Könyvajánló marketingeseknek

Sok kisvállalkozó – erőforrás hiányában – maga foglalkozik cége marketingfolyamataival is. Összeszedtünk néhány olvasnivalót azoknak, akik marketinggel foglalkoznak, vagy azzal szeretnének majd valamikor foglalkozni. Brandépítés, marketing automatizálás, design – többek között ezekről a témakörökről találhatunk hasznos és inspiráló részeket az alábbi könyvek oldalain.

Benyó Dániel: E-Mail-Marketing

Egy jó hírlevéllel akár kampányokat, cégeket menthetünk meg. Az e-mail-marketing fontos eszköz lehet, ha tudjuk, hogyan használjuk, és nem csak spamelünk vele. A könyv több mint egy tucat részletes útmutatón és esettanulmányon keresztül igyekszik az olvasóból jó eDM-est képezni. A Kreatív Kontroll csapata gyakorlati tapasztalataikat és tudásukat írják le e könyvben, azonban akik nem hisznek az email-marketingben, azoknak ez az olvasmány sem hozhat megváltást. Akik viszont próbálkoznak ezzel a csatornával és lehetőséget látnak benne, érdemes fellapozniuk a könyvet.

Tóth Mihály: Marketing automatizálás egyszerűen

Akik egy könyv megítélését azzal kezdik, hogy végig lapozzák 10 másodperc alatt az egészet, azokat nem fogja meggyőzni ez a könyv, mert a benne lévő ábrák, képek elég rossz minőségűek. Ez azonban ne riasszon el senkit ettől a viszonylag rövid, de hasznos olvasmánytól. A pixeles képek rontják az összképet, ami azért is kár, mert az estek jelentős részében semmilyen módon nem támogatják, egészítik ki a szöveges tartalmat, így akár nyugodtan ki is maradhattak volna a könyvből. Szóval, ha túllendülünk ezen a részen, számos érdekességgel találkozhatunk. A szerző végigvezet minket az általános marketingen, bemutatja, hogyan működik a vásárlói útvonal, milyen csatornákra fókuszáljunk, és elmondja mi is az az ügyfél érték lépcső. Az író célja egy olyan marketing rendszer létrehozása volt, amibe csak beletölti üzemanyagként az érdeklődőket, majd a rendszer automatikusan vásárlókat generál belőlük. Egy ilyen rendszer létrehozásához kíván segítséget nyújtani e könyv is. A marketing automatizálásnak több szintje van, ha valaki szakértővé kíván válni a témában, akkor ez az olvasmány nem lesz elég neki, de kiegészítő olvasmánynak neki is ajánlott, kezdőknek pedig kifejezetten jó lehet első lépésnek.

Úgy táncolunk, ahogy Mark Zuckerberg fütyül
A kis- és középvállalatok tíz leggyakrabban használt marketingeszközéből öt(!) a Facebookhoz köthető. Most először az Instagram is felkerült a listára. A számok mögé nézve úgy tűnik, hogy a Facebook dróton rángatja a vállalkozásokat, lényegében az történik a hirdetési piacon, amit Mark Zuckerberg akar.
Csiszér Tamás, Zsiga Henrik: ShopDesign

Ezt a könyvet könnyű bemutatni. 23 nagyszerűen kialakított üzlethelyiséget, éttermet mutat be gyönyörű fényképeken keresztül, minimális, de hasznos szöveges magyarázattal. A cél egyértelmű: inspirációt adni. 23 üzletet a mindennapokból: zsongó ételudvartól az exkluzív óraszalonig, a sarki hentes tiszta boltjától a parázsló szoláriumig. A könyv olyan üzleteket választott ki, amelyek jól példázzák, miként járhat kéz a kézben praktika és jó küllem. Aki most készül boltot, lángosozót, szalont nyitni, vagy akár a magánlákását kívánja merészen átalakítani, azoknak ihletet jelenthet ez a 140 oldal.

Pálfi Éva: Vállalkozásból világmárka

Ki dönti el, hogy vállalkozásodból lesz-e világmárka? – kérdezi a szerző rögtön a legelején. Pálfi Éva brandtsylist és iparművész bemutatja, mekkora szerepe van a designnak abban, hogy márkánknak ne kelljen kuncsorognia az érdeklődők után, hanem egy erős, megbízható brandként magától vonzza a vásárlókat. Ahhoz, hogy mi is ilyen erőre tegyünk szert, nem árt megismerkedni a színpszichológiával, a design gondolkodással, meg kell tanulnunk márkasztorit írni. Többek között ezekkel is megismerkedhetünk, ráadásul interaktív módon: olvasás közben a szerző többször is megkér minket egy-egy feladat megoldására, saját márkasztorink leírására és még sok más izgalmas feladatra. Így jobban megragadnak a fejezetben tanultak.

Hallgatózással irányítható a fogyasztó
Napjaink átalakuló fogyasztói magatartása, a tudatos döntések, a könnyen hozzáférhető vélemények és ajánlások mind hozzájárulnak a social listening terjedéséhez, amelynek lényege, hogy a vállalatok megtalálják, megértsék és üzletileg is felhasználják a közösségi média felületein keletkező releváns tartalmakat.
Ugyanakkor ahhoz, hogy igazán értsük a design és az üzlet kapcsolatát, ahhoz nem csak néhány gyakorlati trükköt kell megtanulni, hanem érteni kell az ügyfélélmény miben létét, magunkévá kell tennünk a designgondolkodást. Rengeteg idegennyelvű könyv megy bele ennek a mély részleteibe, a tipográfiától kezdve a UI és UX design legfontosabb részleteiig, de legelőször meg kell tanulnunk a tervezői gondolkodást, és ehhez komoly segítséget jelenthez ez a könyv. Pálfi Éva Brand Stílus és Karakterelméletét a Magyar Szabadalmi Hivatal 2017 júniusában vette oltalom alá, mellyel pontosan tudni fogja, hogyan tervezzen tudatosan színt és formát. Ezek az oldalak segítenek megtudni, hogy mitől lesznek olyan rajongói, akikre vágyik, hogyan jelenjen meg a vevő fejében úgy, hogy ön a legjobb választás, és hogy szálljon ki végleg az árversenyből egy ütős márka segítségével.

Szőke András, Domán Zsolt: Online kampányok csúcsra járatva

Ezen könyv szerzői a nulláról közel 50 milliós bevételre kampányolták magukat. Az Online kampányok csúcsra járatva című könyv jó kezdet azoknak, akik most vágnak bele az üzletbe, vagy már belevágtak, de a bevételeik nem az elképzeltek szerint alakulnak. A könyv közérthetően, esettanulmányok bemutatásával vezeti végig az olvasót a megfelelő kommunikáció és ajánlatok előkészítésén. Ebben a könyvben megmutatják azt is, hogyan adjuk el a legdrágább termékeket is a legmagasabb vásárlási konverzióval követőinknek. A könyvben a szerzők saját stratégiáját sablonizálták, saját példákkal. Közérthető stílusban elmagyarázzák, mikor milyen emailt, cikket kell kiküldeni a listára, mikor kell posztolni a Facebookra, ha fel akarjuk tüzelni a követőinket. Ha olyan vállalkozók vagyunk, akik komoly munkát tettek már az üzletbe, email listát építettek, vevőbázist, követőket gyűjtöttek maguk köré, akkor ez a könyv segíthet abban, hogy végre élvezhessük is erőfeszítéseink gyümölcsét.

Véleményvezér

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.
Jó hír, mégsem pusztul el a világ

Jó hír, mégsem pusztul el a világ 

Sokan úgy gondolják, hogy addig létezik a világ, amíg vannak méhek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo