Kiszáradunk a stressztől? Vagy a kiszáradástól stresszelünk?

A stresszről sokat beszélünk, de keveset teszünk ellene. Pedig sok mindent lehetne! Szakértőnk szerint az egyik legnagyobb probléma a folyadékfogyasztás hiánya, aminek igenis köze van a stresszhez!

Vízhiány /Dehidratáció = stresszállapot?

A dehidratáció, magyarul kiszáradás nagy mennyiségű folyadék és elektrolit vesztést jelent, illetve az elégtelen folyadékbevitel következtében kialakuló kórképet.

Kevésbé ismert tény, hogy a krónikus, vagy régóta fennálló, elhúzódó stressz helyzetek igénybe veszik a szervezetünk vízháztartását is. (Szakértőnk itt mutat néhány azonnal használható stresszkezelő trükköt!) A stressz vízhiányt, míg önmagában a vízhiány stresszes állapotot okoz a  szervezetben. Figyelemmel arra, hogy a stressz tovább fokozza a vízhiányt olyan ördögi kör alakul ki, ami drasztikusan megterheli a szervezetet, és aminek végeredménye: szervezeti meghibásodások (hát –és derékfájás, reumatikus – és ízületi fájdalmak, fejfájás, vesekő, epekő, kóros fáradtság, ingerlékenység, nyugtalanság, levertség, depresszió, stb.) lesznek.

Mennyi az elégséges folyadékbevitel?

Ezt egy kísérlettel szemléltette a tudomány: egy 70 kg testtömegű embert beültettek egy szobába 24 órára. Sem melege nem volt, se nem fázott. Felöltözve üldögélt, nem végzett semmiféle tevékenységet, nem ejtett egyetlen verejtékcseppet sem. Még csak nem is beszélt. A kísérletet követően elvégzett mérések szerint emberünk, a fenti körülmények között, egy nap alatt:

- a bőrén keresztül elpárologtatott 0,5 liter vizet,

- a lélegzetével kibocsátott 0,35 liter vizet,

- a székletével elvesztett minimum 0,15 liter vizet.

Ez eddig 1 liter víz, amihez a kísérletet végző orvosok szerint hozzá kell számítani további 1 liter vizet, amely ahhoz szükséges, hogy az alany szervezete megszabadulhasson a napi anyagcsere során normál esetben keletkező salakanyagoktól. Ez összesen 2 liter. A kísérlet konklúziójaként megállapítást nyert, hogy az abszolút vízfogyasztási minimum 0,285 liter/minden 10 kg-nyi testsúlyra. Tehát ez az abszolút minimum mennyiség naponta!

Csak a víz
Alapvető tévhit, hogy a test élettani szomja csillapítható szénsavas italokkal, energiaitalokkal, kávéval, teával vagy alkohollal. A fizikai szomjúság csillapítható ugyan a felsoroltakkal, de csak nehezebb helyzetbe hozzuk magunkat, mivel ezekből az italokból a sejtek számára használható víz mennyisége csekély. Átmenetileg csillapodik ugyan a szomjúságérzet, de a valódi vízhiány nem szűnik meg, sőt az egyes frissítőkben lévő vízhajtó/vízelvonó hatású anyagok fokozzák azt, továbbá a magas cukortartalmú italok miatt megemelkedett vércukorszint szabályozása is arra készteti a szervezetet, hogy nagy mennyiségű vizet használjon fel.
Az elfogadható mennyiség viszont - amely a felnőtt szervezet megfelelő működéséhez szükséges lenne - ennek a másfélszerese! Egész pontosan 0,427 liter/10 kg-nyi testtömeg.

Ennek a mennyiségnek a mindennapi elfogyasztásával érhetjük el, hogy a víz testünkben ellátandó feladatait optimálisan tudja megvalósítani. Például fenntartja a vér megfelelő összetételét, s ilyenformán támogatja a keringési rendszerünket, szabályozza a vérnyomásunkat; részt vesz az ízületeink, izomzatunk működtetésében; működteti az emésztő és kiválasztó szervrendszerünket; a sejtjeinkhez szállítja a tápanyagokat, illetve elszállítja a sejtektől a toxinokat; nagyban támogatja az agy, a szív, a tüdő működését; vagy éppen aktiválja az agyi hidroelektromosságot (a víz segítségével nyert elektromosságot nevezik így. Az agy ~80%-a víz és ~25 milliárd idegsejtből áll, amelyek egy kiterjedt elektromos hálózatot alkotnak), ami elengedhetetlen az agy és annak két tucat milliárd idegsejtje közötti kapcsolat fenntartáshoz.

Kép:Pixabay

Mi játszódik le testünkben dehidratáció esetén?

Ha huzamosabb ideig nem iszunk elég ivóvizet, fokozatosan csökkenni kezd a sejtcellákban található víz aránya a sejteken kívül található víz arányához képest. Dehidratáció során a sejtek cellái akár 28%-át is elveszíthetik vízkötegeiknek. Ez rosszat tesz a normális sejtműködésnek, károsítja a kiválasztásban részt vevő szervek (vese és máj) működését, de az agyat és a szívet is. A víz a sejteken kívül kezd el felhalmozódni, és ott próbál segíteni a méreganyagok semlegesítésében.  Ezt szokás bevizesedésnek nevezni, amikor végtagjaink elkezdenek vizesedni, majd arcunk is felpuffad. Szervezetünk kétségbeesetten próbál minden vizet visszatartani, hogy létfontosságú szerveink tovább tudjanak működni.

Amint a sejtek jelzik vízhiányukat, a véráramban jelenlévő víz mennyisége lecsökken. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy a sejtekbe továbbra is elegendő mennyiségű víz jusson. Azonban ez a jelenség a vérnyomás megemelkedésével jár együtt. Szívünkre pedig hatalmas feladat hárul, amikor ezt a megváltozott összetételű, sűrűbb vért kell keringetnie.

Működésbe lép a szervezetünk vízvisszatartó rendszere, mely ott tartja vissza a vizet a testben, ahol csak lehetséges. A vesék a vizeletet visszatartják, és az erek összeszűkülnek az olyan létfontosságú szervekben, mint az agy és a szívizmok. Ugyanakkor serkenti a nátriumfelszívódás növekedését, ami szintén képes megkötni a vizet.  Ha ez a dehidratált állapot tartósan fennmarad, magas vérnyomást eredményez. A magas vérnyomás és a vesékben visszatartott víz, jelentős vesekárokat (vesehomok, vesekő) okoznak.

Cégvezetés = krónikus stressz?
A cégvezetéssel járó terhek, a felelősség, a bizonyítási kényszer vagy az esetleges hibák súlyos következményei folyamatos, elhúzódó feszültségben tartanak. A kérdés az, vajon képesek vagyunk-e ezt kontrollálni. Szakértőnk segít!
A mai orvoslás ezekre a tünetekre különböző vízhajtók felírásával próbál megoldást találni. A vízhajtó azonban megzavarja a szervezet vízvisszatartó-működését, ami éppen a dehidratált állapot miatt aktiválódott, vagyis, hogy megmentse azt a kevés vizet, ami még a szervezetünkben.

Mit okozhat a dehidratált állapot hosszú távon?

A szervezet vízhiánya esetén megpróbálja a létfontosságú vízháztartást egyensúlyban tartani és a nemesebb szerveket védeni (agy, szív stb. hasonlóan a kihűléshez). Így amikor érzékeli, hogy nincs elég folyadék, elvonja a vizet azoktól a szervektől és rendszerektől (pl. immunrendszer), amiket ebben az egyszerű vízhasznosítási helyzetben kevésbé tart fontosnak, és azokhoz szállítja, amelyek létfontosságúak. Ezáltal egyes szerveknél úgynevezett lokális vízhiány lép fel, fokozódik a dehidratált állapot, és ezeken a területeken különböző betegségek, fájdalmak, működési zavarok lépnek fel.

A testben fellépő vízhiány esetén azonos folyamatok mennek végbe a szervezetben, mint stressz esetén, tehát a vízhiány stresszes állapotot okoz, figyelemmel arra, hogy a stressz tovább fokozza a vízhiányt olyan ördögi kör alakul ki, amiből csak nagy odafigyeléssel lehet szabadulni.

A dehidratáció kezelése és egyéb teendők

A legegyszerűbb, legkézenfekvőbb és élettanilag is a leghasznosabb megoldás ez esetben is a megelőzés. A folyadékvesztést a legjobb folyamatos vízfogyasztással ellensúlyozni és már az előtt inni, mielőtt megszomjaznánk.

Testünk óránként nagyjából 0,5 liter vizet képes felvenni, így a víz rendszeres fogyasztásakor célszerű ezt figyelembe venni, mind a napi rutin során, mind szélsőséges helyzetben. A felesleges, fel nem vehető vizet a szervezet vizelet formájában eltávolítja magából, ami ahhoz vezethet, hogy hamis biztonságérzetet kelthet bennünk állapotunkat illetően. Az optimális vízfogyasztás viszonyában két alapvetés fogalmazható meg: többször keveset, maximum 0,5 litert óránként.

Számomra a stresszes élet megtapasztalása, megfigyelése és életmódom változtatása során tett további megfigyeléseim során vált világossá, hogy a mindennapi életben is prioritást kell élveznie a vízfogyasztásnak. Rádöbbentem, hogy bődületesen kevés folyadékot ittam.

Nagyon sokszor szomjúságérzet, fáradtság érzet gyötört akkor is, ha nem dolgoztam magam „halálra” aznap. Ilyenkor rendszerint másnap reggel azt érzékelem, hogy nincs kedvem kiszállni az ágyból, fáradt vagyok. Most már tudom, hogy ebben nagyon nagy szerepe volt a dehidratáltságomnak is.

Ugyanis az történt, hogy a napi 14 órás munkanap során a magamtól megvont folyadék mennyiség, plusz az alvási idő alatt megvont folyadék mennyiség hatására az agyamtól megvontam a hidroelektromosságot (erről fentebb már volt szó), és az agyam nem töltődött, emiatt pedig szinte folyamatosan fáradtnak éreztem magam.

A víz reggelente való fogyasztása kvázi, mint egy jó arcon csapás, 3-5 percen belül kiránt az ágyból, magamhoz térít! Én ma már minden reggel, felkelés után iszom kb. félliternyi un. zöldleveles turmix italt (saláta levelek, vagy egyéb zöld színű növények + egy alma vagy banán keveréke vízzel hígítva). De a sima csapvíz is tökéletesen megteszi.

Ne felejtsük: a testben fellépő vízhiány esetén azonos folyamatok mennek végbe a szervezetben, mint stressz esetén, tehát a vízhiány stresszes állapotot okoz, figyelemmel arra, hogy a stressz tovább fokozza a vízhiányt olyan ördögi kör alakul ki, amiből csak nagy odafigyeléssel lehet szabadulni.

Gondoljunk csak bele abba, hogy ha esetleg pl. magas vérnyomással küzdünk (a stresszes vezetői életmódunknak köszönhetően), akkor visszaállíthatnánk az egészségünket, és nem mellesleg 100-120 ezres évi gyógyszerköltségtől szabadulhatnának meg, ha már a mai naptól megnyitnák a vízcsapot a poharuk felett naponta 20-szor.

Horváth Emil Stresszor mentor www.stresszormentor.hu

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo