Hogyan tűnhetünk ki társaságban?

Még azok is elbátortalanodhatnak egy nagyobb társaságban, akik egyébként magabiztosak és barátságosak. Pedig egy emberekkel teli szobát is „meg lehet dolgozni”, ennek is megvan a trükkje, de a svédasztalnál ácsorgást azért hagyjuk a végére.

Kép:FreeDigitalPhotos.net/pakorn

Sokan, még a négyszemközti beszélgetésekben magabiztosan és barátságosan viselkedő emberek is gyakran visszahúzódóvá, szinte láthatatlanná válnak nagyobb összejöveteleken partikon. Kezdő üzletemberek sokszor szinte megsemmisülnek az idegen arcok tengerében és idejük nagy részét a sarokban állva töltik, miközben azzal próbálkoznak, hogy legalább egy barátságos arcot felismerjenek a tömegből, egy ismerőst, akihez oda mehetnek. Majd végül, ha sikerül valakivel megismerkedniük szánalmasan fogadkoznak, hogy hasonló eseményre soha többé, még a lábukat sem teszik be. (Persze nem árt szem előtt tartani a hatékony bemutatkozás három aranyszabályát!)

Képzeljük el most ugyanezt a helyzetet egy másik forgatókönyvvel. Társasági emberünk magabiztosan belép a szobába, majd körbenéz, hogy felmérje a tömeget. Ezt követően körbesétál, majd egy számára szimpatikus csoporthoz csatlakozik; néhány percig hallgatja a beszélgetésüket, aztán fokozatosan ő is belelendül, és érdekes, ám semleges közbevetéseivel, megjegyzéseivel bekapcsolódik a társalgásba. Megtörténik a bemutatkozás, és alig telik el kis idő, már ő áll a csoportosulás középpontjában.

A folyamat szükség szerint ismételhető, ha viszont egy adott csoport túlságosan zártnak, szorosnak és összetartónak mutatkozik ahhoz, hogy befogadjon egy idegent, nagy társas intelligenciával bíró emberünk továbbáll egy másik csoporthoz.

Ennek is megvan a trükkje

8 dolog, amit a vonzó emberek tesznek – és mi is utánozhatjuk
Tanulmányok újból és újból kimutatják, hogy a vonzó emberek sikeresebbek. Ahelyett azonban, hogy szomorúan beletörődnénk a ténybe, hogy nem nézünk ki úgy mint Brad Pitt vagy Angeline Jolie, lássuk mi az, amit mégis megtehetünk! Hisz nem csak a külsőség számít!
Mint szinte mindennek, egy emberekkel teli szoba „megdolgozásának” is megvan a maga trükkje, ami ráadásul tanulható, gyakorolható, illetve az ehhez kapcsolódó készségek fejleszthetőek is. Először is, viselkedjünk magabiztosan. Ha folyamatosan az jár a fejünkben, hogy „Segítség, nem ismerek senkit!, „Bárcsak valahol máshol lennék!” nem valószínű, hogy túl pozitív képet sugallunk önmagunkról. Viszont ha mély lélegzetet veszünk, mielőtt belevetnénk magunkat a társaság sűrűjébe azonnal jóval magabiztosabb benyomást kelthetünk, illetve határozottabbak leszünk és otthonosabban érezzük magunkat. Lecsillapodhatunk és minél oldottabb lesz a megjelenésünk, annál ellazultabban fognak azok is viselkedni, akik találkoznak velünk.

A másik dolog, amit érdemes szem előtt tartani, hogy a tömeg egyénekből áll. Minden esetben van legalább egy olyan személy, aki körbe-körbe járkál a helyiségekben, és kicsit elveszettnek tűnik. Közelítsünk hozzá mosolyogva, rokonszenvet ébresztő testbeszéddel és mutatkozzunk be. Szinte bizonyos, hogy olyannyira örülni fog az iránta irányuló érdeklődésnek, hogy ő is érdeklődéssel és jóindulattal fog viseltetni irántunk. (Persze azért fontos, hogy az első benyomása megfelelő legyen, hogy ezt elérhesse, kövesse szakértőnk tanácsait!)

A végső megoldás: a szendvics

Ha viszont egyetlen magányos lelket sem találunk, keressük meg a büfét, vagy a svédasztalt. A szendvicsek nagyon könnyen összehozhatnak a beszélgetőtársakkal. Ennél is jobb megoldás, ha egy tárcányi ételt veszünk a kezünkbe és körbejárjuk bele a helyiséget – biztos, hogy sikerül megtörnünk a jeget. Még mielőtt ráeszmélnénk, tökéletesen ellazulunk, megnyugszunk, és azon kapjuk magunkat, hogy élvezzük az összejövetelt.

Az első benyomás tudománya
Tudományos tények is alátámasztják, hogy az első benyomás különleges jelentőséggel bír. Megváltoztatni nem, vagy csak nagyon nehezen lehet, és akkor is közlünk valamit vele magunkról, ha ezzel nem foglalkozunk tudatosan. Érdemesebb tehát kézben tartani.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo