Ezekből a szakmunkásokból van hiány Németországban

Összesen 19 ezer szakmunkás hiányzik a német cégeknél, különösen a keleti országrészben van hiány a munkáskézből. A szakképzésben ugyan egyre több a tanuló, mégsem elég a nyitott állások betöltésére.

Ebben az évben több mint 2,5 százalékkal, mintegy négyezer fővel nőtt a szakmunkástanulók száma Németországban, így meghaladta a 130 ezret. Ennek ellenére még mindig komoly szakmunkáshiánnyal küzd a legnagyobb európai gazdaság: a Német Szakmunkás Szövetség (ZDH) adatai szerint a szövetségi köztársaságban szeptemberben 18963 álláshely volt nyitva. Elsősorban fodrászokból, víz- és villanyszerelőkből van komoly hiány. A volt NDK-s területen mintegy ötezer álláshely betöltetlen és ezen a területen csökkent is a szakmunkásképzésekre jelentkezők száma.

Hiánycikk a munkaerő - Kép: EU

Magyarországon is a legnagyobb hiány a szakképzett munkaerőből van. A vállalatok 81 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nincs elég szakmunkás a cégüknél – derült ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. korábbi felméréséből. Ugyanakkor csaknem minden harmadik cég arról panaszkodott, hogy segéd-, illetve betanított munkást is keres, s minden ötödiknél kevés a diplomás. A cégek tizede megfelelő képzettségű vezetőt keres, miközben adminisztratív területeken gyakorlatilag telített a pálya. A betanított, illetve segédmunkásokat a 250 fő fölötti vállalatok hiányolják (53%) leginkább. Az ágazatok közül e képzettségi szint esetében az élelmiszeripart (75%) és a vegyipart (61%) érinti leginkább a probléma, mely a gép (54%)- és feldolgozóiparban (50%) sem elhanyagolható.

Lassan nincs, aki dolgozzon
Csökkent azon cégek száma, amelyek javulást várnak a gazdaság általános helyzetében. A munkaerőhiány problémáját egyre jelentősebbnek érzik a cégvezetők, miközben negatívnak látják a kormány ezen területen nyújtott teljesítményét.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo