Idén 82 milliárdra pályázhatnak az innovatív cégek

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap 2018. évi programstratégiájában a meghirdetendő pályázati konstrukciók teljes keretösszege 81,85 milliárd forint. Pálinkás József, az NKFI Hivatal elnöke, a jövő évi programtervről elmondta, hogy a tervezett felhívások a kutatók és a vállalkozások kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységéhez egyaránt igazodnak.

Az NKFI Hivatal elnöke a programterv főbb elemeit ismertetve négy nagy területet emelt ki: a hazai innováció támogatását célzó pályázati konstrukciók keretösszege 2018-ban összességében 61,2 milliárd forint. A nemzetközi együttműködésben megvalósuló innovációt támogató programcsokor az európai uniós pályázatokban való részvétel elősegítésétől kezdve a kétoldalú kutatási és innovációs együttműködésekig tartalmaz pályázatokat, ennek teljes keretösszege 2018-ban 5,10 milliárd forint.

A kutatási témapályázatok nevű program, amelyből a kutatói kezdeményezésű alapkutatásokat támogatják, teljes keretösszege jövőre 9,4 milliárd forint. A 2016-ban elsőként meghirdetett kutatási kiválósági programok, amelyek egyike az Élvonal – Kutatási Kiválósági Program, pályázati keretösszege összesen 6,1 milliárd forint. Az NKFI Hivatal elnöke felidézte, hogy 2015-ben alakították ki az alap pályázati portfólióját, úgy, hogy abban minden szereplő megtalálja azt a pályázati konstrukciót, amely a kutatásaikkal, fejlesztéseikkel megvalósuló innovációt elősegítheti.

Kép: Fotolia

Mint mondta, a hazai innováció támogatásának legnagyobb részét a vállalati kutatás-fejlesztést ösztönző felhívások teszik ki, amelyek keretösszege 2018-ban 30 milliárd forint lesz. A programban a mikrovállalatoktól a nagyvállalatokig támogatásban részesülhetnek azok az innovációk, amelyekhez önrész is járul. Így a felhívások eredményeképpen megvalósuló projektek keretében innovációra fordított valós összeg ennek nagyjából a kétszerese lehet – tette hozzá.

A hazai innovációt támogató programok között található az a versenyképességi és kiválósági együttműködési program, amelyet 26 milliárd forintos keretösszeggel hirdet meg az NKFI Hivatal. A program a vállalatok és a kutatóintézetek, egyetemek együttműködését ösztönzi. Pálinkás József a program fő célkitűzésének nevezete, hogy a hazai kutatásokban és fejlesztésekben az egyetemi kutatóintézeti munka és a vállalati igények, kutatások, közelítsenek egymáshoz.

Innovációs támogatásra pályázott? Akkor ezt jó, ha tudja
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból elnyert támogatásokkal kapcsolatos tájékoztatási és nyilvánossági kötelezettségek teljesítése érdekében az NKFI Hivatal új kommunikációs követelményrendszert és arculati kézikönyvet határozott meg – hívta fel a figyelmet dr. Földy Ferenc, az Operatív Program Pályázati Kommunikációs Iroda igazgatója.
Az elnök beszélt a Nemzeti Kiválósági Programról is: az ötmilliárdos program öt területen négy évre szól. A szegedi ELI szuper-lézerközponthoz kapcsolódó kutatások, a mesterséges intelligencia alkalmazását megalapozó kutatások, a társadalmi biztonságot (többek között a kiber- és élelmiszer-biztonságot) elősegítő kutatások, a tiszta ivóvízért, valamint a fehérjetudományok kutatási, fejlesztési területeire irányuló felhívások jelennek meg benne.

Pálinkás József tájékoztatása szerint az alapkutatási témájú pályázatokban még decemberben megjelennek a pályázati felhívások, míg az innováció támogatására vonatkozó pályázati felhívásokat január első napjaiban teszik közzé. A pályázatokról 2018. első félévben döntenek, és a felhívások teljes, többéves megvalósítást finanszírozó keretösszegéből 30,19 milliárd forintot 2018-ban ki is fizetnek a jövőre induló projekteknek.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo