Júliustól egyszerűbb lesz az élet

Mindenki számára kedvező jogszabályt fogadott el a napokban az Országgyűlés, mely júliustól könnyebbé teheti mind a magánszemélyek, mind pedig a társaságok adminisztratív teendőit.

A közigazgatási bürokráciacsökkentés keretében összesen 40 jogszabályban eszközölt változást a most kihirdetett, egyes adminisztratív kötelezettségek megszüntetésével összefüggő törvénymódosításokról rendelkező törvény.

Abban az esetben, ha valamely adatunk változik – például név, cégnév, cím – a jövőben már nem kell feltétlenül erről egyesével értesíteni a nyilvántartást végző hatóságokat, mint ahogy azt korábban megszokhattuk, hanem lehet egyszerűbb és kevesebb adminisztrációt igénylő a folyamat – hívta fel a figyelmet az UCMS Group Magyarország blogjának legfrissebb bejegyzése.

Fontos feltételek az egyszerűsítéshez

  • Legalább egy olyan hatóságnál meg kell tennünk a bejelentést, amely közhiteles nyilvántartást vezet,
  • az esetek döntő többségében ennél a hatóságnál kérni kell, hogy a változással érintett adatokat küldje meg a további hatóságok felé is.
  • Így tehát, ha változik a lakcímünk, akkor a jövőben elegendő lesz a Kormányablak ügyfélszolgálatán bejelenteni a változást, és egyben kérni a hivatalt, hogy továbbítsa az adatot az általunk megjelölt hatóságoknak is.
  • Meghatározott esetekben külön kérelem nélkül kell az értesített hatóságnak továbbítania a birtokába jutott információt. Ilyen lehet például:
  • adóigazolvány vagy TAJ számot tartalmazó igazolvány elvesztése esetében a rendőrségi bejelentést követően a rendőrség haladéktalanul értesíti a kiállító hatóságokat, melyek haladéktalanul intézkednek a dokumentum pótlásáról;
  • a cégbíróság a cégadatok változásáról értesíti azt a közhiteles nyilvántartást vezető szervet, amely a nyilvántartásban a cégre vonatkozóan cégjegyzékadatot is nyilvántart, ha az elektronikus értesítés feltételei biztosítottak;
  • aki katasztrófát vagy katasztrófa veszélyét érzékeli, az haladéktalanul kötelez bejelentést tenni például a katasztrófavédelmi szerv felé, amely ugyancsak haladéktalanul értesíti a többi értesítendő hatóságot
Regisztráció a kamaráknál? Nem jó ötlet
Az Adótanácsadók Egyesülete nem támogatja a cégregisztráció áthelyezésének ötletét, szerintük sokkal inkább vezetne a bürokrácia csökkentéséhez, ha a vállalkozások számára kötelező kamarai nyilvántartást és az ehhez kapcsolódó regisztrációs díjat eltörölnék.

Véleményvezér

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.
Jó hír, mégsem pusztul el a világ

Jó hír, mégsem pusztul el a világ 

Sokan úgy gondolják, hogy addig létezik a világ, amíg vannak méhek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo