Jövőre sokan kaphatnak lakáshitel támogatást

Egyre több munkáltató tervezi a lakáshitel támogatás biztosítását, de a legtöbben jövő évre időzítik ezt. A cégek harmada viszont már az idén biztosítja ezt a juttatást a dolgozóinak, igaz az adminisztrációt soknak találják.

Kép: Pixabay

Október elején a cafeteriatrend.hu oldal azt vizsgálta, hogyan időzítik a munkáltatók a lakáshitel támogatás kiadását. A 656 válaszadó munkáltató 30,18 százaléka úgy nyilatkozott, hogy már az idén biztosít ilyen juttatás a munkatársainak. A leggyorsabbak már a felmérés időpontjában utalták is az első ilyen támogatást munkatársaiknak. A cégek 14,94 százaléka mondta azt, hogy már elindult nála ez a juttatás.

A kérdőív kitöltésében résztvevő munkáltatók 46,64 százaléka azonban csak 2015-re időzíti a lakáshitel támogatásnak a beindítását. „A beindítás jellemzően nagyobb adminisztrációt jelent majd, mint a juttatás folyamatos üzemeltetése” – figyelmeztet Fata László cafeteriaszakértő. A juttatások gyakorlatát jól ismerő szakértő szerint ezzel magyarázható, hogy a 2015-ös startot tervezők fele már idén nekilát az adminisztrációs feladatoknak, hogy kellő biztonsággal elvégezhesse ezt.

(Itt megtalálja a lakáshitel támogatással kapcsolatos jogszabályokat és szankciókat!)

Az október eleji nem reprezentatív felmérés adatai alapján nyilatkozó munkahelyek mindössze 23,17 százaléka nem tervez ezzel a juttatással sem idén sem a jövő évben.

Önállóan vagy segítséggel

A válaszadó munkáltatók 68,6 százaléka úgy nyilatkozott, hogy bár több a kezdeti adminisztráció, ennek ellenére önállóan, külső segítség nélkül birkózik meg a feladattal. A vállalkozások 31,4 százaléka viszont kénytelen lesz külső segítséget igénybe venni az adminisztráció levezényléséhez.

Ez az adat azonban kicsit félrevezető lehet, hiszen az egyes cégeknél foglalkoztatott munkatársak létszámát figyelembe véve egészen más kép rajzolódik ki. A nagyobb munkavállalói létszámmal rendelkező munkáltatók alapvetően számítanak külső szolgáltatói támogatásra. A felmérésben érintett foglalkoztatottak 51,4 százalékának munkáltatója kíván külső segítséget igénybe venni a juttatás kivitelezéséhez, míg a teljes dolgozói létszám 48,6 százalékának cége oldja meg saját erőből az adminisztrációs feladatokat.

Szakértőnk tanácsait a témában itt olvashatja!

5 fontos dolog a lakáshitel-támogatásról
Adómentes munkáltatói támogatás április óta adható a már meglevő lakáshitelek visszafizetéséhez, törlesztéséhez , de csak a 2014 január 1-én vagy azután nyújtott támogatásokra vonatkozik a jogszabály. Négy dolog, amire figyelnünk kell, amikor adómentes támogatást adunk a dolgozónknak.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo