Ha megfizetik, lehet rendes nyugdíjuk a katásoknak

2014. január 1-jétől a katás vállalkozóknak lehetőségük van elérni, hogy egy év befizetés egyévnyi szolgálati időt jelentsen –- és ne kevesebbet.

Kép: PP/FörsterTamás

A 2013. végéig érvényes szabályozás szerint a nyugdíjhoz szükséges szolgálati idő kiszámításakor a főállású kisadózók szolgálati idejét arányosítani kellett a minimálbérrel. Vagyis, mivel a katás vállalkozók nyugdíjjárulék-alapot képező keresete, jövedelme a külön jogszabályban meghatározott minimálbérnél kevesebb, a szolgálati idő és a biztosítási idő aránya azonos a nyugdíjjárulék alapját képező kereset és a mindenkori érvényes minimálbér arányával. Ez, a korábbi számítások szerint évente két hónapnyi szolgálati idő elvesztését jelenti.

A 2014-re vonatkozó jogszabály-módosítások között viszont a kormány többek között befogadta az érintett vállalkozók kérelmét, hogy lehessen többet fizetni és több szolgálati időt szerezni.

Az új szabályok szerint a főállású katás a havi 50 ezer forint helyett 75 ezer forint tételes adót is fizethet. Ez esetben az ellátási alapja 81 300 forint helyett 136 250 forint lesz (lásd a Kata 8. és 10. §-aiban) – írja az adózóna.hu.

Így – miután ez az összeg meghaladja a minimálbért – a nyugdíjszolgálati idő megállapításánál nem kell alkalmazni az arányos szolgálati idő számítására vonatkozó rendelkezéseket. Vagyis, aki önkéntesen az emelt összegű tételes adófizetést választja, annál 1 év katafizetés 1 év szolgálati időt fog eredményezni. Természetesen csak akkor, ha a vállalkozó egész évben a magasabb járulékot fizeti.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo