Így csináljunk olyan oldalt, ahol tényleg lehet értékesíteni

Amennyiben az értékesítés a fő célunk a weboldallal, az első felvillanó képnek egyértelműen a látogató tudtára kell adnia, hogy jó helyen jár. Ez az oldal róla szól, és nem egy ismeretlen cégről, húzza alá Verdes János honlapszakértő, aki szerint ehhez célszerű a dizájnt az alábbiak szerint kialakítanunk.

Kép: Mastercard

Változatlanul egyre többen élnek az internet nyújtotta lehetőségekkel, és szerzik be a karácsonyi ajándékokat a világhálóról. A növekvő népszerűségnek köszönhetően az online kereskedelemmel foglalkozó cégek bevétele egyötödével lett magasabb 2015-ben. Persze a forgalom nem minden, a piaci szereplők közel harminc százaléka – köztük a legnagyobbak is – veszteségesen működnek. Az internetes vásárlások népszerűsége 2014-től indult látványos növekedésnek, erre a piaci szereplők által elért forgalmi adatok is rávilágítanak. Míg 2012-ben és 2013-ban még 100 milliárd forint körül alakult az éves forgalom, addig 2014-ben 23, 2015-ben pedig további 20 százalékos forgalomnövekedés történt a szektorban. (A 2015-ös adatok szerint a teljes forgalmi érték meghaladta a 300 milliárdot az online kereskedelemben.)

1.   Egyszerű, egymástól elkülönült blokkok

Az internetezők nem úgy olvasnak, ahogy könyvet szokás. Tehát nem kezdik el az elején az oldal tartalmának feldolgozását és nem olvassák folyamatosan a szöveget. Nem olvasnak, hanem pásztáznak. Ezért minél áttekinthetőbbé kell tennünk a felületet. Az egyszerűség jegyében hagyjunk ki minden felesleges elemet és ne használjunk 3 hasábnál többet! Jobban átlátható lesz ezáltal az oldal, segít az olvasónak a tájékozódásban.

A blokkok azért fontosak, mert a szem könnyebben befogadja a megtört szöveget. Élesen különüljenek el egymástól, így nem folyik majd egybe a kép és az oldalra érkező gyorsan és könnyen megtalálja, amit keres. Hálás lesz érte! Persze az is segít, ha nem terheljük felesleges szöveggel a látogatót. Csak a fő üzenet átadására koncentráljunk, és mindent, ami igazán fontos, a "hajtás felett", vagyis görgetés nélkül elérhető területen helyezzünk el.

Webáruházi trendek − 2017
Ismerje meg a rohamos gyorsasággal fejlődő webkereskedelem legújabb trendjeit! A trendek azonnali követése, az üzletvitelbe beépítése létkérdés. Webáruház működtetése manapság kötelező! A neten zajló kiskereskedelmi forgalom világszinten nemsokára áttörheti az 50 %-ot. Térnyerése rohamos gyorsaságú. A Webáruházi trendek – 2017 országos konferencián a webkereskedelemmel foglalkozó cégek évente egyszer áttekintik a piaci, technológiai trendeket, a logisztikai újdonságokat, az új fizetési megoldásokat, s a legújabb nyerő értékesítési és marketingtechnikákat.
Időpont: 2017. február 02. ,
Helyszín: Budapest, BKIK Székház, I. ker. Krisztina körút 99. 7. emelet
2.   Háttérszín kiválasztása

Lehetőleg legyen egyszínű, fehér a háttér. Ez könnyeddé teszi a szöveg olvasását, így a szöveg befogadását is elősegíti. Ugyanakkor a szabadság és nyitottság érzését kelti a fehér háttér. Ha ezt túl sterilnek éreznénk, akkor is figyeljünk oda, hogy a különböző háttérszínek száma  semmiképp ne legyen több háromnál! (Az egyes árnyalatok pszichológiai hatásáról itt olvashat bővebben.)

3.   Címsor és betűméret

Az első képernyőn legnagyobb betűvel a címsort szedjük. A leginkább szem előtt levő helyen jól látható címsor. Erőteljesebb színnel válasszuk el az oldal törzsétől a fejlécet. A képernyő felső része tehát erőteljesen térjen el a többi részétől. Legyünk következetesek! Ha mondjuk a fejezetcímek 16 pixel nagyságúak, akkor a fejezetcím mindenhol 16 pixel nagyságú legyen.Ne ugráljunk a betűméretek között, de ha tehát szeretnénk, hogy a látogató azt olvassa el, amit mi szeretnénk, hogy elolvasson, akkor azt ki kell emelni a szövegből! Jó, ha tudjuk,  az "internet betűtípusa" a fehér alapon fekete Arial betűtípus, 12pixel méretben.

4.   Kiemelések, betűszínek

Alkalmazzunk  félkövér és dőlt kiemeléseket. Legjobban a fekete betű teljesít fehér háttéren. A fő szövegrészeknél kizárólag fekete színt használjunk, mert ezt a legkönnyebb elolvasni. Több színt legfeljebb a címsornál, alcímnél és fejezet címeknél használjunk. Hatékonyan működik a bekeretezés is.

Az eladások számát tekintve az a legjobb, ha semmilyen hátteret nem teszünk a szöveg mögé. Legfeljebb, ha  sárga hátteret kombináljuk a feketével, mert ez könnyebben olvashatóvá teszi a kiemelt szöveget. Bármilyen más háttérszínt csak a rövid blokkok mögé tegyünk, amikor  a szöveg fontosságára szeretnénk felhívni a figyelmet.

Itt veszíthetjük el a már biztos vevőt!
A webkereskedelem legfontosabb része a fizetési folyamat: végül is itt költik el a pénzüket az addig csak reménybeli vásárlók. A fizetési lehetőségek átgondolására azonban sok webáruház-tulajdonos nem fordít kellő figyelmet. Pedig ha itt valami gond van, kárba veszett minden korábbi erőfeszítésünk, amivel látogatót szereztünk, számára releváns terméket ajánlottunk megfelelő áron, és rávettük, hogy itt és most vásárolja is meg.
5.  Gyors navigáció

Ugyanaz az átlátható navigációs menü jelenjen meg minden aloldalon, így a vevőnek nem kell azzal töltenie az idejét, hogy megtalálja, hova is kellene kattintania. A lényeg, hogy minél egyszerűbbé és gyorsabbá tegyük a tájékozódást hogy egyből megtalálja a számára legfontosabb információkat. Ez nem az a terület, ahol nagyon kreatívnak kéne lennünk. A bevált módszerek tökéletesek, ne a menü egyediségével akarjuk lenyűgözni a látogatót. Sokkal jobb, ha ismerős környezetet biztosítunk számára.

A segítő navigáció nagyon fontos azért is, hogy elkerüljük a "választék okozta bénulás" jelenségét. Segítsük a vevőt a legjobb termék megtalálásában! Jelenítsük meg az akciókat érthetően és jól láthatóan! Emeljük ki a legnépszerűbb termékeket, vagy bármi mást, amit értékelhet.

6.  Hangulati elemek

A színátmenet, tükröződés és a 3D-s hatás több jelentésárnyalatot adnak vissza, ezzel gondolkodásra ösztönzik az olvasót, a kis figurák feldobják a hangulatot. De fontos szem előtt tartani, hogy a minimál ez esetben örök trend! A zsúfolt oldal megosztja a vevő figyelmét. Amire viszont mindenképp szükség van, az a kiváló termékfotók. Vagyis elég nagyokra, hogy akár a részleteket is pontosan meg lehessen nézni, bemutassa a lehetséges variációkat (például többféle színt), s az előnyös tulajdonságokat emeli ki. Végül, de nem utolsósorban fontos az egyszerű, mégis jól kidolgozott logó, mert az egyedi, a logó láttán rögtön asszociálunk a szolgáltatásra.

Jönnek a szigorúbb szabályok

2017-ben továbbra is nagy növekedési potenciál van az online kereskedelemben, bár a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fogyasztóvédelemért és infokommunikációért felelős államtitkára az elmúlt napokban kiemelte, hogy a robbanásszerűen növekvő internetes kereskedelem és digitalizációnak köszönhetően a kellő időben meghozott szabályokkal szeretnék védeni a fogyasztókat, a tisztességes vállalkozásokat.

Jövőre kiemelten figyelik egyebek mellett, hogy a webkereskedők megfelelően tájékoztassák a neten a fogyasztókat, például az elállási lehetőség részleteiről – tette hozzá. (Az adatkezelés a korábbinál is fontosabbá válhat a cégek számára, hiszen 2018 májusában lép hatályba az új adatvédelmi rendelet. Talán korainak tűnik most foglalkozni vele, valójában viszont bőven van mire felkészülniük a cégeknek. Súlyosabb szankciók, több adminisztráció jön vele.)

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo