Ilyen főnököt szeretnének a pályakezdők

Inspiráló, stratégiai gondolkodású, erős szakmai készségekkel rendelkező, 36-50 év közötti – ilyen vezetővel dolgoznának legszívesebben a még felsőfokú tanulmányaikat végző, illetve frissen diplomázott magyar diákok a Deloitte felmérése szerint.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Deloitte több mint 5700, a közép-európai térség 14 országának legjobb egyetemein tanuló, illetve ott végzett diák és frissdiplomás bevonásával készítette el a „Első lépések a munkaerőpiacon” című felméréssorozatának 2018-as kiadását, ami a fiatalok munkával, magánélettel és oktatással kapcsolatos véleményét vizsgálta. Az eredmények azt mutatják, hogy a tehetséges fiatalok kellően magabiztosak, azt gondolják, sikeresek lesznek az üzleti életben, ennek megfelelően magas kezdő fizetést várnak el. A kutatás egyik fontos megállapítása ugyanakkor az, hogy a munkahelyválasztás során már nem az elérhető jövedelem az első számú tényező a döntésnél.

Kép:Pexels

A fizetésnél fontosabb a tudás megszerzése

A felmérés során megkérdezett fiatalok 80 százaléka jobbnak tartja a saját képességeit, mint kortársaiét. Emellett kétharmaduk szerint mások is elismernék vezetői képességeiket. Általános jelenség, hogy a kezdő bérrel kapcsolatos elvárások távol vannak a mindennapok realitásától. Magyarországon a pályakezdők bérigénye a valóságtól még mindig kicsit elrugaszkodott: míg 2015-ben a válaszadók frissdiplomásként első munkahelyükön nettó 255 ezer forintos fizetésre számítottak, addig a jelenlegi felmérésben átlagosan nettó 290 ezer forintos kezdő fizetést adtak meg. A KSH statisztikái szerint a nettó átlagfizetés itthon 197.500 forint, míg egy szellemi munkakörben dolgozó jelenleg átlagosan nettó 260.971 forintot visz haza a hónap végén.

A munkahelyválasztást azonban nem a fizetés befolyásolja leginkább – az új képességek elsajátításának lehetősége és ehhez kapcsolódóan az érdekes szakmai feladatok megléte bizonyultak idén a legfontosabb szempontoknak ebben a tekintetben.

A hatékony, de népszerű főnök titka
Közismert mondás, hogy a „vezető nem azért van, hogy szeressék”. Persze nem baj, ha a munkája, emberségessége, átlátható és következetesen alkalmazott szabályrendszere miatt kiszámítható, megismerhető és szerethető, de ez csak következmény és nem cél. A gond akkor kezdődik, ha céllá válik és ezért feláldozza az előbbieket. Szakértőnk segít, hogyan lehetünk ezen a téren is még jobb vezetők!
36-50 éves, inkább férfi főnököt szeretnének

Fontos tényezőnek számít a vezető személye is. A felmérésben megkérdezett magyar fiatalok erős szakmai készségeket várnak el a leendő vezetőjüktől, valamint azt, hogy legyen inspiráló, döntésképes, stratégiai szemléletű, demokratikus hozzáállású és jó problémamegoldó. A magyar fiatalok több mint fele 36-50 év közötti vezetővel dolgozna együtt a legszívesebben, míg 50 év feletti vezetővel mindössze 2,4 százalékuk. 63,4 százalékuk számára indifferens a vezető neme, aki viszont rendelkezik határozott preferenciával, az inkább férfi vezetőt választana (30,5 százalék).

A felmérés megállapításai alapján a Deloitte összeállított egy szempontrendszert a vállalatok számára, amelyet követve ideális munkáltatóvá válhatnak a millenniumi generáció szemében. A rendszer legfontosabb elemei az alábbiak:

  • Vezetői támogatás és iránymutatás
  • Demokratikus felfogás a döntéshozatalban
  • A csapatmunka ösztönzése
  • Érdekes és kihívást jelentő feladatok biztosítása
  • Közvetlen munkahelyi légkör megteremtése
  • A szakmai fejlődés támogatása
  • Együttműködés az egyetemekkel a jövő szakembereinek képzésében
  • Olyan sokszínű munkahelyi környezet kialakítása, amelyben a különböző generációk egymástól is tanulhatnak.
A pályakezdők a munkahelyükön olyasmivel szeretnének foglalkozni, aminek értelmét látják, és mindezt olyan cégnél szeretnék végezni, ahol elismerik a munkájukat, számít a véleményük és hozzájárulhatnak a cég sikeréhez.
A legszívesebben leütnék a főnököt
Hatalommániások, agresszívek a magyar vezetők, de ez csak a hab a tortán: a munkavállalókat riasztóan nagy számban éri hátrányos megkülönböztetés, nem ritkaság a szexuális zaklatás. Pedig többek között az emiatt sorra felmondó alkalmazottak sokba kerülnek a cégnek – míg jófejnek lenni nem kerülne semmibe

Véleményvezér

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján 

A magyar jogásztársadalom levizsgázott.
Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo