Kipörög a JEREMIE – de mi lesz utána?

A JEREMIE-alapok 2015 decemberéig fektethetnek be tőkét hazai kis- és középvállalkozásokba, elősegítve azok különböző fázisú növekedését. Az év végi befektetési határidő azonban nem jelenti azt, hogy a vállalkozásoknak már nem kell számolni újabb finanszírozási programokkal.

Kép: PP

Magyarországon számos ígéretes vállalkozást lehet találni, de a JEREMIE-program is már túl van az első sikeres exiteken. Öt éve, amikor az első JEREMIE-alapok megkezdték működésüket, még nem lehetett tudni, hogy lesz-e elegendő célpont a nyolc alapkezelő számára. Már akkor látszott, hogy nagyon sok ígéretes projekt található Magyarország-szerte, így az alapkezelők száma jelentősen megnőtt, megtöbbszörözve a kínálatot. Magyarország ugyanakkor kisméretű piac, amelynek tőkefelvevő képessége korlátozott.

Nagyon sok az ígéretes, seed (magvető) és korai fázisú startup, de a piac méretét nem szabad túlbecsülni, ugyanis a bőséges kínálat akár ahhoz is vezethet, hogy olyan cégek is forráshoz jutnak, amelyek hozamnövelő képessége kérdéses. Éppen ezért szükséges, hogy a kínálat mind mennyiségben, mind minőségben a kereslethez alkalmazkodjon – írta legfrissebb bejegyzésében a Széchenyi Tőkealapkezelő blogja.

A programhoz több száz hazai kkv kívánt csatlakozni, és már mintegy 70 vállalkozás az SZTA portfóliójába tartozik, a további befektetésekről való tárgyalások pedig folyamatosak. A piac felmérése után jól látszik, hogy a 2015 végéig tartó időszak nem elegendő ahhoz, hogy valamennyi esetben befektetésre kerüljön sor, vagy másképp fogalmazva az Alapnak várhatóan néhány olyan vállalatnak is nemet kell mondania, amely nagyobb tőkekeret vagy hosszabb befektetési időszak mellett a portfólió értékes tagját tudná képezni.

A vállalati piac tehát az elmúlt öt évben megmutatta magát. Jól látszik, hogy igény van az értékteremtő képességű uniós tőkeforrásokra, ugyanakkor megfelelően fel kell mérni, mekkora a célcsoport, és mekkora tőkeösszeg felhasználása helyezhető kilátásba. Bár 2016-tól több tőkebevonási lehetőség is bezárul a vállalkozások előtt, nem szabad abbahagyni a szakmai kapcsolatok, fejlődési irányok keresését, ugyanis újabb tőkealapok és finanszírozási programok indulása esetén jelentősen nagyobb eséllyel indulhatnak.

A befektetési időszakokon kívül is érdemes nagy hangsúlyt fektetni arra, hogy a következő alkalomkor a tőkebefektetők már szakmailag és üzleti szempontból felkészült vállalkozásokkal találkozzanak. Ezek az erőfeszítések a későbbiekben megtérülnek, ugyanis az újabb tőkeprogramok elindulásakor a befektetők az előző öt év tapasztalatát felhasználva várhatóan még tudatosabban fogják keresni a potenciális partnereiket.

A befektetők és a vállalkozók számára azonban van még egy igen jelentős célcsoport: a magyar fejlesztéspolitika. Azzal, hogy több ezer vállalkozás számára visszatérítendő forrásokat ad a rendszer (legyen az akár hitel, akár tőke vagy garancia), jelentősen megnöveli az elkölthető kereteket, így egy euró közösségi forrás nem egyszer, hanem többször hasznosulhat. Akkor lehet kevés pénzből sokat fejleszteni, ha többször oda tudjuk adni és erre a tőkebefektetés kiváló lehetőség.

Pénzszűke jön a bőség után?
Tőkekínálati forradalmat indított el a az év végén kifutó Jeremie-program Magyarországon, igaz, még tavasszal is úgy tűnt, hogy jelentős összeg ragad bent a Jeremie-pénzeket kezelő alapoknál. Most van rá esély, hogy mégis majdnem minden forintnak sikerül megtalálni a helyét. Azonban kérdéses, hogy lesz-e és ha igen, milyen formában folytatása a magyar startup világot felpörgető programnak. Horgos Lénárd, az M27 ABSOLVO üzletágvezető partnere szerint igény, az lenne rá.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo