Helyben dolgoznának a fiatalok

A pályaválasztás előtt álló fiatalok 80 százaléka abban a térségben szeretne dolgozni, ahol él, ha lenne megfelelő munkalehetősége – derült ki a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségének (MEGFOSZ) felméréséből.

Kép: Gazdag gazda

A 800, 15–19 év közötti diák megkérdezésével készült felmérésből kiderült, a válaszadók több mint felének még nincs elképzelése arról, milyen szakmát választana. Az informatikai, pénzügyi, gazdasági szféra mellett 70 százalékuk jelölte meg a mezőgazdaságot mint versenyképes iparágat. A fiatal generáció számára ugyanakkor elvárás a leendő munkájával szemben a rugalmas munkaidő, a változatos munkakör, a folyamatos fejlődési lehetőség és a legújabb technológiák megismerése és használata. A felmérés arra is kitért, hogy mire vágynának az oktatási rendszerben a diákok: 95 százalékuk azt jelölte meg, hogy gyakorlati tapasztalatot is szeretne szerezni középiskolás évei alatt.

A felmérés adatai is azt mutatják, hogy az oktatásnak és a munkabéreknek be kell hozniuk a lemaradásukat. Sokkoló adat, hogy a mezőgazdaságban tízből kilenc gazda szakemberhiánnyal küzd. Ennek oka, hogy évente kevesebb, mint 500 diák végez mezőgépész területen, noha ennek közel tízszeresére, legalább 4800 főre lenne szüksége az ágazatnak. Ez előrevetíti azt a nyugtalanító jövőképet, hogy a folyamatos gépberuházások és fejlesztések ellenére a gépeket kezelő mezőgépészek nélkül kényszerszünet jöhet a földeken, ami az agrárgazdaság egészét károsan befolyásolhatja. Egy mezőgépész fontos része a mezőgazdasági termelésnek, az ország egyik legfontosabb hajtómotorjának. (Persze nem csak a mezőgazdaságot érinti a munkaerőhiány: szinte minden cégnél vannak betöltetlen állások.)

Dolgozni nem tudnak, hiába tanulnak a fiatalok
Hiába van meg már számos fiatalnál a diploma, a képzettség vagy a nyelvtudás, ez még kevés ahhoz, hogy megfeleljenek a cégeknek. A cégek a gyakorlatorientált tudást, a kommunikációs és problémamegoldó képességeket és a céltudatosságot hiányolják.
Közben a pályaválasztás előtt álló fiatalok 53 százaléka tanácstalan, nem tudja, mivel foglalkozna szívesen felnőttként. Jövőbeli szakmájukkal kapcsolatban azonban fő elvárásuk, hogy rugalmas munkaidőben és helyen dolgozhassanak, ahol adottak a feltételek az előrelépésre. 70 százalékuk versenyképes szakmának gondolja az agrárszektort, úgy ítélik meg, hogy korszerű, modern gépek és technológiák vannak jelen az ágazatban, mégis csupán 16 százalékuk lát karrierlehetőséget mezőgépészként. Pedig fontos lenne, hogy a fiatalok felismerjék, a mezőgépész szakma távlatos életpályamodellt nyújthat, stabil jövőt, emellett biztos keresetet, hosszú távú munkalehetőséget, komplex, más ágazatban is hasznosítható tudást, ami nemzetközileg is versenyképes. A szakképzett dolgozókból viszont egyre kevesebb van, és helyüket gyakran szakképesítés nélküli munkavállalókkal töltik meg. (Ez pedig nemcsak drága, de veszélyes is!)

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo