Itt a lista, ahol nyílhatnak a nemzeti trafikok!

Kihirdették a dohányboltokra kiírt koncessziós pályázat eredményét, 5415 dohánybolt nyílhat meg. A nyertesekkel 30 napon belül megkötik a szerződést, ezután még van egy kis idő, hogy beszerezzék az engedélyeket, és július 1-jétől meg is kezdhetik a működésüket.

A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. az előírásoknak megfelelően 2013. február 23-án megkezdte a beérkezett anyagok iktatását és előkészítését, a kijelölt bíráló bizottság tartva a határidőket az értékelési feladatát ellátta és a végső eredményre vonatkozó javaslatát megküldte a miniszternek. A miniszter a megküldött javaslat áttekintése után közzétette a pályázati eljárás nyerteseinek listáját, mely megtekinthető erre a linkre kattintva.

Július elsejétől már csak nemzeti trafikban lehet cigarettát kapni - Kép: SXC

„Az 5415 koncesszió kissé felülmúlja a várakozásokat, korábban ötezernél húzták meg a lélektani határt, hogy a rendszer működőképes-e” – mondta Gyulay Zsolt, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a Magyar Televízió Este című műsorában. Az első fordulóban 1417 koncesszió nem kelt el, kétezernél kevesebb lakosú településeken . A második forduló néhány napon belül elindul, kiírják a pályázatot. Az első forduló nyertesei húsz évre szóló jogosultságot szereztek, amivel a családjuk megélhetését biztosítják, ezt nem fogják kockáztatni - fogalmazott a vezérigazgató.Erről szóló írásunkat, valamint a koncessziós pályázat részleteit itt olvashatják.

Gyulay Zsolt szerint a következő időszakban tájékoztatják majd a dohányboltosokat, illetve a lakosságot, hogy a fogyasztóvédelemmel és az adóhatósággal együtt a Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. milyen ellenőrzési módszert dolgoz ki. Hozzátette: a társaság a koncessziós szerződésben foglaltak betartását fogja ellenőrizni.

A jelenleg dohánybolt nélkül maradó települések listája itt megtekinthető!

A tavaly szeptemberben elfogadott trafiktörvény alapján állami monopólium lesz a dohánytermékek kiskereskedelme 2013. július 1-jétől, az állam koncessziós szerződéssel engedheti át az értékesítést az erre pályázóknak. A kétezer lakosúnál kisebbeken legfeljebb egy, az annál népesebbeken legalább egy dohányboltot lehet majd üzemeltetni, kétezer lakosonként pedig további egy dohányboltra szerezhető koncesszió. A jogszabály nagyjából hétezer dohánybolt létrejöttével számol.

Az eredeti törvényt tavaly decemberben módosították, e szerint lottót és sorsjegyet is árulhatnak a dohányboltok. A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. január 16-án javasolta, hogy a trafikokban a dohánytermékek, dohányterméket kiegészítő termékek és szerencsejáték termékek mellett hírlap, ásványvíz, égetett szesz, kávé, energiaital és üdítő is kerülhessen a polcokra. Az erről szóló előterjesztést már elfogadta a parlament.

Régiós összevetésben is a legszigorúbb és a legkevésbé rugalmas a magyar trafiktörvény, azaz a dohányáruk forgalmának kiskereskedelmi szabályozása. A magyar jogszabály sokban hasonlít az osztrák példára, de jóval kevésbé rugalmasabb annál, például a dohányforgalmazó automaták engedélyezésében. A forgalmazás állami monopóliummá válásával azonban várhatóan a feketepiac részesedése tovább növekszik majd 2013-ban.

Koncessziós díjak
A kormány honlapján megjelent tájékoztatás szerint a koncessziós díj a kétezer lakos alatti településeken évi nettó 100 ezer, a kétezer és tízezer fő közötti lakosúaknál 160 ezer, a tízezer fő felettieken 200 ezer, Budapesten, a megyei jogú városokban és a megyeszékhelyeken pedig 240 ezer forint. Az olyan településen, ahol az állandó lakosok száma a kétezer főt nem haladja meg, legfeljebb egy dohányboltra szerezhető koncesszió, ahol a kétezer főt meghaladja, ott legalább egyre, és minden kétezer lakos után további egyre. Egy pályázó több érvényes pályázatot is benyújthat, de egy személlyel egy időpontban legfeljebb öt megkötött koncessziós szerződés lehet hatályban. Ha több dohánybolt van a településen, akkor egy személynél a helyi dohányboltok legfeljebb kétharmada lehet.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo