Hiányzik egy generáció a magyar mezőgazdaságból

Éppen most zajlik a generációváltás folyamata a magyar mezőgazdaságban, ahol a fiatal gazdálkodók veszik át a termelést. Nincsenek könnyű helyzetben, a rendszerváltás miatt egy generáció teljesen kimaradt, akiknek most kellene döntéshozóknak lenniük.

Jönnek a fiatalok - kép: Syngenta

A magyar mezőgazdaságban generációváltás zajlik. A 60 év feletti gazdálkodók hatvan százaléka rövid időn belül nyugdíjba vonul, helyüket fiatalok veszik át.  A kilencvenes évek elején a gazdasági-társadalmi változások miatt a földterületek jelentős része magántulajdonba került. Az ekkor középkorú gazdálkodók elkezdték egyéni, vagy társas formában saját gazdálkodási tevékenységüket. Pár éven belül közöttük és az őket követő generáció tagjai között jelentős számban regisztráltak pályaelhagyókat, akik más gazdasági területeken találták meg számításukat, így tulajdonképpen kimaradt egy generáció, amelynek ma már döntéshozói szerepet kellene betöltenie az agráriumban -mondja Heicz Péter, a Syngenta üzletfejlesztési vezetője. (Nemcsak a mezőgazdaságban, hanem a gazdaság egészében generációváltás előtt állnak a kkv-k.)

A 2013-ban végrehajtott gazdaságszerkezeti összeírás adatai szerint összesen 8,4 ezer gazdasági szervezet és 485 ezer egyéni gazdaság végzett mezőgazdasági tevékenységet. A KSH adatai szerint a gazdálkodók 31 százaléka 65 év feletti, átlagéletkoruk 56 év. Tavaly csaknem 62 ezer fiatal gazdát mindössze a gazdák 12,8 százalékát tartottak nyilván. A fiatalok átlagéletkora 34 év.

„Az új generáció nincs könnyű helyzetben. Egy gazdálkodónak 2014-ben nem pusztán mezőgazdasági feladatokat kell ellátni, hanem olyan komplex vállalatirányítási, pénzügyi folyamatokat is menedzselnie kell, amelyek 20-30 évvel ezelőtt elképzelhetetlenek voltak. „Ezt a korosztályt nagy nyitottság jellemzi az újdonságok és a tudás iránt, s keresik hasonló korú társaikat, hogy megosszák egymással véleményüket, tapasztalataikat.” - hangsúlyozta Heicz Péter, amire a Fiatal Agrárszakemberek Klubja kínál fórumot. Nagy a kihívás, egy statisztika szerint a családi vállalatok mindössze egyharmada éli túl az első generációváltást, és mindössze tizede a másodikat.

Hogyan maradhat a vagyon a családban?
A leköszönni készülő vezetők egyik legnagyobb problémája, hogy ezeket a vállalatokat – és az általuk képviselt vagyont – hogyan tartsák egyben. Ennek részben érzelmi okai vannak, hiszen a cégvezetők a saját teremtményükként kezelik a cégüket, illetve komoly felelősséget éreznek munkavállalóik iránt, de nyilván gazdasági megfontolás is áll mögötte. Öröklés, bizalmi vagyonkezelés vagy magánalapítvány? Hogy tartható fent az alapítói akarat?
 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo