabay

69127 egyéni vállalkozás került bejegyzésre 2017-ben Magyarországon, amely 20 százalékkal magasabb, mint a 2016-os érték, és több mint duplája a 2012-es bejegyzési értéknek. Az induló egyéni vállalkozások száma nemcsak önmagában nézve magas, hanem más gazdasági formákhoz képest is. 2017-ben például több mint 2,5-szer több egyéni vállalkozás indult, mint az összes többi cégformában történő alapítások együttesen.

„Az egyéni vállalkozások felfutása egyrészt a többi gazdasági formára ható szigorító tényezőnek köszönhető, másrészt az új adózási formák is erősen hatottak az egyéni vállalkozások növekedésére” – mondja az Opten szakértője.

Cégkapu: még mindig nem késő
A 2017. január 1-jén már működő gazdálkodó szervezetnek elméletileg 2017. augusztus 30-áig kellett volna regisztrálniuk a cégkapu szolgáltatásra, de december 31-ig még mindenféle negatív következmény nélkül megtehették ezt. Ismerve azonban az adminisztrációs kötelezettségekhez való általános hozzáállást, nagyon valószínű, hogy még sokan elmaradtak ezzel. Rájuk január 1-jétől szankciók leselkednek: például törvényességi felügyeleti eljárás indulhat ellenük, pénzbírságot kaphatnak, vagy végső esetben akár törölhetik is őket a cégnyilvántartásból.
2012 óta gyakorlatilag folyamatosan szigorodnak a cégjogi szabályok a cégbíróságra bejelentett vállalkozások esetében, míg az egyéni vállalkozások továbbra is viszonylag alacsony adminisztrációs szint mellet tudtak és tudnak működni. A KATA bevezetése is komoly hatással volt az egyéni vállalkozók számának növekedésére. A kisadózó vállalkozások tételes adója számos cégnek, egyéni vállalkozásnak is ideális adózási forma, és pont emiatt döntött sok magánszemély is egyéni vállalkozás indításán. A magas egyéni vállalkozási szám annak is köszönhető, hogy sokan az egyéni vállalkozásukat cégeikkel párhuzamosan működtetik, ezzel is szélesítve az adóoptimalizálási lehetőségeket.

Az egyéni vállalkozások száma jelenleg már több mint 450 ezer, amely érték már erősen közelíti a cégek számát. A tendenciát nézve pedig 1-2 éven belül az egyéni vállalkozások száma meg is haladhatja a cégek számát, hiszen az egyéni vállalkozások száma erősen növekedik, míg a cégek száma évek óta csökkenőben van.

Az egyéni vállalkozások magas száma ugyanakkor makrogazdasági szinten érdekes kérdéseket vet fel. Kétségtelen, hogy az egyszerűsített adminisztráció és az alacsony költségszint gazdaságösztönző hatású lehet, ugyanakkor pont ez jelenti a veszélyforrást is. A transzparencia alacsony szintje, az alacsony tőkeellátottság és az esetleges adóoptimalizálási hatások rossz esetben bizonytalanságot is vihetnek a gazdaságba, különösen ekkora volumennél.

Az egyéni vállalkozók ugyanakkor távolról sem jelentenek homogén halmazt, számos megbízható és nagy múlttal rendelkező egyéni vállalkozó is működik hazánkban. Természetesen a mikro méretű egyéni vállalkozások száma a legmagasabb, de ezek mellett például jelenleg is több mint 500 olyan egyén vállalkozó működik, amelynek éves árbevétele meghaladja a 300 millió Ft-ot.

Az egyéni vállalkozás, mint gazdasági forma, ágazatonként is jelentősen eltérő népszerűséget mutat. Az egyéni vállalkozások által felülreprezentált ágazatok az oktatás, a pénzügy, a mezőgazdaság és a művészet.

Iparág Cégek Egyéni vállalkozók Ev/cég
OKTATÁS 10 633 29 591 2,78
PÉNZÜGYI, BIZTOSÍTÁSI TEVÉKENYSÉG 12 426 25 803 2,08
MEZŐGAZDASÁG, ERDŐGAZDÁLKODÁS, HALÁSZAT 13 354 25 507 1,91
MŰVÉSZET, SZÓRAKOZTATÁS, SZABADIDŐ 10 851 15 241 1,40
SZÁLLÍTÁS, RAKTÁROZÁS 17 450 19 116 1,10
ADMINISZTRATÍV ÉS SZOLGÁLTATÁST TÁMOGATÓ TEVÉKENYSÉG 30 262 27 778 0,92
ÉPÍTŐIPAR 49 237 44 022 0,89
HUMÁN-EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ELLÁTÁS 20 296 17 185 0,85
SZAKMAI, TUDOMÁNYOS, MŰSZAKI TEVÉKENYSÉG 86 860 68 210 0,79
INFORMÁCIÓ, KOMMUNIKÁCIÓ 32 886 21 882 0,67
SZÁLLÁSHELY-SZOLGÁLTATÁS, VENDÉGLÁTÁS 24 936 16 235 0,65
FELDOLGOZÓIPAR 42 744 21 924 0,51
KERESKEDELEM, GÉPJÁRMŰJAVÍTÁS 121 216 60 686 0,50
VÍZELLÁTÁS: SZENNYVÍZ GYŰJTÉSE, KEZELÉSE, HULLADÉKGAZDÁLKODÁS, SZENNYEZŐDÉSMENTESÍTÉS 2 011 458 0,23
INGATLANÜGYLETEK 41 629 5 746 0,14
BÁNYÁSZAT, KŐFEJTÉS 564 35 0,06
VILLAMOSENERGIA-, GÁZ-, GŐZELLÁTÁS, LÉGKONDICIONÁLÁS 1 891 29 0,02
KÖZIGAZGATÁS, VÉDELEM: KÖTELEZŐ TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS 274 0 0,00

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo