Komoly mankó a reklamációs jegyzőkönyvek felvételéhez

A fogyasztóvédelmi vizsgálatok során a kereskedelmi egységek, üzletek számára hagyományosan tipikus banánhéjnak számít a reklamációs jegyzőkönyvek kezelése: a fogyasztóvédelmi hatóság az előző évben az ügyben lefolytatott ellenőrzései során az esetek 48 százalékában talált szabálytalanságot. A fogyasztóvédelmi bírság akár egyetlen jegyzőkönyv kitöltési hibája miatt is elérheti a 100-200 ezer forintos összeget. Magyarországon elsőként egy startup, a Panaszkezelő.hu kínál átfogó, ingyenesen is elérhető támogatást a boltok számára e problémák megelőzésére.

A fogyasztóvédelmi hatóság legutóbbi jelentése szerint a reklamációs jegyzőkönyvekkel kapcsolatban feltárt hiányosságok 68 százaléka abból adódott, hogy egyáltalán nem is vettek fel jegyzőkönyvet, noha ezt rendelet írja elő. A többi esetben a jogszabályban felsorolt tucatnyi kötelező tartalmi elem valamelyike hiányzott: összességében a felvett jegyzőkönyvek 23 százaléka volt hibás.

Kép: Freedigitalphotos/jesadaphorn

Az elkövetett hibák többségükben banálisak: a hiányos jegyzőkönyvek 51 százalékát érintette például az a probléma, hogy nem tüntették fel benne azt a kötelező tájékoztatást, hogy az ügyfél jogvita esetén békéltető testülethez fordulhat. Szintén gyakran, az esetek 29 százalékában hiányzik a fogyasztó hozzájáruló nyilatkozata adatainak kezeléséhez, 27 százalékban pedig az igény rendezésének módját hagyták ki. De gyakori eset volt az is, hogy a fogyasztó neve, címe vagy éppen a bejelentés időpontja hiányzott a jegyzőkönyvből.

„A Panaszkezelő.hu oldalt azért hoztuk létre, hogy a jövőben gyökeresen csökkenthető legyen ezeknek a problémáknak a gyakorisága – magyarázza Siklósi Máté fogyasztóvédelmi szakértő, a szolgáltatás ötletgazdája. – A bárki által, az alapszolgáltatások tekintetében ingyenesen elérhető rendszert használóknak a jövőben nem kell tartaniuk a hibás jegyzőkönyvek miatt kiszabott bírságoktól. Használata nem igényel különösebb fogyasztóvédelmi tudást, sem bármilyen program külön telepítését: egy bolt a felületen korlátlan számú jegyzőkönyvet tud vezetni és felhőalapon tárolni, akár valamennyi kolléga is jogosultságot kaphat a használatára.”

A Panaszkezelő.hu oldalán létrehozott jegyzőkönyvek hiánytalanul tartalmazzák valamennyi kötelező formai elemet. Hatósági címadatbázisa alapján a vásárló lakcíme alapján mindig automatikusan feltünteti a 20 békéltető testület, illetve az idéntől már fogyasztóvédelmi hatóságként is funkcionáló 197 járási hivatal közül az adott esetben illetékest.  A jegyzőkönyv egy példányát jogszabály szerint haladéktalanul át kell adni vagy igazolhatóan el kell küldeni a vásárlónak. A Panaszkezelő.hu elektronikus jegyzőkönyvei könnyen elküldhető és nyomtatható PDF fájlként készülnek el.

A szolgáltatást mindenkinek ingyen biztosítjuk, aki egy bolt panaszkezelését kívánja megbízhatóan megoldani – hangsúlyozta Siklósi Máté.

A fogyasztóvédelem is az e-kereskedelemre figyel idén
2017-ben – folytatva a megkezdett irányokat – a szabályozói oldal is kiemelt figyelmet szentel az e-kereskedelmi szektor hatékonyabb szabályozásának, valamint azon belül fogyasztóvédelem kérdéskörének – derül ki a GKI Digital és az Árukereső.hu közös, Online Kiskereskedelmi Index kutatássorozatának idei első felméréséből.
 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo