Így készítsünk hatékony bannert

Az emberek nem szeretik a netes reklámokat, nincs ezen mit szépíteni. Valójában egy csomó eszköz létezik arra, hogy megszabaduljanak tőlük és teljesen letiltsák a megjelenésüket a böngészőjükben. Ez persze frusztráló hirdetőként, de a kesergés helyett inkább jobb és kreatívabb bannerekkel kell megcélozunk a fogyasztókat.

A banner a digitális hirdetés leginkább tradicionális formája, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lehetne hatékony a mai napig is. Már ha ellenállhatatlanná tudjuk tenni a hirdetést. Ez viszont csak rajtunk múlik.

A három pillér

A szakértők a reklámozás alapvető hierarchiáját minden megjelenési forma esetén ugyanúgy határozzák meg. Ez a három pillér megmutatja, hogyan juthatunk el lépésről lépésre ahhoz, hogy lássuk, mint kell megmutatnunk a hirdetésben.

Kép:Pixabay

1.A márka

Először is, meg kell mutatnunk a márkánkat. Meg kell jelenítenünk magunkat, a logonkat, ez nélkülözhetetlen ahhoz, hogy bármit is el tudjunk adni. Ez az egyik első dolog, ami a bannert néző meglát a hirdetésből.

2. A csali

A hirdetésnek elengedhetetlenül fontos eleme az a „csali”. Egy szó, vagy rövid üzenet, ami megragadja a figyelmet, kiemelkedik a környezetből és megfogja a néző figyelmét az első másodpercben. Népszerű és hatékony megoldás az „ingyenes kipróbálás”, a „határozott időre szóló ajánlat” és hasonlók.

3. A lökés

Szükség van még valamire, ami végül is ráveszi a reménybeli fogyasztót, hogy cselekedjen. Ez esetben ne csak nézze a bannerünket, de kattintson is rá. Valamire, ami arra sarkall, hogy passzív szemlélőből aktívvá váljon. Ez más néven a „call to action”, vagyis CTA.

Fontos, hogy soha ne becsüljük alá a CTA hatalmát! Hiába mutatjuk be tökéletesen az egyébként kiváló termékünket, ha nem adjuk meg azt a lökést, amivel aktívvá tesszük a vásárlót, jó eséllyel nem fog kattintani. A CTA opciókból érdemes többfélét is tesztelni, hogy lássuk, mi az, ami a célcsoportunknál tényleg működik.

A méret is lényeg

A bannerek méretei rengeteg félék lehetnek attól függően, hogy hol helyezkednek el. A Google AdSense rangsorolta a legjobban teljesítő helyeket és típusokat.

Forrás: Google Support

Az oldal tetején elhelyezett vízszintes csík (Leaderboard) - 728x90

A féloldalas - 300x600

A nagy téglalap - 336x280

A közepes téglalap - 300x250

A nagy mibl banner - 320x100

Hogy melyik a legjobb választás, az a hirdetésen magán is múlik. Van olyan dizájn, ami inkább vízszintesen, mások függőlegesen érvényesülnek jobban. Van, aminek nagyobb tér kell, mások egy vékony csíkban is működnek.

Természetesen a jó csali segíti ennek működését, a márka pedig megalapozza azt a bizalmat, ami az aktivitás kiváltásához elengedhetetlen.

A dizájn

A sikeres bannernek jól kell mutatnia, de nem feltétlenül van szükség nagyon cizellált megjelenésre. A szakértők szerint egyáltalán nem biztos, hogy itt kell kiteljesednie a grafikus kollégának (vagy emiatt kéne fizetnünk egy grafikai szakembernek). Szerencsére számos online eszköz is rendelkezésre áll a tervezéshez, amivel profi segítség nélkül is boldogulhatunk. Igaz, ezek sincsenek ingyen, de mindenképpen olcsóbbak egy profi szakember egyedi segítségénél.

Ha komoly eredményeket akarunk elérni persze jobb, ha nem sajnáljuk a pénzt a tervezőre sem, de az első lépéseket, kisebb kampányokat költséghatékonyabb módon is megoldhatjuk ezekkel.

Amire mindenképp figyelnünk kell, az a hely kihasználása. A bannerek kis mérete miatt a tér maga a luxus. Ha viszont túl sok mindent próbálunk meg bezsúfolni pár száz pixelbe, a végeredmény minden lehet, csak nem vonzó. A zsúfolt és átláthatatlan dolgokat senki nem szereti, a vállalkozások a saját hirdetéseik esetében valahogy mégis mindig úgy gondolják, be tudnak szuszakolni még egy sort az adott területre…

Vegyük tudomásul a kereteket és törekedjünk arra, hogy egyetlen tiszta üzenetet próbáljunk meg átadni a lehető legegyszerűbben. Az önmérséklet ez esetben is megéri.

Mozgás!

Ha anyagi lehetőségeink engedik, érdemes mozgó reklámokat készíteni vagy készíttetni, ezek ugyanis tényleg megfogják a néző figyelmét. Az animált videós hirdetések egyre népszerűbbek a már ismert slide-showk mellett.

Ha álló hirdetés mellett döntünk, lehet, hogy el kell tekintenünk a látványos képektől. Persze, ezek vonzzák a szemet, de nem győzzük eléggé hangsúlyozni, a tiszta és egyszerű üzenet mindennél fontosabb! Mivel kevés a helyünk, azt nem biztos, hogy egy értelmezést kívánó képpel érdemes kitöltenünk. Valószínűleg hatékonyabb lesz egy kiválóan megtervezett fősor és a logo.

Teszteljünk!

Mint minden üzleti döntés esetén, a tippek hasznosak, de valójában csak a valóságban derül ki, hogy a mi cégünknél, a mi célcsoportunknál mi válik be. Vagyis a tesztelést egyszerűen nem lehet megúszni. A digitális hirdetések minden fajtájánál működő A/B tesztelést semmiképpen nem érdemes kihagyni (bár, mint honlapkészítő szakértőnk mondta, megvan az a veszélye, hogy két rossz megoldás közül választjuk a jobbat), sokkal nagyobb biztonsággal költhetünk majd ezután a hirdetés megjelenítésére. A jobban teljesítő verzión újból és újból módosíthatunk egy kicsit és újabb tesztekkel kikísérletezhetjük a tökéletes hirdetésünk prototípusát.

A jobb olcsóbb is! Kisokos AdWords hirdetéshez
Az AdWords hirdetés vonzó és olcsó lehetőséget jelent a kisvállalkozások számára. Persze csak akkor, ha jól csináljuk! A Piac&Profit KKV-Akadémiáján szakértők segítettek, hogyan írjunk hatékony hirdetést a Google rendszerébe. Összefoglaltuk legjobb tippjeiket.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo