Magyarországon is vannak marketingfesztiválozók

2014 és 2015 után, januárban, harmadik alkalommal is megrendezik a Magyar Marketing Fesztivál elnevezésű szakmai konferenciát, amit kifejezetten a kis- és középvállalkozók tulajdonosainak, döntéshozóinak, és marketing iránt érdeklődőknek szerveznek január 28-án Budapesten, a Lurdy Konferencia Központban. A konferencia kapcsán Miklovicz Norbert kkv-marketing szakértővel, az esemény alapító-főszervezőjével beszélgettünk.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Miért éppen Magyar Marketing Fesztivál? Miért ez lett a neve?

A rendezvény alapkoncepciója – ami szerintem sorsdöntő egy üzleti rendezvénynél – az volt, hogy év elején mutassuk be az előttünk álló év üzleti- és marketingtrendjeit. Mivel a marketing eszközök palettája is széles, így mindenképpen törekedtünk arra, hogy mind az előadók létszámában, mind a témák/előadások választékában egy színes, fesztiváljellegű hangulat alakuljon ki. Az előadások 25 percesek, 2016-ban 15 előadással készülünk, ezek közül 2 dupla előadás – ami egy újdonság a marketingfesztiválok történetében.

Az, hogy mely témákat dolgozzuk fel, minden évben egy piackutatás alapján válasszuk ki. Általában 10-12 stabil téma körvonalazódik ki ebből a piackutatásból, a maradék pár témán pedig nagyon sokat gondolkozunk, hogy mit hagyjunk ki és mi legyen a program része.

"Én valóban egy marketing ünnepet szeretnék szervezni" - Miklovicz Norbert, az alapító-főszervező, Fotó: Németh Csaba

Mit szól mindehhez a kkv-marketinget követő és gyakorló közönség? Milyenek a visszajelzések?

A mi célközönségünk a kis- és középvállalkozások ügyvezetői, tulajdonosai, marketing döntéshozói vagy operatív végrehajtói. Tehát semmiképpen csak marketing szakemberek, hanem olyanok, akik döntéshozók a vállalkozásukban, illet értenie és tudnia kell a marketinget ahhoz, hogy a cégük fejlődjön. Tavaly több mint 50 cég volt, akinek milliárdos árbevétele volt, a legtöbb cég párszáz milliós árbevétellel rendelkezik. Egy elég erős, fizetőképes és „marketing-tudatos” célközönségünk van, aminek nagyon örülök.

A Facebook-csoportokra mennek rá a cégek
Még mindig a marketingen spórolnak a magyar vállalkozások, viszont egyre többet foglalkoznak az ügyfeleikkel. Az eszközök területén viszont egyértelműen a Facebook dominál, ahol már a csoportokat is felfedezték a marketingesek.
A rendezvény nagy előnye – a visszajelzések alapján -, hogy sokszínű. Vannak minőségű előadások, és mellette még van networking terem is, ami duplán bebiztosítja a vendégünket, hogy nem csak tanulni fog ezen a napon, hanem érdemi, konkrét üzleti partnereket is megismerhet. Tavaly nem egy cégvezetőt láttam, akiknél egy marék névjegykártya volt és úgy ment be a következő előadásra. Ez egy jellemző kép a Marketing Fesztiválra.

A visszajelzések sokszor elég kritikusak, de mi ennek nagyon örülünk. A rendezvény utáni hetekben mi megszavaztatjuk a szervezést, az előadókat és sok minden mást is. Ezek nélkül a visszajelzések nélkül nem tudnánk objektív módon fejlődésünket kezelni. Szóval ezt a fajta utólagos önvizsgálatot most is folytatjuk.

Mi motivál Téged, hogy minden évben megszervezd ezt a konferenciát? Ha jól látom, gyakorlatilag konkurenseidet is meghívod.

Én valóban egy marketing ünnepet szeretnék szervezni, ami a közös gondolkozásról, a tudásmegosztásról szól, és egy ilyen objektív, öncéloktól mentes rendezvényt elég nehezen tudok elképzelni egy olyan rendezvényen, ahol az esetleges konkurenseim nincsenek ott. Ennek a rendezvénynek a célja és az eszméje sokkal magasabb rendű, mint a hazai marketingre sajnos sokszor jellemző ügyfélféltés, „marketing-egó” vagy a konkurensek kizárása. Nagyon szeretném, ha sokkal többen gondolkoznánk így, hiszen két tanácsadó közül szerintem a személyiség és az addig, az asztalra letett munka dönt az ügyfél szemében.

Motiváció sok van még és kell is hozzá, hogy a karácsony és a szilveszter két napja kivételével ez az időszak nekünk a szervezés és az előkészületről szóljon (nevet). Most még motivál, hogy legyen több résztvevő, legyen több szponzor, legyen még több, jobb visszajelzés a szervezésre, az előadásokra vonatkozóan.

Szerencsére a motiváció eredményekkel is párosul. Sok olyan vendégünk van, akik minden évben eljönnek és ott vannak. Magyarországon vannak már ún. „marketingfesztiválozók” J Egyre több szakmai szervezet támogatja a rendezvényt (idén már a Magyar Marketing Szövetség is), az előző év támogatói/kiállítói pedig nagy arányban visszatérnek hozzánk.

Meglepő, mi dönt a netes vásárlásnál
Alapvetően átírja a fogyasztói szokásokat az internet: az ügyfelek ugyanis nemcsak tájékozódásra használják a már kiválasztott termékről, de ötleteket is innen merítenek a további vásárláshoz. De gondolta volna, hogy a a közösségi oldalakra erőltetett céges tartalmaknál jobban pörgeti a vásárlást egy katalógus?
A kitűzött cél még mindig az, hogy a Magyar Marketing Fesztivál összeforrjon a legfontosabb januári szakmai rendezvény gondolatával és a rendezvényünkön ne csak a marketing- és üzleti trendek kerüljenek bemutatásra, hanem itt debütáljanak a legfrissebb szolgáltatások, termékek. Minden évben vannak ilyen debütálások már most is, de ezt még lehet fokozni.

Fog-e újítani a 2016-os Magyar Marketing Fesztivál?

Remélem J (mosolyog). Minden évben készülünk valami újdonsággal. 2015-ben az újdonság a networking terem volt, ahol moderált üzleti kapcsolatépítés folyt – ez nagy sikert aratott. 2016-ban pedig egy 40 standos szakkiállítást szervezünk, hogy ne csak tudásban mutathassuk be az újdonságokat, hanem a résztvevők találkozhassanak a legújabb termékekkel, szolgáltatásokkal is. Bízunk benne hogy minden a terveink szerint alakul.

Mire számíthatunk 2016-ban? Számítasz valami meglepő újdonságra, ha a trendeket vesszük figyelembe?

Igen, nagyon sok változásra számítok és szinte minden népszerű marketing eszközben lesz valami újdonság. Teljes részletességbe menően több cikket is lehetne ezekről az újdonságokról írni, de éppen ez a célja a rendezvényünk célja, hogy ezeket az újdonságokat bemutassa.

Stratégiailag 2016-ban már hivatalosan is kimondhatjuk, hogy a digitális világ nagyban leelőzte a ATL médiát (pl. tv, rádió). A lehetőségek, a skálázás, a mérhetőség szinte végtelen tárházát nyújtja az internet a cégek számára.  Tarol a közösségi média, kihagyhatatlan eleme bármilyen cég marketingjének...és hogy miért? A válasz a Z-generációban rejlik. Ők az a célközönség,  akik a mai világban sokkal nagyobb vásárlőerővel rendelkeznek, mint régen a fiatalok. A mai fiatalok sokkal tudatosabbak, sokkal előrébb érnek meg a komoly döntésekre, sokkal előbb számítanak potenciális vásárlóerőnek. Nem beszélve arról, hogy a szülők meggyőzésében is ma már sokkal nagyobb segítségünkre vannak.

A kkv-marketing büdzsé tervezésekor, kihagyhatatlan elem továbbra is az okostelefonokon való reklámozás belekalkulálása, hiszen az okostelefon tulajdonosok vásárlási szokásai is teljes mértékben megváltoztak. Ha jókor, jó helyen fogjuk meg az érdeklődő személyt a reklámunkkal, tehát stratégiai szempontból pillanatmarketinget (jegyezzük meg ezt a szót) alkalmazunk, nagyban befolyásolhatjuk a mi termékünk iránti választás sikerességét.

A harmadik fontos stratégiai irány véleményem szerint a transzparencia. Minél hitelesebb tudsz lenni, minél átláthatóbb, ellenőrizhetőbb a terméked, a tevékenységed, Te magad annál könnyebben fogsz boldogulni. A mai kor vásárlója már átlát a szitán, már gyanakvó és csak a kvalifikált terméket, minőséget, szolgáltatót akarja. A többi marketingtrendet és azok javasolt alkalmazási módját a rendezvényen, január 28-án megvitatjuk.

Véleményvezér

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján 

A magyar jogásztársadalom levizsgázott.
Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo