Így építsünk sikeres üzletet egy szál magunk

Nagyon fontos megfelelő szervezetet, felelősségi köröket és beosztást kialakítani, hogy az alkalmazottak hatékonyan működjenek a cégben. De mi van, ha egyelőre még szó sincs arról, hogy mások dolgozzanak nekünk, és egy szál magunk vagyunk?

Valljuk be, kevés olyan ember van, aki képes óriási céget létrehozni több száz vagy több ezer alkalmazottal, akik mindannyian lelkesen dolgoznak. Ez rendkívül összetett és nehéz feladat, akiknek sikerül, azokkal nagy eséllyel egy magazin címlapján találkozunk majd. De ez nem mindenkit motivál. A viccet félretéve: ez kívülről szuper képet mutat, de egy bizonyos vállalatméretet átlépve sok mindent nyerhetünk, és sok minden átalakul, elvész. Mi most abban segítünk hogyan lehetünk sikeresek, kicsiben, akár alkalmazottak nélkül.

Az első jó hír, hogy egy egyszemélyes üzlettel sem vagyunk az íróasztalhoz láncolva. Ha van internetkapcsolat, már bárhol lehetünk a világon, nyert ügyünk van, a cég bárhonnan működtethető. Ülhetünk egy londoni kávézóban vagy a nyaralóban, ha van egy jól felépített stratégiánk, és képesek vagyunk rendszerekben és folyamatokban gondolkodni, akkor az üzlet addig is pörög, amíg éppen megiszunk egy kávét.

Nem alkalmazottak kellenek a sikerhez!
Kép: Fotolia

Íme néhány ötlet, ha egyedül akarunk sikerre jutni.

Kezdjük egyszerűen!

Gyakori probléma, hogy valaki egy nagy ötlettel rögtön túl nagy léptékben gondolkozik. Remek ötlet, megszületik a termék, gyorsan piacra is kerül. Ha viszont túl nagyra nő hirtelen, nincs idő tesztelni, és megérteni azt, hogy mi az, ami működik, és mi az, ami nem. Ráadásul, ha valami túl nagy, azt nem fogjuk tudni kézben tartani egyedül. Nem kell feltétlenül azonnal százféle színt és tízféle értékesítési modellt kidolgozni, mert a végeredmény csak egy olyan rendszer lesz, ami ráomlik a fejünkre.

Az egyszerű induláshoz ne bonyolítsuk túl a kezdeti értékesítést sem. Ne, vagy legalábbis az elején ne alkalmazzuk a megszokott, túlkomplikált értékesítési csatornákat, próbáljuk meg kihagyni a közvetítőket, és közvetlen kapcsolatban maradni a vevőkkel. Ezzel azt nyerhetjük, hogy azonnali, közvetlen visszajelzést kapunk a termékünkről. Nagyobb az értékesítési mozgásterünk, dinamikusabb lehet a növekedésünk, hiszen nincsenek kötelezettségek mások felé.

Automatizáljunk!

A technológia tényleg egészen elképesztő módon fejlődik, ezt érdemes kihasználni. Lehetőségünk van arra, hogy automatizáljunk mindent, a kezdetektől fogva. Az automatizálás kezdődhet akár az értékesítési csatornákkal, ha például, hogy az első pontnál maradjunk, az e-kereskedelmi piacon keressük a megoldásokat. Ezután jöhet a marketing, a terméktámogató funkciók, itt használhatjuk például a Facebook adta lehetőségeket, ahol a világ bármely pontjáról készíthetünk például termékbemutató videókat, amiket nagyjából fillérekért meg is hirdethetünk a felületen. Minimális munka, minimális befektetés, óriási lehetőségek.

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy a vásárlói megkeresésekre ne reagáljunk azonnal, nem kifogás, hogy egyedül vagyunk. De a vevőkezelés egy része is működtethető emberi közbeavatkozás nélkül.  Hozzunk létre automatikus válaszleveleket, amelyekkel kezelhetők az első körös megkeresések! Írjunk általános válaszokat szinte minden lehetséges bejövő egyszerű kérdésre, és amint megérkeznek, egy válaszgomb segítségével az ügyfél azonnal megoldást kaphat. Megfelelő kulcsszavak beállításával a rendszerek már bőven képesek arra, hogy az alapkérdésekre a megfelelő válaszlevelet továbbítsák.

Három tipp a sikeres kiszervezéshez
Az outsourcing hatékony költségcsökkentő lépés lehet egy vállalat esetében, ám könnyen katasztrófához is vezethet. Hogy elkerüljük a bajokat, adunk három tippet a sikeres kiszervezéshez.
Ha további érdeklődés van, az már jusson el hozzánk, hogy alaposabb válaszokat adhassunk. De a szűrő és az automatikus válaszadási rendszer szerint lesz olyan probléma, ami már el sem jut hozzánk, mert „magától” – a jól kitalált rendszer segítségével – megoldódott.

Szervezzük ki amit lehet!

A vállalkozás indulásakor minden vevőt magunk kezelünk, ez, ahogy fent volt róla szó, nagyon fontos, hiszen így lehetünk csak biztosak benne, hogy tényleg mélyen és biztosan megismerjük a vásárlóink igényeit. De ha minden jól megy, elérünk egy szintre, amikor már nem tudunk mindent magunk kezelni. Ekkor sem kell kétségbe esni, nem kell alkalmazottak hadát képzelni magunk köré. A tudásunk alapján már egy külső értékesítő csapat számára is kialakítható egy koncepció, ahogy kiszervezhető a PR, ahol egy profi külső csapat segíthet építeni a márkánkat. Adott esetben egy sokkal tapasztaltabb szakember szolgáltatásait is megszerezhetjük így, hisz teljes állásban nem tudnánk megfizetni, a szolgáltatásai viszont beleférnek a büdzsébe. Ugyanígy nem szükséges saját kézbesítő csapatot felvennünk, vagy épp informatikus szakembert alkalmaznunk. Akár külföldi szakemberekre is számíthatunk, ma már számos feladat elvégezhető az internet segítségével, Amerikában már virtuális asszisztens szolgáltatásait is igénybe vehetjük hasonló elv alapján.

Forrás

 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo