Majdnem bedöntötték a tőzsdét a Tesco vezetői

A nagy-britanniai Tesco három volt vezetője bíróság elé került, mert csalárd módon manipulálták a nagyvállalat pénzügyi adatait, s ezzel súlyosan megzavarták a londoni tőzsde működését is.

Carl Rogberget, a brit Tesco korábbi pénzügyi igazgatóját, John Scoulert, az élelmiszerkereskedelmi ágazat volt vezetőjét és Cristopher Busht, a szigetországi Tesco egykori vezérigazgatóját csalással és hamis könyvelés bűncselekményével vádolják.

Kép: itv.com

Az ügy 2014 őszére nyúlik vissza, amikor a Tesco bejelentése, hogy nyeresége 250 millió fonttal alacsonyabb lesz az előre jelzettnél, megrázkódtatta a londoni tőzsdét. A kormány Csalás Elleni Hivatala a történtek után bűnügyi vizsgálatot indított, amelyben a vádlottak tagadták, hogy bármi törvényelleneset elkövettek volna. A hivatal jogásza a tárgyaláson viszont  közölte, hogy megállapították: a három igazgató alárendeltjei ismételten tájékoztatták feletteseiket, hogy az éles piaci versenyben nem tudják elérni a tervezett eredményt - ám főnökeik ehelyett az adatok manipulálásához, meghamisításához folyamodtak.

Német cégérrel csábít az orosz bolt
A német termékeknek nagy a becsülete Oroszországban (is). Ezt kihasználva orosz vállalkozók, boltosok nemritkán német áruként hozzák forgalomba, árulják alacsony minőségű termékeiket.
A vádlottaknak maradéktalanul tisztában kellett lenniük azzal, milyen hatással lesznek cselekedeteik a vállalat pénzügyi helyzetére, a részvényesekre - mondta a vád képviselője.

Rogberg a Tesco konszern akkori elnöke, Sir Richard Broadbent előtt is letagadta a válságos helyzetet, miközben társaival együttműködve áremeléssel és akciókkal próbálták növelni a bevételeket, könyvelési trükkökkel javítani a képet. A pert két hónaposra tervezik.

(Guardian)

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo