Lehet-e szerződés egy e-mail?

Amikor a hétköznapi életben az emberek szerződésről beszélnek, akkor rendszerint írásba foglalt, és a felek által aláírt dokumentumra gondolnak. Azonban csak akkor beszélhetünk-e szerződésről, ha azt a felek írásba foglalták vagy szerződés létrejöhet más formában is? Manapság már mindennapos az e-mailben, vagy más elektronikus úton, közösségi médián keresztül történő kommunikáció. Létrejöhet-e ezen eszközök használatával is szerződés? Szakértőnk segít!

Kép:FreeDigitalPhotos.net/digitalart

A szerződés nem más, mint két vagy több személy egybehangzó megállapodása, amely alapján jogaik és kötelezettségeik keletkeznek. A szerződés akkor jön létre, amikor a felek a szerződés lényeges feltételeiben megegyeznek.

Általános szabály, hogy a szerződés létrejöttéhez nem szükséges írásbeli alak, azaz a felek szóban, vagy akár ráutaló magatartással is köthetnek szerződést. Erre leggyakrabban felhozott példa a közértben való vásárlás, amikor, bár nem így gondolunk rá, de adásvételi szerződést kötünk. A bolt a polcokra elhelyezett termékekkel, és azok árának feltüntetésével kifejezi eladási ajánlatát. A vásárló pedig a kiválasztott termék kassza-szalagra való elhelyezésével kifejezi vételi szándékát, és ezzel a felek a lényeges feltételekben már megállapodtak. A vásárló fizet, átveszi az árut, és ezzel a szerződés teljesül.

A szerződés írásba foglalása csak akkor kötelező, ha ezt jogszabály kifejezetten előírja. Kötelező írásba foglalni például az ingatlan átruházására (adásvétel, ajándékozás) vonatkozó szerződést, a hitelintézettel kötött kölcsönszerződést, vagy a társasági szerződést.

Elektronikus úton kötött szerződés

Az előbbiek alapján látható, hogy e-mail útján, vagy más elektronikus úton is köthető szerződés, hiszen a felek szerződési nyilatkozata, megegyezése ezekkel az eszközökkel is kifejezhető.

A Új Polgári Törvénykönyv immár külön szabályokat is megfogalmaz az elektronikus úton kötött szerződésre. Előírja például, hogy az elektronikus úton tett szerződési nyilatkozatról onnantól beszélhetünk, amikor az a másik fél számára hozzáférhetővé válik. Ilyen például, ha a szerződési ajánlatot tartalmazó e-mail a másik fél postafiókjába megérkezik. Az elektronikus utat biztosító fél köteles a másik fél szerződéses nyilatkozatának megérkezését elektronikus úton késedelem nélkül visszaigazolni. Ez arra az esetre vonatkozik, ha például egy honlapon keresztül rendelünk valamit, mivel ez esetben az elektronikus utat a honlap üzemeltetője biztosítja. Ilyenkor a honlap üzemeltetője azonnal köteles visszaigazolni a megrendelést.

E-mailben átvenni a hivatalos iratokat? Muszáj lesz!
A Cégtörvény tavaly óta kötelezővé tette, hogy a cégek a cégjegyzékben elektronikus kézbesítési címüket is feltüntessék. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy az alapításkor, illetve első cégmódosításkor minden cég köteles elektronikus kézbesítési címet (e-mail címet) megjelölni, ami a cégjegyzékben is megjelenik. Mire szolgál az elektronikus kézbesítési cím? Milyen cím jelölhető meg ilyenként? Miért van jelentősége? Itt megtudhatja!
Írásbeli szerződés-e az e-mailben kötött szerződés?

A törvény szerint akkor beszélhetünk írásba foglalt szerződésről, ha erre olyan formában kerül sor, ami alkalmas a tartalom változatlan visszaidézésére, valamint a szerződéses nyilatkozatot tevő személyének és a nyilatkozattétel időpontjának azonosítására. E feltételeknek a szokványos e-mail rendszerint nem felel meg, mivel abból például általában csak a küldő e-mail címe azonosítható, és az e-mail aláírására legfeljebb elektronikus aláírás birtokában lehet lehetőség. Szintén megkérdőjelezhető a tartalom megváltoztathatatlansága is.

Azonban ez nem azt jelenti, hogy az e-mail nem lehet alkalmas a szerződéskötés megtörténtének, a szerződés tartalmának és az abból folyó követelések igazolására, csupán annyit, hogy nem fűződnek hozzá az írásbeliséghez kötődő jogi következmények.

Dr. Szabó Gergely ügyvéd Kocsis és Szabó Ügyvédi Iroda

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo