Így kaphat itthon nyugati fizetést

Nem kell külföldre költözni a nyugati fizetésért: a programozók Magyarországon is európai szinten keresnek. A legelszántabbak akár 3 hónap alatt megszerezhetik a munkába álláshoz szükséges tudást olyan intenzív képzéseken, amelyek a nagy informatikai vállalatoknál már bizonyítottak.

Kép: MTI, Fotó: Balázs Attila

Óriási hiány van programozókból, ezért a magyarországi vállalatok már-már nyugati béreket kínálnak a megfelelő tudással rendelkező szakembereknek. Egy frissen végzett informatikus nettó keresete eléri a 200 ezer forintot, egy éves tapasztalattal – junior fejlesztőként – már 300 ezer forint körüli összeget lehet hazavinni. „Pár év után, ha az ember egy speciálisabb terület szakértőjévé válik, már legalább félmillió forintot kereshet akkor is, ha nem megy külföldre” – vázolta a karrierlehetőségeket Filep Szabolcs, aki évek óta dolgozik programozóként és oktatóként.

Filep Szabolcs szerint az informatikusi pálya iránt érdeklődők több lehetőség közül választhatnak. A legátfogóbb és legértékesebb tudást természetesen az egyetem biztosítja, de a 3 vagy 5 éves képzési idő már hosszú azoknak, akik egy szakmával a hátuk mögött gondolkodnak a váltáson. „Sokan választják az OKJ-s képzéseket, de ezek csak egy elméleti alapot adnak, míg a vállalatok a gyakorlatban is használható tudást keresik. Ezt viszont nehéz önállóan megszerezni” – tette hozzá.

3 hónap gyakorlás – biztos állás?

Külföldi minták nyomán már Magyarországon is elindultak olyan tanfolyamok, amelyek rövid idő alatt, csak a gyakorlatra koncentrálva képeznek informatikusokat. „Ezek megfelelnek egy-egy vállalat gyakornoki programjának, de nyitott a jelentkezés. A lényeg, hogy 3 hónap után munkába tudjon állni a résztvevő” – mondta Filep Szabolcs, aki több kollégájával most indít egy Java programnyelvre fókuszáló képzést PROGmasters néven. A hallgatókkal napi 8 órában csak azt gyakorolják, hogyan kell egy teljes értékű szoftvert elkészíteni valós munkakörnyezetben – például tartani kell a határidőket és prezentálni az elkészült alkalmazást.

„Ez a képzés nagyon intenzív, nem mindenki képes egész nap feladatokat megoldani és még otthon is készülni a kiegészítő tananyagokból. Aki azonban végigcsinálja és sikeresen levizsgázik, garantáltan el tud helyezkedni junior fejlesztőként” – mondta Filep Szabolcs. A tanfolyamra ugyanakkor nem egyszerű bejutni még annak sem, aki azonnal ki tudná fizetni a 690 ezer forintos tandíjat. A felvételi eljárás minden esetben több lépcsőből áll, például logikai és egyszerű programozási feladatokat kell megoldani, és van egy angol nyelvű szövegértési teszt is.

Ez olyan jó hír, hogy nagy bajt jelent
Rég volt, csaknem negyedszázada, ilyen alacsony a munkanélküliség Magyarországon. Ami azonban a felszínen jó hírnek tűnik, a valóságban óriási bajt jelent a gazdaságban: ha mindenkinek van munkája, akkor kit vegyenek fel a fejleszteni akaró cégek? Nem mintha nem lennének tartalékok, de az igazi gondot azonban az jelenti, hogy a vállalatok vezetőiben még nem tudatosult: most már mindennél jobban meg kell becsülni a munkaerőt.

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo