Közük nincs a valódi fogyasztáshoz az autógyári adatoknak

Az Európában készülő  autók átlagfogyasztása 42 százalékkal magasabb a gyárak által megadottnál, jelentette egy nemzetközi kutatóközpont. A független szakembereket tömörítő Tanács azon szervezetek egyike volt, amelyek két éve feltárták a Volkswagen konszern amerikai, máig hullámzó dízel-botrányát.

A riasztó adatot a Tiszta Közlekedés Nemzetközi Tanácsa (ICCT) hozta nyilvánosságra. A független szakembereket tömörítő Tanács azon szervezetek egyike volt, amelyek két éve feltárták a Volkswagen konszern amerikai, máig hullámzó dízel-botrányát.

Kép: Pixabay

A gépjárművek “hivatalos” és valódi fogyasztása közötti különbség soha nem volt olyan nagy, mint most, olvasható az ICCT jelentésében. A különbség 2013-ban, amikor az eredményeket először  hozták nyilvánosságra, 25  százalékos volt, majd  “csak” 15 százalékra mérséklődött. A háttér: a gyárak laboratóriumi körülmények között, zárt helyiségben, álló kocsiban járatják a motorokat,  így fogyasztásuk  köszönő viszonyban sincs azzal, ami normális használatban, városokban, országutakon autózva jelentkezik.

Behajtási díjjal szorítják ki a dízelautókat Londonból
Újra rájár a rúd a dízelautókra. Közel 7500 forintos díjat kell fizetniük a legszennyezőbb kocsiknak, ha be akarnak hajtani London belvárosába. 2019-re „ultraalacsony kibocsátású” zónává akarják változtatni London belső kerületeit a városatyák.
A botrányok után az EU sokkal szigorúbb mérési rendszabályokat írt elő, amelyeket ezekben a hónapokban kell a gyártóknak fokozatosan bevezetniük. Az ICCT  kutatói azzal számolnak, hogy ezekkel a reálisabb módszerekkel a hirdetett és a valódi fogyasztás közötti különbség mintegy 20 százalékra csökken majd.

Ugyanakkor fontosnak tartják, hogy szigorúan büntethessék a továbbra is trükköző, hamis adatokat közlő autógyárakat - különben nem várható érdemi változás. Egyébként azzal is számolni kell, hogy a Unió által 2021-re előírt, a kocsik károsanyag-kibocsátását tovább csökkentő normákat a gyártók nem fogják tartani. (FAZ)

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo