Ha ingyen van, sikerül határidőre végezni

Az elmúlt évek statisztikái alapján a cégek csupán 2/3-a szokta a határidőig beadni a mérlegeket, röviddel a határidő lejárta után alakul ki a 90%-os beadási hajlandóság. Idén ez a trend megváltozhat.

Bár a határidő idén is május 31-edike, a korábbi évekhez képest már most lényegesen több cég adta be az éves mérlegét. A tavalyi, hasonló időszakkal összevetve 25%-kal több a beadott mérlegek száma – derül ki a ceginfo.hu online adatbázisából. 2010-től 2013-ig folyamatosan nőtt a határidőt betartó cégek száma (69,8%-ról 77,8%-ra), ellenben a következő két évben ez jelentősen visszaesett (62,1 illetve 64,8 százalékra). Viszont az utóbbi két évben volt a legmagasabb arányú a határidőt maximum egy hónappal túllépők száma, így június 30-ig a cégek 91,7%-a tett eleget a kötelezettségének – ez körülbelül 440.000 vállalkozást jelent.

Idén úgy tűnik, még kevesebb cég fog kicsúszni a határidőből. Míg a korábbi évek során a jelen időszakig (azaz a 17. hétig) átlagosan 32.000 cég nyújtotta be a mérlegét, addig idén már 42.000 cég fölött jár a számlálója. Amennyiben a trend folytatódik, minden eddiginél korábban elérhetővé válnak a mérlegek feldolgozott adatai.

A számviteli szabályok változása a mérleg- és eredménykimutatás szerkezetét is érinti!

Ez évtől ingyen van

A megélénkült mérlegbeadási tendencia oka lehet, hogy az Országgyűlés tavaly év végén a 2015. évi CXCIV. törvény elfogadásával 2016. január 1-jétől megszüntette a számviteli beszámoló közzétételéért fizetendő díjfizetési kötelezettséget. Azaz ingyenessé vált a mérlegadatok benyújtása, ezzel is csökkentek a cégek anyagi terhei. Más előnnyel is jár ez az új trend: a könyvelők számára is nagy segítség, hogy a munkaterhük egyenletesebbé válhat - korábban a cégek 2/3-a határidő környéki két hétben nyújtotta csak be a bevallását.

Aki május 31-ig nem küldi be, és nem teszi közzé elektronikusan beszámolóját, azt az adóhatóság 15 napon belül felszólítja a közzétételi kötelezettség teljesítésére. 15 napon belül a NAV hivatalból naponta köteles ellenőrizni és összevetni a közzététel állapotát. A mulasztók számára az adatfeldolgozástól függően fogja kiküldeni a felszólításokat a maximum 500 ezer forintig terjedő pénzbírsággal. A NAV a pénzbírság mellett felszólítja a vállalkozást, hogy 30 napon belül pótolja a hiányosságát, s tegye közzé a beszámolóját. Amennyiben ez nem történik meg, akkor a 31. napon a rendszer már jelzi, hogy a következő felszólítást is ki kell küldeni a mulasztó adózónak. Ekkor a hatóság már 1 millió forintig terjedő bírságot is kiszabhat. A második felszólításban a bírság mellett újabb 60 napot biztosítanak a beszámoló beadására. Amennyiben ez is eredménytelenül telik el, vagyis továbbra sem kerül közzétételre a beszámoló, akkor hivatalból törlik a társaság adószámát.

Így lehet megszépíteni a pénzügyi valóságot
Azt már többen tudják, hogy a faktoring javítja a cég likviditását, fokozza a működési biztonságát, versenyképesebbé teszi a vállalkozást, megkönnyíti a kinnlevőségek behajtását, egyszerűbbé teszi az exportpiacokra lépést. Azt viszont már kevesen ismerik, hogy egy speciális típusa hatékonyan használható mérlegtisztításra a negyedik negyedévben, illetve a céges eladósodottság mértékének technikai csökkentésére az év során bármikor.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo