Ezekre ügyeljünk, ha kártyával fizetünk a karácsonyi vásárban

A karácsonyi bevásárlásoknak köszönhetően decemberben megnő a bankkártyás tranzakciók száma, és egyúttal többet is költünk ebben az időszakban. Fontos azonban, hogy körültekintően járjunk el akkor is, ha a boltokban használjuk kártyánkat, és akkor is, ha online fizetünk vele.

Az ünnepek előtti hetek hagyományosan a karácsonyi készülődésről szólnak, amelynek elengedhetetlen része az ajándékok beszerzése, valamint a vendéglátáshoz szükséges alapanyagok megvásárlása is. Ebben az időszakban az év többi részéhez képest jellemzően közel húsz százalékkal megnő a betéti- és hitelkártyás tranzakciók száma, és a havi átlagos költés is körülbelül 15 százalékkal bővül, míg a bankautomatákból felvett pénzmennyiség megközelítőleg tíz százalékkal emelkedik.

Átutalás? Már meg is érkezett!
Egész életünk „valós időben” zajlik, a bank sem lehet ez alól kivétel. A Magyar Nemzeti Bank is lépésváltásra készül, hogy utalásaink, tranzakcióink a nap huszonnégy órájában, legfeljebb néhány másodperc alatt célba érjenek akár karácsonykor is.
Mire érdemes ügyelni bankkártyás fizetésnél?

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, mennyire fontos a bankkártyák megfelelő védelme. A zsúfolt üzletekben, plázákban és sétálóutcákban különösen vigyázzunk a tárcánkra, bankkártyánkat soha ne adjuk ki a kezünkből, még fizetéskor sem. Aki eddig még nem vette igénybe, annak kiemelten ajánlott SMS értesítési szolgáltatást is igényelni bankunknál.

Amennyiben egy üzletben bankkártyával fizetünk, nem kell attól tartanunk, hogy a kereskedők minimális, illetve maximális vásárlási összeget szabnának meg a kasszánál, azonban mindenképpen érdemes megnézni, hogy a kártyán milyen napi vásárlási alaplimit van beállítva. Ezt az ügyfelek a legtöbb esetben bármikor módosíthatják a bankfiókokban, vagy éppen az internetbank felületén. Érdemes a karácsonyi bevásárló napokra az alaplimitnél magasabb összeget beállítani, hogy ne utasítsák el bankkártyánkat, majd ezt követően ne feledjük a szokásos éves szintre visszaállítani a napi limitet.

Állati zsíradékot használnak a bankjegyek és a bankkártyák gyártásához
Egyre több országban kezdenek plasztikbankókat kiadni a jegybankok, mert ezek strapabíróbbak a papírpénzeknél. Az állatvédők egyáltalán nem örülnek ennek. Vallási és állatvédő aktivisták 2016 óta kampányoltak Angliában, hogy ne használják ezt az alapanyagot a bankjegyek előállításához. Mindhiába. A jegybank beintett.
Ha nem szeretnénk a karácsony előtti tömegben pénztárcánkat is magunkkal vinni, elég lehet a mobiltelefonunk is, a modern megoldásoknak köszönhetően ugyanis a bankkártyánkat könnyedén ide költöztethetjük.

Mi a helyzet az online vásárlással?

Internetes vásárlás esetén fontos, hogy kizárólag olyan webáruházból rendeljünk, amelyet jól ismerünk, ellenkező esetben érdemes előzetesen tájékozódni a megbízhatóságáról. Amennyiben rendelésre kerül a sor, a bankkártyával történő online fizetés a legtöbb esetben teljesen biztonságos, amit az garantál, hogy a honlap rendelkezik a megfelelő tanúsítványokkal (ezt a címsorban egy lakat jelzi), valamint a fizetés egy megbízható szolgáltató (például bank) honlapján keresztül történik, ott kell megadni a kártyánk adatait.

Előfordulhat azonban, hogy akár webáruházból, akár online piactéren keresztül történő vásárláskor előre utalással fizetünk. Ilyenkor kiemelten figyeljünk a kedvezményezett bankszámlaszámának pontos megadására! Amennyiben rosszul adtuk meg az adatokat, a pénzt pedig rossz számlára utaltuk, a visszahívást nekünk kell kezdeményeznünk a saját bankunknál, akik felveszik helyettünk a kapcsolatot a kedvezményezett bankjával, és jelzik a téves utalás tényét. Ezután a téves utalás kedvezményezettjén múlik, mit tesz: visszautalja a számlánkra vagy megtartja a pénzt – utóbbi esetben bírósághoz fordulhatunk jogorvoslatért.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo