Hiányosan tájékoztatott több bank

Nem tárt fel rendszerszintű hibát a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 23 pénzügyi intézménynél tartott témavizsgálata a „fair banki” előírások betartására vonatkozóan. A jegybank kisebb súlyú hibák miatt ugyanakkor összességében 20,1 millió forint bírságot szabott ki.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az elmúlt hónapokban 23 pénzügyi intézménynél – kereskedelmi bankoknál, takarékszövetkezeteknél, fióktelepeknél – ellenőrizte a „fair banki” szabályok betartását. A törvényekben megjelent fair (etikus) előírások a tisztességes hitelezés feltételeit teremtették meg Magyarországon. Ezek egyebek közt részletes ügyféltájékoztatási kötelezettséget írtak elő a hitelezők és közvetítők számára a szerződéskötés előtt.

Kép: MTI

Vizsgálatsorozata keretében az MNB így kiemelten ellenőrizte, hogy az érintett pénzügyi intézmények, továbbá – a rájuk vonatkozó speciális szabályok kapcsán – pénzügyi közvetítők a szerződéskötés előtti jogszabályszerűen teljesítették-e szóbeli, írásbeli tájékoztatási kötelezettségeiket.

Papír helyett e-vizsgát kell tenniük a pénzügyi közvetítőknek
A pénzügyi fogyasztók biztonságát is erősíti, hogy júliustól – az eddig papír alapú helyett – csak elektronikus hatósági vizsgát tehetnek a jövő pénzügyi, biztosítási vagy tőkepiaci közvetítői. Szigorodtak a közvetítői képzésre, vizsgára való alkalmassági s a képző szervekre vonatkozó feltételek. Utóbbi kapcsán az MNB 52 képző szerv képzési jogosultságát törölte.
A jegybank 21 pénzügyi intézménynél állapított meg – jellemzően kisebb súlyú – jogszabálysértést. A piaci szereplők gyakorlatában rendszerszintű hiányosságok nem voltak, ám az MNB hiányosságokat tárt fel egyes, szerződéskötést megelőző tájékoztatási elemekben, így a függő közvetítőkre vonatkozó előzetes tájékoztatás, a jelzáloghitelek esetén adandó személyes információnyújtás, jelzáloghitel-törlesztőrészlet változatlanságának időtartamára vonatkozó tájékoztatás, a szerződéskötést megelőzően kötelezően átadandó dokumentumok, illetve a jellemző hitelszerződések mintaszövegének intézményi honlapon történő közzététele kapcsán.

A jegybank mindezek nyomán 18 érintett intézmény esetében összesen 20,1 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki közzétett határozataiban. Az ezekben szereplő egyéb intézkedéseket, kötelezéseket a pénzügyi intézmények folyamatosan végrehajtják.

 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo