Ezeket a budapesti járatokat törli a Ryanair

Budapesti járatokat is töröl a Ryanair október végéig, derült ki az ír légitársaság által hétfőn közzétett listából. A lista szerint a járattörlés a barcelonai, a milánói, a portói, a londoni, a brüsszeli, a dublini és a római bázisról indított járatokat érinti. A lista szerint Budapest is érintett, szerdánként nem fog közlekedni a 3717-es és 3718-as járat London-Stansted, illetve Budapest között.

A Ryanair azért hozta nyilvánosságra pontos tervet, mert az érintett utasok körében rendkívül nagy volt a felháborodás. A Ryanair pénteken teljesen váratlanul jelentette be a honlapján, hogy azonnali hatállyal napi 40-50 járatát törli október végéig, ami összesen mintegy kétezer járat kiesését jelenti. Az első napokban azokban ennél többet, 80 járatot törölt a Ryanair. A légitársaság az utasokat e-mailben értesíti arról, hogy törölte a járatukat. Ebben az esetben az utas kérhet ingyenes átfoglalást, vagy visszatérítést.

Kép: Pixabay

A légi utasok jogait szabályozó uniós direktíva szerint a Ryanairnek akkor is térítésmentesen kell átfoglalnia a jegyet, ha a saját hálózatában nem tudja megoldani az utas elszállítását. A Ryanair azonban nem kötelezhető arra, hogy a következménykárokat (autóbérlés, szállás) megfizesse - hívta fel a figyelmet a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége. A Ryanair hangsúlyozta, hogy a törlések a járatok kevesebb, mint 2 százalékát érintik, és az a céljuk, hogy helyreállítsák a járatok közlekedésének pontosságát. Szeptember első két hetében a megszokott 90 százalék helyett a járatoknak már kevesebb, mint 80 százaléka közlekedett pontosan a légiforgalmi irányítás kapacitásának szűkössége és sztrájkok, a kedvezőtlen időjárás, valamint a hajózó személyzet szabadságának kötelező kiadása miatt.

A Ryanair eddig áprilistól márciusig terjedő év szerint engedte a szabadságolást, a jövő évtől kezdve azonban a naptári év szerint kell alakítani a szabadságolási rendszert. Ennek következményeként a hajózó személyzetnek (pilóták és légiutas-kísérők egyaránt) idén december végéig ki kell venniük egész éves szabadságukat. A légitársaság arra számít, hogy ha a következő hat hétben napi 2500 járatából 40-50-et töröl, helyre tudja állítani a pontos közlekedés 90 százalékos szintjét.

A Lufthansa lehet a nyertese az Air Berlin csődjének
Egy nappal azután, hogy az Air Berlin csődöt jelentett, megkezdődött az egymásra mutogatás a háttérben álló befektetők és a légitársaság üzemeltetője között, ki miatt került a cég a mostani helyzetbe. A nevető harmadik a Lufthansa lehet: adósságok nélkül megkaphatja a fapados társaság egész vagyonát gépekkel és munkatársakkal együtt. A történet megismeréséhez még sok minden tisztázásra vár.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo