Ma nyugat felé pislogunk

A mai napon szemünket a német üzleti bizalmi index-re és Jackson Hole-ra vetjük. Hiszen az előbbi fontos mérőszáma Európa első számú gazdaságának, míg a második esetben fontos információk jelenhetnek meg a Fed jövőbeli monetáris politikájáról, meg úgy általában a monetáris politikai eszköztár jövőbeli keretrendszeréről.

Kép: SXc

Ugyan a használtlakás-értékesítések estek a lokális csúcsról, amelyet még júniusban láthattunk, de még így is attraktív szinten maradt. Ez pedig 2007 év vége óta nem látott értékeket jelent, azaz nem esünk kétségbe. A közel 5,4 millió értékesített használt lakás olyan szám, amelyet ugyan már cirka egy éve láthatunk az amerikai lakáspiacon, de azelőtt 2007-ben volt ezen a szinten az ingatlanpiac. Persze ez még messze van a több mint 7 milliós csúcstól. Vagyis itt is van még tere az emelkedésnek.

Tegnap enyhe emelkedést láthattunk a DAX indexben, meglepő volatilitás mellett. A mai napon is bizonytalan lehet a kezdés. de a további emelkedésnek nagyobb a valószínűsége. A BUX index esetében hasonló lehet a kotta. Itt is lehet egy bizonytalanság napközben, nap elején, de a végére ebben az esetben is pozitív zárást várunk.

USA

Lefelé vették az irányt a tengerentúli börzék, és napon belül sem érkezett meg a felmentő sereg, így eséssel zártak a piacok (Dow Jones -0,35%, S&P500 -0,52%, Nasdaq -0,81%). A tegnapelőtti kedvező lakáspiaci adatot követően a tegnapi függőben lévő lakásértékesítések csalódást okoztak. A várt 5,51 millió helyett 5,39 millióra estek az eladások, a havi adat pedig 3,2%- os visszaesést mutatott júliusban, szemben az 1,1%-os várakozással.

A Pfizer megegyezett az AstraZeneca gyógyszergyártóval az antibiotikumok üzletág megvásárlásáról, a vételár 1,575 milliárd dollár plusz jogdíjak. A Hewlett Packard tegnap publikálta harmadik negyedéves számait. A tisztított részvényenkénti profit 48 centre emelkedett, ez felülmúlja a társaság korábbi 43-46 cent közötti előrejelzését, illetve az elemzők 45 centes várakozását. A negyedik negyedévre 34-37 cent profitot vár a társaság, ez alacsonyabb a piac 40 centes várakozásánál. Az árbevétel 11,9 milliárd dolláros értéke 0,4 milliárd dollárral jobb a konszenzusnál. A zárás utáni kereskedésben 4,1%-ot esett az árfolyam a gyenge profit előrejelzés miatt.

Európa

Jól teljesítettek az európai indexek tegnap. A DAX 0,3%-ot, az olasz FTSEMIB 0,7%-ot, a spanyol IBEX35 0,9%-ot emelkedett. Negatív kivételt a FTSE100 jelentett 0,5%-os csökkenéssel. Ma 10 órakor jelenik meg az IFO hangulati indikátor. A várakozások szerint enyhén tovább emelkedhet az index értéke. A korábban megjelent ZEW index is azt mutatta, hogy a Brexit nem okozott visszaesést az üzleti hangulatban.

A portugál pénzügyminiszter bejelentette, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy az állam 2,7 milliárd eurós tőkeemelést hajtson végre az állami Caixa bankban. A mostani jóváhagyás akár kedvező indikációt is jelenthet az olasz bankokra nézve, ahol komoly viták folynak arról, hogy szükség esetén az olasz állam emelhet-e tőkét a szorult helyzetbe kerülő bankoknál.

Olaj, arany

A WTI 46,9 dollárig süllyedt ma reggel, miután a tegnapi készletadatok 2,5 millió hordó növekedést mutattak az EIA információi szerint. A piac 850 ezer hordó készletcsökkenésre számított. A készletek növekedése főleg az emelkedő importnak köszönhető. Az USA nyersolaj készletei továbbra is 100 millió hordóval a sokévi átlag felett vannak.

Az arany 1.326 dollárra esett a Fed Jackson Hole-ban tartandó találkozója előtt. A piac iránymutatást vár a Fed vezetőitől, hogy milyen irányba alakítják az USA kamatait. Sokak szerint Janet Yellen sokkal szigorúbb monetáris politikát hirdethet ma, ami negatívan befolyásolja a kamatszint alakulását. Ez a dollár erősödése mellett lejjebb küldheti az aranyat az 1.300 dollár feletti szintekről.

Devizák

Jól teljesített tegnap is a forint az euróval szemben, a két napig tartó erősödés után tegnap a 309,3-as támaszig esett a forint, bár a nap elején még 310,3-ig is felszúrt a devizapár. A támasz egyelőre tartja az árfolyamot, de törésével már a 308,5-nél található szintet is megérintheti a kurzus. Ma kezdődik a Jackson Hole-i konferencia, a befektetők figyelme elsősorban a pénteki Janet Yellen beszédére irányul. A jegybankelnöktől azt várják a befektetők, hogy pontosabb képet ad a következő kamatemelésről, ez látszik az EUR/USD mozgásán. Tegnap nagyot erősödött a dollár, és közelíti az 1,23-as támaszát az árfolyam.

Távol-Kelet

A Nikkei 0,3%-ot, a Shanghai index 1%-ot csökkent, miközben a Hang Seng index 0,1%-ot emelkedett. A felhasználói statisztikák alapján a csúcshoz képest 15 millió felhasználót veszített a Nintendo-hoz kötődő Pokemon Go játék. A július közepi csúcskor napi 45 millió aktív felhasználóval rendelkező játékot augusztus végén már „csak” napi 30 millióan használták.

A kínai részvénypiacot elsősorban az ingatlanfejlesztő cégek húzták le, miután olyan hírek jelentek meg, hogy Shanghaiban fellépnének a meredeken emelkedő ingatlanárak ellen. Elsősorban hitelezési szigorításokat terveznek, például, hogy a hitel aránya (LTV) nem lehetne 50%-nál magasabb, míg jelenleg ennek a hitelezési mutatónak az értéke a 70%-ot is elérheti. Az új szabályozás rendkívül szigorúnak számítana.

A feltörekvő piacok szakértője, Mark Mobius szerint szinte elkerülhetetlen, hogy Japán bevezesse a helikopterpénzt, sőt szerinte erre már a következő, szeptemberi BoJ ülés alkalmával lehetőség is van.

Határidős piacok

Mind az amerikai, mind az európai határidős piacok a negatív tartományban voltak.

Jogi nyilatkozat
A kiadványban foglalt információk az Erste Bank Hungary Zrt. – 1138 Budapest, Népfürdő u. 24–26., tev. eng. szám: I-2061/2004 (továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A kiadványban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A kiadványban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A kiadvány kiadása időpontjában érvényes. További részletek: www.erstebank.hu, Treasury szolgáltatások, Hirdetményekben. A kiadvány nem a befektetési elemzések függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem vonatkozik rá a befektetési elemzések terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalom.”

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo