EU-s támogatásból léphetnek tőzsdére a kkv-k

Támogatási szerződést írt alá a BÉT és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), mely szerint a magyarországi kkv-k vissza nem téríntendő támogatást vehetnek igénybe a BÉT-től a tőkepiaci finanszírozáshoz szükséges tudás megszerzésére és a tőzsdei megjelenés költségeire.

 

A GINOP-1.1.7-17-2017-00001 azonosító számú, a „KKV szektor hatékonyságának növelése elsősorban tőzsdei bevezetést szolgáló intézkedések biztosítása révén” tárgyban jelentetett meg felhívást tavaly év végén a Nemzetgazdasági Minisztérium. A BÉT 2016–2020-ra meghirdetett stratégiájában megfogalmazottak indokolták, hogy a magyar tőzsde pályázatot adjon be, amit az NGM elfogadott, és támogatásra érdemesnek talált. Ennek köszönhetően 2018. február 6-tól a BÉT GINOP mentoringprogramja keretében támogatásért fordulhatnak a Budapesti Értéktőzsdéhez a meghatározott nemzetközi képzésben részesülő-, illetve a tőzsdei megjelenés felkészülési költségeinek támogatásához a hazai kis- és középvállalatok.

Több kkv-t a tőzsdére

A GINOP mentoringprojekt két részből áll. Az első projektelem révén a nemzetközi együttműködéssel megvalósuló képzési programban részt vevő kkv-k támogatása, a második projektelem keretében a kkv-k tőzsdei felkészülését, bevezetését támogató program jön létre.

A projekt első felében a BÉT célja egy európai képzési, mentoring szolgáltatásokat nyújtó együttműködés elindítása és közvetítése a célcsoport cégek számára. A nemzetközi együttműködésben részt vevők olyan komplex képzési/mentor programban vehetnek részt, melynek keretében a legfelkészültebb tanácsadóktól szerezhetnek új ismereteket, és bővíthetik a kapcsolatrendszerüket. A program emellett lehetőséget biztosít a vállalkozások számára, hogy a legkedvezőbb finanszírozási formát megtalálják: legyen az hitel- vagy tőkeági, akár a BÉT-en keresztüli, forrásbevonás.

A projekt második elemének célja a középvállalatok tőzsdei felkészülésének támogatása, illetve a tőkepiacon keresztül történő forrásbevonás ösztönzése abban az esetben, ha a középvállalatok a pénzpiacokon egyáltalán nem vagy nem kellő mennyiségben jutnak finanszírozási forráshoz. A célcsoportot itt azok az érettebb középvállalkozások jelentik, amelyek nyitottak a transzparens tőzsdei működésre, de anyagi vagy tudásbeli hiányosságok miatt nem vállalkoztak a tőzsdei felkészülési folyamat megkezdésére.

A BÉT GINOP mentoringprojektjének egésze kifejezetten azon vállalkozásokra fókuszál, amelyek felkészítésüket követően alkalmasak lehetnek a tőzsdei bevezetésre, és/vagy vonzó befektetési lehetőséggel bírhatnak hazai intézményi vagy egyéni tőkebefektetők számára.

A kis cégeknek is lenne helye a tőzsdén
A legtöbb kisvállalkozás vezetője nem gondolkodik a tőzsdére lépésben, részben mert visszariasztják őket a magas elvárások, részben mert úgy gondolják, hogy nyílt forgalomban csak a nagyvállalatoknak érdemes próbálkozniuk. Tóth Attila a BÉT vezérigazgató-helyettese ezzel szemben úgy nyilatkozott a Piac & Profitnak, hogy a tőzsdére lépés sok kkv-nak lehetne reális forrásszerzési lehetőség.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo