Külön kkv-knak kínálnak kiberbiztosítást

2017. december 17. vasárnap - 12:09 / piacesprofit.hu
  •    

Kifejezetten a kis és középvállalkozásoknak szóló kiberbiztosításokat tervez piacra dobni egy brit biztosító. A tömegtermékek mellett az egyes piaci szereplők egyedi igényeire szabott, speciális biztosítások területeire terjeszkedne tovább.

Az ilyen termékek elképesztően széles skálán mozognak, lényegében a komplex vállalati kockázatok kezelése éppúgy idetartozik, mint egy focista lábára kötött biztosítás, de jellegéből adódóan a kiberbiztosítás is.

Azt még egyelőre nem lehet tudni, hogy a kiberbiztosítás mellett mely egyéb konstrukciók felé nyitna a brit biztosító, ugyanakkor a vezérigazgató szerint minden eddiginél nagyobb fókusz helyeződik majd a technológiai innovációkra.

A brit biztosító arra törekszik, hogy képes legyen felvenni a kesztyűt az egyre-másra megjelenő biztosítási startupokkal szemben, ugyanakkor a verseny mellett az Aviva az együttműködésektől sem zárkózik el.

Az általunk használt technológia épp abba a körbe esik, amit a Google, az Amazon vagy épp Facebook kaliberű szereplők kívánatosnak tartanak.

Az Aviva más területeken meghatározó piaci jelenléte megfelelő pénzügyi stabilitást biztosít ahhoz, hogy a tömegtermékek mellett az egyes piaci szereplők egyedi igényeire szabott, speciális biztosítások területeire terjeszkedjenek tovább.

A kiberbiztosításokat kínáló biztosítók előtt tornyosuló egyik legnagyobb kihívás a megfelelő kockázati modell felállítása. A problémát a roppant gyorsan változó körülmények és fenyegetések, az adott ügyfelek által alkalmazott megoldások gyakorlatilag végtelen kombinációja, és az esetleges károk várható értékének nehézkes meghatározása jelenti.

A kiberbiztosításokra szakosodott AIG a 10 leggyakoribb támadástípust gyakorta használt eszközön keresztül modellezve állapítja meg az adott ügyfél kibervédelmi kapacitásait.

Pár ezer dollárért bárkiből válhat kiberbűnöző
A Kaspersky Lab kutatói olyan új, ATM-eket célzó malware-t fedeztek fel, amelyet nyíltan árultak a DarkNet piacán. A Cutler Maker három összetevőből áll, amely lehetővé teszi egy ATM kirablását, ha a támadó fizikailag képes hozzáférni a géphez. Az eszközkészlet, amely által akár több száz millió forintot lehet ellopni, mindössze 1 310 000 forintért (5000 dollár) könnyedén megvásárolható, és még használati utasítást is kapunk mellé.

Lényegében hasonló logika mentén működik, mint bármely más biztosítási típus modelljei, ugyanakkor sokkal gyorsabb, az adatok jellegéből adódóan naprakészebb a rendszer.

A feldolgozott adatokat az ügyfelek számára is elérhetővé teszik, az igényelhető elemzések segítségével hatékonyabban fel lehet deríteni a gyengébben teljesítő, vagy épp kritikus pontokat.

„A vállalatok jogos igénye, hogy kibervédelmi érettségükről egyértelmű visszajelzést kapjanak, számosíthatóvá tegyék hogy pontosan mivel állnak szemben és mennyire állnak készen az esetleges támadások kivédésére” – véli a cég szakembere.

„Lényegében minden egyes új ügyféllel nagyobb rálátásunk lesz a kiberkockázatok mibenlétére és ennek megfelelően azonnal tudunk cselekedni” – véli a cégvezető. (Forrás: Biztosítási Szemle)

Info & tech
Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!

Segítünk kiszámolni

EKÁER kalkulátor

kalkulátor

Céges bankszámla

kalkulátor

Pályázatkereső

kalkulátor